Pesti Srácok

Juhász Péter szerethető énje és a mindent elsöprő akarata

null

Itt az ideje a névváltoztatásnak, míg nem késő! A Juhász Péter - Szigetvári Viktor tandem mögötti piciny politikai közösség, azaz az együgyű provokátorok és a Gyurcsány-Bajnai istállójában felcseperedő politológus-szerűségek öszvérpártja oly egyedül maradt mára, mint Gyula Tiborral egy csepeli lakossági fórumon. De legalább gyűlölet helyett most már szeretet hirdetnek. Ez is valami!

Juhász, mint köztörvényes közéleti szédelgő alig egy hónapja végre megtalálta a helyét. Az Együtt elnöke lett, miután a kissé autista benyomást keltő Szigetvári Viktor belátta, hogy ő személy szerint “nem jön át a médián”. Nem is értjük, miért, pedig olyan erőt és mindent elsöprő akaratot sugároz magából, hogy akár Puffint is reklámozhatna. Juhász ellenben igen. Ő nemhogy átjön, hanem át is tör. Síppal, dobbal, nádi-hegedűvel és kicsiny, de elit akalulatával simán áttör retikülökkel és zászlótartókkal felszerelt kormánypárti nyugdíjasok bármekkora tömegén.

E hét elején az Index egyik többre érdemes újságírója (mármint annál többre, hogy zsáner beszélgetést folytasson Juhásszal!) meg is interjúvolta a most már pártelnök hivatásos provokátort, aki jókedvűen, minden pirulás nélkül bele is állt a “komolyan vehető pátvezető” szerepébe. Olyan interjút adott, hogy a leghűségesebb követői is csak pislogva olvasták a sorokat.

PestiSracok facebook image

Összefogás, szeretet, építkezés - meg hasonló coelhos baromságok. Elhatárolódás Gyurcsánytól, Botkától, meg Fodorgabitól - ami egyre inkább tűnik úgy, hogy kölcsönös szimpátián alapul.

De szemelgessünk csak a rend kedvéért a beszélgetésből, kommentálva a mondatokat! Szóval Juhász imigyen szólt az Indexen...

Hm... Talán hallottuk már valahol, nem?

Juhász, mint példamutató politikus már önmagában kész röhej! Kopernikusz óta nem hallottunk ilyen megdöbbentő fordulatról!

Ezt is hallottuk már vagy tucatnyi törpepárttól, nem? Úgy tűnik, hogy Juhász pártelnökként elkezdte olvasni a politikai közhelyszótárat.

Ízlelgessük egy kicsit! A haladóbbnál is haladóbbak, ha európai értékekről és nyitottságról van szó, ami nyugat-európai példákat nézve a gyerekek nemváltoztató műtétre cipelését és a pedofília legalizálását jelenti - de lehet nem erre gondolt, mivel nem jellemző rá, hogy bármire is gondol Orbánon kívül.

Nocsak! JuhászPeti szerethető kampányba kezd? A sípokat összegyűjtik, majd elégetik? Mi lesz itt még, imalánc, karitatív munka, önkénteskedés, bibliakör?

S mindezt az a fő mocskolódó ember mondja, aki ebben az interjúban is kijelenti, hogy akár rohadt paradicsommal is megdobálná Orbánt. Aki a börtönben ülő Portiknak készített sajtófigyelési munkáját ismét úgy elmaszatolja, elkaparja a felszínről, mint szégyenlős kismacska a gyerekhomokozóba a szarját, mert legutóbb is fejbeverték miatta...

Nem áll jól az új szerep Petikém! Nagyon nem hiteles a szerethető és összefogást hirdető, a nemzetéért aggódó pártvezér maskara. Jobb volt neked a lázadó, balhézó, füttyögő aktivista karakter, hidd el! Azzal tudtál “átjönni a médián”.

A slusszpoén viszont az, hogy alig telt el néhány óra és a momentumos hipszterek, majd az új elempés csávó is

üzent

, hogy nem akarnak összefogni semelyik párttal, de legkevésbé az Együttel. Bár a PM nyitva hagyta a kérdést, de mindezek után jól látszik, hogy az Együtt legfeljebb önmagával lesz együtt 2018-ban, ami definíciószerűen kimeríti a politikai maszturbálás fogalmát.

De legalább szerethető világképet fog hirdetni. Erre pedig Juhász előélete a garancia...

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.