Pesti Srácok

Orbán Viktor: Hogy lehet azt mondani, hogy háborúban állunk Oroszországgal? – Brüsszel azt javasolja, hogy tegyük tönkre a családokat és nyugdíjasokat

A védelem költségvetéséről, a háborúról és a hazánkat érő támadásokról is kérdezték Orbán Viktor miniszterelnököt a Kossuth Rádiónak adott szokásos pénteki interjúja során. A miniszterelnök szerint nem Brüsszel dolga, hogy javaslatokat tegyen a rezsicsökkentéssel kapcsolatban, ugyanis amit ők akarnak, azt mi, magyarok úgy hívjuk, hogy megszorítás. Orbán Viktor ugyanakkor Karácsony Gergely kijelentését, miszerint háborúban állunk az oroszokkal, bicskanyitogatónak tartja, mert ilyet épeszű ember nem mondhat. A török választásokat illetően pedig megkönnyebbült, mert azzal, hogy Erdoğan maradt az elnök, nem kell kell félnünk, hogy ránk ereszti a migránsokat, és a gázellátottságunk is biztosított.

A védelem költségvetése lesz a 2024-es, amit a kormány már benyújtott a parlamentnek; ezzel a családok biztonságát, a rezsicsökkentést és a munkahelyeket akarják megvédeni, de Brüsszel azt javasolja, hogy töröljük el a rezsicsökkentést. Orbán Viktor szerint viszont nem Brüsszel dolga, hogy mi lesz a mi rezsicsökkentésünkkel.

– jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a miniszterelnök. Kiemelte ugyanakkor: nemcsak a kormánypárti emberek érdeke, hogy fenmaradjon a rezsicsökkentés, és nem csak ők kérték ezt; ezeknek a kérdéseknek az eldöntése, a költségvetés megalkotása nemzeti hatáskör.

– jegyezte meg.

Az infláció letörése nélkül nem lesz gazdasági növekedés

Orbán Viktor ezt követően a pénzügyminisztert, Varga Mihályt méltatta, mert hatalmas tapasztalattal rendelkezik és higgadtan hozza meg a döntéseket a költségvetéssel kapcsolatban is. Mivel számol a kormány azzal, hogy elhúzódik a háború, ezért ez a költségvetés-tervezetben is meglátszódik. A jövő évi költségvetésben már egyszámjegyű, azaz 6 százalékos inflációval számoltak annak ellenére, hogy még 25 százaléknál tartunk. Orbán Viktor azonban annyival helyesbített, hogy már 22 százalék alatt vagyunk reményei szerint. A magas infláció viszont mindig valaminek a következménye, jelen esetben a háborúé, ami ellen harcolni kell; ez egy nagy vállalása a kormánynak. Szerencsétlen helyzetben vagyunk azonban, mert a háború elsődleges hatása az energiaárak megugrása volt, nálunk viszont egyre több a beruházás, amihez energia kell, amihez pedig importból kell beszereznünk az enerigát, ez pedig most sokba kerül.

– fogalmazott a miniszterelnök. Mint mondta, ha már működne Paks II., akkor hátradőlhetnénk, a magyar baloldal aknamunkájának köszönhetően viszont megcsúsztunk Paks bővítésével.

Karácsony kijelentése bicskanyitogató

Orbán Viktor szerint azok a baloldali politikusok, akik egy fotelben hátradőlve arról beszélnek, hogy mi háborúban állunk az oroszokkal, azoknak elment az eszük – utalva Karácsony Gergely az ATV-ben tett kijelentésére. A főpolgármester megnyilvánulásáról azt mondta:

Ettől a kijelentéstől kinyílik a bicska az ember zsebében Orbán Viktor szerint. Hangsúlyozta továbbá, hogy a nyugati politikusok retorikája is háborúpárti, de amíg a Fidesz–KDNP van hatalmon, mi biztosan nem fogunk háborúzni az oroszokkal. A miniszterelnök szerint a választásokon az emberek előbb vagy utóbb kikényszerítik a békét.

Imádkoztam, hogy Erdoğan nyerjen

Azt, hogy a török elnököt újraválasztották, óriási megkönnyebbüléssel fogadta Orbán Viktor. Szerinte tragédia lett volna, ha nem Erdoğan nyer, mert Európa kapuja Törökország, négymillió menekült van ott, akiket az elnök nem enged ki. Az ellenfele Soros György embere volt, aki azonnal Európára engedte volna a menekülteket, és már nyáron itt lettek volna a határon. Ezért a miniszterelnök imádkozott, hogy Erdoğan nyerjen és ne az ellenfele. A másik érv mellette, hogy az orosz gáz délről jön a törökökön keresztül, ami nem biztos, hogy megérkezik, ha Soros embere az elnök.

Vezető kép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.