Lemosták a gyalázatot! - Március tizenötödike tiszteletére
Ma ünnepeljük az 1848-as forradalom kitörésének napját, amikor a "márciusi ifjak" Petőfi Sándor vezetésével fordítottak az idő kerekén és fellépésükkel olyan változásokat indítottak el, amelyek örökre beíródtak nemzetünk történelmébe. Rövid történelmi áttekintésünkben megidézzük a 176 évvel ezelőtti március 15-ét, valamint annak előzményeiről és következményeiről szólunk.
Az 1825-ös országgyűlés alapvető változásokat hozott a magyar nemzet életében. Szót kért gróf Széchenyi István és birtokai egy éves jövedelmét felajánlotta egy olyan intézmény számára, amely a magyar nyelv és kultúra hagyományainak ápolását tűzi zászlajára.
Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok; és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá.
(Gróf Széchenyi István felajánlása - 1825)
Ebből a 60 ezer forintos felajánlásból született meg aztán a Magyar Tudományos Akadémia, amely 1830-ban kezdte meg működését. A következő másfél évtized a magyar történelem egyik legnagyszerűbb korszaka lett. Széchenyi István mindvégig a történések középpontjában állt. Megírta korszakalkotó műveit – Hitel, Világ, Stádium – és számos olyan kezdeményezés ötletgazdája volt, amely új dimenziókat nyitott a magyarok életében.
Ilyen volt a balatoni gőzhajózás életre hívása, a Nemzeti Kaszinó megalapítása, a lóversenyzéselterjesztése, valamint az első dunai kőhíd, a Lánchídépíttetésének elkezdése. S nemcsak Széchenyi István alkotott. Kossuth Lajos megalapította a Pesti Hírlapot, majd létrehozta a Védegyletet, amely a magyar ipart védelmét szolgálta. Wesselényi Miklósnak köszönhetően megkezdődött a Tisza szabályozása.
Az évtized további, rendkívüli dolgokat hozott. 1844-ben valóra vált nemzetünk több évtizedes küzdelme: ismét hivatalos nyelvvé vált a magyar. Két évvel később megindult a forgalom az első magyarországi vasútvonalon, Pest és Vác között, egy évvel később pedig a ceglédi vonal is megépült.
Bár nem volt teljes egyetértés a legkiválóbb magyarok között, Széchenyi István és Kossuth Lajos vitája például máig beszédtémát szolgáltat a történészeknek, ám nem volt kérdés, hogy mindenki a haza üdvét kereste. Az pedig minden véleménykülönbség ellenére látható: elképesztő fejlődés vette kezdetét. Már csak a függetlenségünk hiányzott, az önállóság, amelyet mindig is áhított magának ez a szabadságszerető nép.
Ennek kivívása is elérkezett. Az 1840-es évek második felében olyan jelentős személyiségek léptek színre a magyar közéletben, akiknek tevékenysége még ma is példa lehet minden magyar számára. Széchenyi, Kossuth és Wesselényi mellett Arany János, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Deák Ferenc Vörösmarty Mihály és Vasvári Pál egyidejű közéleti megjelenése elképesztő lendületet adott a magyar szabadságtörekvéseknek.
Mivel Kossuth 1848. március 3-án keltezett felirati javaslata „természetesen” ezúttal is elutasításra talált a bécsi udvar részéről, a Napnál is világosabban látszott, hogy a lényegi kérdésekben Bécs továbbra sem lesz hajlandó engedni. Visszaút innentől kezdve már nem volt, március 15-én kitört a forradalom. A forradalmi ifjak ezen a reggelen a Petőfi Sándor vezetésével a pesti Belváros egyik rangos kávézójában, a Pilvaxban gyűltek össze.
A követeléseket, amelyeket 12 pontban foglaltak össze, Irinyi József öntötte formába.
"Mit kíván a magyar nemzet
Legyen béke, szabadság és egyetértés
Kívánjuk a sajtó szabadságát, cenzúra eltörlését
Felelős minisztériumot Buda-Pesten
Évenkénti országgyűlést Pesten
Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben
Nemzeti őrsereg
Közös teherviselés
Urbéri viszonyok megszüntetése
Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján
Nemzeti Bank
A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk
A politikai státusfoglyok szabadon bocsáttassanak
Unio
Egyenlőség, szabadság, testvériség!"
A forradalmi hevülettel átitatott tömeg először a közeli egyetemre ment, ahol számos támogatót találtak a követeléseiknek. Az egyetemi ifjúság tagjai közül nagyon sokan csatlakoztak Petőfiékhez, így nagy létszámú tömeg vonult a Landerer Nyomdához. Landerer császári besúgó volt, nem akarta kinyomtatni a Nemzeti dalt és a 12 pontot, ám megijedt a hatalmas tömeg láttán, így az ifjak által lefoglalt nyomdagépeken végül mindkettőt kinyomtatták sok-sok példányban.
Délután a Nemzeti Múzeum kertjében, immáron hatalmas sokadalom előtt szólalt fel Petőfi, s bár a közhiedelem úgy tartja, hogy itt is elszavalta a Nemzeti dalt, a források ezt nem támasztják alá, azonban az igazolt, hogy személyesen szólt az ott jelenlévőkhöz. A Nemzeti Múzeum kertjéből Budára mentek, a Várban lévő Helytartótanács épülete elé, ahol Táncsics Mihályt fogva tartották.
A tömeg láttán itt is meghátrálásra kényszerült a hatalom, kiengedték Táncsicsot, akit vállára emelve vitt át a tömeg Pestre. A nap este a Nemzeti Színházban zárult, ahol Katona József Bánk bán című művét adták elő. A darab végén spontán felcsendült a Himnusz és a Szózat is, majd az előadás a Rákóczi-indulóval, rendkívül emelkedett hangulatban zárult.
Az 1848. március 15-i események joggal kerültek be örök időkre a történelemkönyvekbe. A forradalom elsöprő erejére jellemző, hogy a 12 pontban megfogalmazott követelések legnagyobb része szerepelt az utolsó rendi országgyűlés által elfogadott, 1848. április 11-én életbe lépő törvényekben.
Az áprilisi törvények legfontosabb rendelkezései:
A közteherviselés kimondása
Sajtószabadság, a cenzúra eltörlése
Felelős magyar minisztérium létrehozása
Népképviseleti országgyűlés évenkénti összehívása
Jobbágyfelszabadítás önkéntes örökváltsággal
Az ősiség eltörlése
Unió Erdéllyel
A magyarság nem egészen egy hónap alatt átlépett az ótestamentumból az újba, a régóta vágyott, de addig csak elméletben megfogalmazott szabadságeszméknek mindössze 27 nap alatt képes volt megteremteni a törvényi alapját is. Bécs feltétel nélkül kénytelen volt kapitulálni.
Mondani sem kell, a Habsburgok nem hagyták ennyiben a dolgot. Lázas szervezkedésbe fogtak, fellázították a történelmi Magyarország területén akkorra már jelentős számban élő nemzetiségeket is a magyarok ellen. 1848. augusztus 31-én Ferdinánd császár közzétett egy iratot, miszerint amennyiben a magyar képviselőház nem vonja vissza az április törvényeket, katonai támadást indít a magyarok ellen. Mivel a képviselőháznak eszébe sem volt visszavonni mindazt, amit 1848 március-áprilisban sikerült kivívni, így nem maradt más lehetőség, mint fegyverrel megvédeni a vívmányainkat. Kitört a szabadságharc, amely egy éven át tartott.
A magyar haderő a kezdeti kudarcok után egyre-másra aratta sikereit. Az első nagy diadal Pákozdnál következett be, majd követte sorban a többi, nem kis részben a bennünket segítő lengyel légiónak, valamint a császári seregből szép számmal átállt tábornokok felkészültségének és elhivatottságának köszönhetően. 1849 áprilisában, a dicsőséges tavaszi hadjárat elsöprő magyar győzelme után a Ferdinánd trónját elfoglaló, ifjú I. Ferenc József császárnak nem maradt más választása, mint segítségül hívni unokatestvére, I. Miklós orosz cár seregeit.
Ferenc József 1849. május 1-jén megfogalmazott levelét Miklós cár komolyan vette és hatalmas, létszámát tekintve megközelítőleg kétszázezer orosz katonát vezényelt az osztrák császár oldalára. Ez olyan túlerőt eredményezett, amely letiporta seregünket. Görgey Artúr Világosnál letette a fegyvert, igaz, jelzésértékű volt, hogy nem az osztrákok, hanem az oroszok előtt.
A magyar szabadságharc ugyan vereséggel zárult, de a nemzet áldozata nem volt hiábavaló. Egyrészt sokadszorra nyert bizonyságot az a tény, hogy a magyarságnak van egy elképesztő képessége, amely még a vér szerint nem magyarokat is képes a magyar ügy mellé állítani. Nemcsak a szabadságharc hős és mártír tábornokainak egy része a jó példa erre, de a korábbi korokból Kapisztrán János, Dugovics Titusz vagy éppen Zrínyi Miklós is. Emellett az is hamar egyértelművé vált, hogy a nemzet a lelkében soha nem hódolt be legyőzőinek.
Már az 1850-es évek elején szervezkedés indult Somogyban, Noszlopy Gáspár vezetésével, ám ezt a Habsburgok besúgói hamar leleplezték, szervezőit pedig kivégezték. Később a passzív ellenállást választották véreink. Ennek, valamint a 1860-as évek közepére jelentősen átalakuló európai erőviszonyoknak, valamint az osztrákok súlyos katonai vereségeinek köszönhetően I. Ferenc József számára nem maradt más választás, mint kiegyezni a magyarsággal és nem egész húsz évvel a szabadságharc leverése és brutális megtorlása után megadni mindazon kiváltságok nagy részét, melyekért 1848/49-ben oly sokan áldozták fel szabadságukat, életüket.
Március tizenötödike és a forradalmat követő szabadságharc éppen ezért napjainkra a hősiesség, a mindenek feletti nemzetszeretet, és a haza szabadságáért való áldozatvállalás örök mementója lett. Tisztelet a bátraknak, tisztelet a hősöknek!
Vezető kép: Petőfi Sándor a Nemzeti Múzeum lépcsőjén 1848. március 15-én. Korabeli rajz, vélhetően Szerelmey Miklós rajza. Forrás: Wikipedia.
