Magyar Péter az antimaszkulinitás kórképe

Kezdjük az elején. A férfinak nő, a nőnek férfi kell. Ez ugyebár természetes alapvetés. A nemi szerepek felborításával ugyanis eljutottunk arra a pontra, hogy a woke felfogás szerint az egészséges nő, már csak "szülőgép, a patriarchátus szolgája", az egészséges férfi pedig kizárólag toxikus, elnyomó szemétláda lehet, akit meg kell változtatni, el kell törölni, de legalábbis nem szabad vele szóba állni, akkor már inkább egy medve.

Az inkább a medvén van a hangsúly. Mivel ugyanis az újhullámos feminizmus megsemmisítendőnek tartja a férfiképet, egyre kevesebb férfi van, aki hajlandó megtartani a maszkulinitását, különösen a fiatalabb generációkban. A férfinak ugyanis nő kell, és mivel a mainstream belénk sulykolta, hogy a nők a slim-fitt, borotvált szemöldökű metroszexuálisak szeretik, sokan ennek a képnek próbálnak megfelelni.

Ez azonban azon bukik meg, hogy a nőknek férfi kell. Ők elfordulnak a srácoktól, akik többet sminkelnek, mint ők, és azok felé menekülnek, akikben még látnak férfiasságot, az eltorzult világkép miatt azonban ezt a férfiasságot abban látják meg, amiről a mainstream eladta nekik, hogy toxikus. Azokban, akik jó keményen odacsapnak az övcsattal, akik megalázóan poénkodnak azzal, hogyan sz@patnának egyet a szavazófülkében.

Mivel nincs egészséges férfikép előttük (apamodell pedig nem is volt), így azt hiszik az a férfi, aki kemény, aki rosszfiú, ők azonban majd megváltoztatják, és igazi szerető párt varázsolnak belőle, hiszen "néha olyan kedves, csak aztán eldurran az agya". És mi történik azokkal a nőkkel, akik átlátják, hogy ez így nem tiszta, ahogyan tette ezt Magyar legújabb hangfelvétele kapcsán Szentkirályi Alexandra és Vitályos Eszter?

Azokat persze kikiáltják a feminizmus ellenségének, a patriarchátus kiszolgálóinak "szülőgépeknek", akik nem is nők. Mindezt azért, mert önállóbbak, tisztábban látnak és határozottabbak, mint a wokeba süllyedt tömegek.

Ők azok akik el tudják különíteni a férfit a rosszfiútól. Akik tudják, hogy egy férfi nem attól lesz maszkulin, hogy elhajtja a gyereket, amikor az meg akarja mutatni neki a rajzát:

A férfinak ugyanis nem azáltal kell erőt mutatnia, hogy keménykedik. A férfi legyen férfi, nem a mondataiban, nem csak a tetteiben és végképp nem azért, mert kiírja a neve mellé, hogy THE MAN. A férfiasságunk nem ezektől függ, hanem a kiállásunktól, attól, hogy határozottak vagyunk, ami nem durvaság, hogy vezetünk, nem parancsolunk.

Igen, valóban nehéz ezt elmagyarázni olyasvalakinek, aki előtt soha nem volt példa hasonlókra. Így például a Tiszába tömörülő szektának, akik az apaképet csak a fősodratú médiából ismerte meg, jó esetben egy munkából hazatérő, de fáradt alakban, aki soha nem állt velük szóba, így felnőve minden reakciónak örülnek, még a bántásnak is, csak érezzék, hogy foglalkoznak velük.

– idézhetnénk, és ebben a mondatban benne van minden, amit a gyermek, különösen a lány, aki majd nővé érik az apjától vár. Mert gyermekként apánkban keressük az istent, ő vigyáz ránk, ő gondoskodik rólunk, a fejletlen agyban a két kép összekapcsolódik. S mint a liberális ideológia minden istenképet ezt is el akarja venni tőlünk, hogy kilúgozza a helyét és egy újat ültessen oda.

Így alakulnak ki a Magyar Péterek, az antimaszkulinitás megtestesítői, akik azért kerülnek rivaldafénybe, mert azok, akik a toxikus maszkulinitás ellen harcolnak, kizárólag abban látnak férfiasságot, amit egyszerre gyűlölnek és vágynak rá. Eltorzult világkép, de nem lesz nyertes. Különösen akkor, megsimogatjuk a lányunk fejét, ha rajzol nekünk valami szépet, ha megvédjük a húgunkat, amikor rossz kapcsolatba keveredik, ha a karunkban visszük kedvesünket egész éjszakára a hálószobába, nem pedig öt percre egy szavazófülkébe.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok