Nem kell félnetek, a korlátlan migráció a gumikérdést is megoldja
Magyar közgazdásza, Simonovits András lassan még a gyerekek zsebpénzét is megadóztatná
Nem, nem az autós blogok örökzöld vitatémáját, a téli-nyári gumi vs. négy évszakos abroncs problematikáját szeretnénk itt kifejteni, csak szeretnénk rávilágítani az értelmes gondolkodás vs. marxista-leninista közgazdaságtan közötti különbségekre, figyelembe véve utóbbi tudatromboló hatásait. Segít nekünk ebben az a Simonovits András, aki úgy a Bütyök szakértője, hogy közben nem a Bütyök szakértője, bár a tiszás relativizálástan mélyebb összefüggéseitől ezúttal megkímélnénk Kedves Olvasóinkat.
Kezdeném az önsajnálattal: egy egész hetes szabadság után hétfőn reggel a Facebook pöcegödre egy videót okád fel, amelyben Simonovits András arról értekezik, hogy három – számmal leírva: 3 – hetet kellett várnia arra, hogy a szervizben az autója nyári gumijait télire cseréljék a szerelők. Simonovits ezzel az elképesztő példával támasztotta alá, hogy igenis kellenek ide a migránsok, mert ha van kellő számú – végtelenül sok – migráns, akkor nem kell annyit várakozni az abroncsok cseréjére. Bütyök gazdasági szakértője/nem szakértője arra is adott iránymutatást, hogy a várólista lerövidítésére első sorban szír, illetve ukrán jövevényekre lenne szükség. A rövid filmben nem fejti ki, hogy miért épp ez a két náció orvosolná a társadalmunkat feszítő kérdést. Valószínűleg az egyaránt 1990. 01. 01-én született szír Mehemedek, és a háború elől menekülő Volodimirek – ukránosabban: Vilidimirek – a legjobbak az abroncsok cseréjében, sőt, lényegesen gyorsabbak is a tohonya magyaroknál.
Bütyök gazdasági szakértője/nem szakértője vélhetőleg azok táborát erősíti, akik valamilyen megfontolásból minden évben akkor rohannak el a gumishoz, amikor lehull az első hó, és csodálkoznak, hogy mennyi hülye van, aki ugyanezt teszi évről évre. Ha egyszer megkockáztatná, hogy mondjuk októberre kér időpontot a szervizbe, akkor azzal szembesülne, hogy akár azonnal megejtik a szerelők a műveletet, talán még várakoznia sem kell, és a kellemetlen, sőt teljesen kiszámíthatatlan meglepetésektől – télvíz idején leesett az első hó – is megkímélné magát, de ez meg azért nem lenne testhez álló, mert abból sehogy sem jön ki egy öblös orbánozás, meg a macskás fadísz.
Értelmes ember vs. kommunista
Ahhoz a generációhoz tartozom, amelynek tagjai a rendszerváltoztatás előtt születtek, majd főiskolás, egyetemi éveik alatt tapasztalták meg az új modellt. Egy barátom a közgázon tanult, ő mesélte nekem, hogy 1989 végén berongyolt az előadásra egy addig marxista közgazdaságtant, tudományos szocializmust és hasonló baromságokat oktató tanáruk, aki a katedra mögül azt mondta nekik: hölgyeim és uraim! Amit eddig tanítottan önöknek, azt mostantól felejtsék el, beszéljünk végre nyíltan a lényegről, a létező és valódi közgazdaságtanról! Így is lehet. És úgy is lehet, hogy valaki beleragad a kommunista hazugságokba, mert nem a rációt keresi, hanem vakon hisz egy téveszmében. A Simonovits-félék beleragadtak ebbe, ők már menthetetlenül a Fényes Szelek nemzedéke maradnak. Így nyer értelmet a marxista, és az unortodox közgazdasági megközelítés közötti különbség. Ezért van az, hogy a Simonovits-félék a társadalom tagjaira, a magyar emberekre képtelenek másként gondolni, mint az adókat befizető hangyákra, akiknek bőven elég, ha a létminimumon vegetálnak. Így érthető meg Simonovits egy másik gondolata, amelyben azt fejtegette, hogy a magasabb nyugdíjban részesülők jobb életkörülmények között, tovább élnek, ami szerinte sajnálatos, mert a pénzük is több, és tovább is lógnak az állam csecsein. Az emberiség történetében eddig a rabszolgatartó társadalmak elitje, majd a nácik és a kommunisták gondoltak így az emberekre.
Humanizmus vs. dehumanizmus
A Simonovits-félék állandó nyígja, hogy – mostanában egyre gyakrabban – belebotlanak a konzervatívokba, akik nem feltétlenül kizárólag a megszorításokban látják a jövőt. A A Simonovits-félék önmaguknak állítanak fel rendre csapdákat, mert nem valamiért, hanem mindig valami ellen pozicionálják magukat. Ha a konzik azt mondják, hogy nem kell ide az ismeretlen, ellenőrizhetetlen jöttmentek sokasága, akkor a komcsik a jöttmentekben látják a megoldást. Ha a konzik azt mondják, hogy feladatuk megőrizni a nyugdíjak értékét, a nyugdíjasok méltóságát, akkor a Simonovits-félék sarcolni akarnak. Ha a konzik vezetője világpolitikai tényezővé válik, akkor a tudományos szocializmus szerint elszigetelődött.
Ha most – jogászosan szólva: feltételezve, de meg nem engedve – összevetjük, hogy ez a Simonovits András, aki a megszorítások frontján balról előzte volna Bütyököt, azzal, hogy Bütyök ágya fölött egy Demszky-poszter lógott ifjú korában, könnyen elképzelhetjük, hogy ezek így egymásra találva milyen jövőt hoznának el a magyaroknak.
