A Szovjetunióba elhurcolt nemzettársainkra emlékeztek Óbudán (PS-exkluzív!)
Éppen hetven éve, hogy 1953. november 20-án és 25-én, két részletben, mintegy 1500 elhurcolt magyar politikai rab érkezett haza a Szovjetunió rabtelepeiről. Tizenegy évvel ezelőtt november 25-e a Szovjetunióba hurcolt nemzettársaink emléknapja lett. Ezekre a tragikus sorsú magyarokra emlékeztek tegnap Óbudán, a GULAG Emlékműnél.
Öt évvel ezelőtt, az Orbán-kormány támogatása jóvoltából létrejött Óbudán, az Árpád-fejedelem útján az ország legnagyobb GULAG Emlékműve, amely azóta is otthont ad a Szovjetunióba elhurcolt nemzettársaink tiszteletére szervezett megemlékezésnek. Az avatáson maga a miniszterelnök mondott beszédet, de a kormány azóta is minden alkalommal képviselteti magát a nagyszabású megemlékezésen. Idén a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) elnöke, Menczer Erzsébet, valamint Varga Mihály pénzügyminiszter mondott emlékező beszédet.
A győztesek végtelen bosszúja okozta a tragédiát
Menczer Erzsébet elnök asszony beszéde elején kiemelte, hogy a győztes végtelen bosszúja és mérhetetlen étvágya nyelte el a 20. század második világégésének végén a serdülőkort alig elhagyó, vagy még iskoláskorú „rettenetes bűnösöket”. Mérhetetlen megaláztatás és szenvedés jutott osztályrészül számukra, pusztán csak azért, mert ők még hitték és élték az ősi jelszót: Istennel a hazáért, mindhalálig.
Immár tizenegyedik éve emléknapja van a több mint 800 ezer ártatlanul elhurcolt honfitársunknak. Emlékezzünk ma többek között Kovács Béla politikusra, aki tíz év után térhetett haza a fogságból, vagy Bethlen István korábbi miniszterelnökre, aki szovjet börtönben halt meg, Bakay Szilárd vezérezredesre, Kiss Szaléz ferences atyára, akit a szovjetek kivégeztek, és nem utolsó sorban édesapámra Menczer Gusztávra a SZORAKÉSZ alapítójára.
Beszéde végén Menczer Erzsébettől megtudhattuk, hogy a közelmúltban súlyosan megrongálták a SZORAKÉSZ által felállított, veszprémi GULAG-emlékművet. A szervezet elnöke hangot adott a rongálás miatti elkeseredésének.
Az egykori tanok ismét terjednek…
A megemlékezés vezérszónoka a kormány képviseletében Varga Mihály pénzügyminiszter volt, aki beszédében kiemelte, hogy az emlékezés a mai korban élők felelőssége, amelyet nem rázhatunk le magunkról. Az ilyen kegyeletteljes emlékezésekre azért is szükség van, hogy egy későbbi korban ne legyen majd szükség újabb emléknapokra.
A miniszter azonban hozzátette: ez a felelősség, ez a képesség mintha kikopni látszana az unió vezetőiből.
A második világháború után keleten pusztító ideológia tanai ma nyugatról köszönnek vissza. Más formában ugyan, és talán kifinomultabban, de érzékelhetően ugyanazon tévedések mentén. Az egykori tanok ismét terjednek, és ma is a közösségek kerültek a célkeresztbe, csak most nem a tömeg, hanem az egyén felsőbbrendűségére hivatkozva. Ma ismét a családok, az egyházak és a nemzetállamok vannak útban. Ezek a hagyományos közösségek a keresztény tanítás lényegi elemére, a szeretetre, így az együttműködésre épültek. Mi tudjuk, hogy hova vezet a közösségek szétrombolása, még akkor is, ha azokról egyesek önként mondanak le. Éppen ezért Magyarország kormánya kiáll a hagyományos közösségek mellett. Megvédjük az egyházakat, támogatjuk a családokat, és a legmagasabb politikai szinten is kiállunk a nemzetállamok Európájáért, valamint Magyarország politikai- és gondolati szuverenitásáért.
A beszédek után az emlékezetpolitikai szervezetek jelenlévő képviselői elhelyezték koszorúikat az emlékmű talapzatánál és fejet hajtottak az áldozatok előtt. A megemlékezést Pregitzer Fruzsina színművész mély beleéléssel előadott prózája és Ötvös Csilla operaénekes csodálatos Ave Maria-éneke tette még szebbé, méltóságteljesebbé.
*****
Varga Mihály: Kötelességünk emlékezni a múlt tragédiáira! (PS-exkluzív!)
A megemlékezés végén Varga Mihály pénzügyminiszter portálunk rendelkezésére állt, egy rövid, exkluzív interjú erejéig.
Miniszter úr már nem először képviseli személyesen a kormányt ezen a megemlékezésen. Miért érzi ezt fontosnak?
Nemcsak kormánytagként, de magánemberként is fontosnak tartom azt, hogy emlékezzünk. Gyermekkorom egyik meghatározó emléke volt, amikor tudomást szereztem arról, hogy szűkebb pátriám, Karcag környékére is nagyon sok embert kitelepített a kommunista rendszer, megfosztva őket otthonaiktól. Természetesen egészen a rendszerváltozásig erről csak odahaza, szűk családi körben szabadott említést tenni. Szerencsére a kommunizmus bukása lehetővé tette, hogy immáron lehessen beszélni ezekről a tragédiákról, amelyek oly’ sok magyar ember életét tették tönkre. Azt vallom, hogy kötelességünk emlékezni a múlt tragédiáira. Ezt megköveteli egyrészt az egykori áldozatok előtti tiszteletadás, másrészt pedig az, amelyre beszédemben is utaltam: az egykori tanok sajnos újra terjedőben vannak.
A közelmúltban súlyosan megrongálták a SZORAKÉSZ által felállított veszprémi GULAG emlékművet. Ilyen jellegű történések eddig nem voltak jellemzőek. Ez is egyfajta jele lehet annak, amiről szónoklatában említést tett?
Ismereteim szerint egyelőre nem tudni, hogy kik voltak az elkövetői ennek a sajnálatos rongálásnak. Azonban kijelenthető, hogy ez a történés felhívja a figyelmet arra, hogy az újabb generációk egy része a kommunizmus rémtetteivel nincs kellő mértékben tisztában. Ez ismételten megmutatja számunkra az emlékezés, főhajtás fontosságát, emellett pedig feladatot ró az oktatásra is, mert nagyon fontos megismertetnünk a jövő nemzedékeivel mindazon történéseket, szenvedéseket, amelyeket elődeink átéltek, megszenvedtek.
Vezető kép: a szerző felvétele
