A cenzúráról és a sajtószabadságról
Lassan már előre szólnom se kell, hogy a fészbúk megosztások természetesen nem fogják jellemezni a publimat. Mert cenzúráznak. Ugyanakkor most fontos kérdésről lesz szó, a sajtószabadságról és a tények elemzéséről.
Lassan se szeri se száma azoknak a publicisztikáknak, amelyek folyamatosan eltűnnek, letiltódnak a fészbúkról. Ők ugye megengedhetik maguknak, hogy cenzúrázzanak, miközben, ha letöltjük a magunkról készített profilt, akkor láthatjuk: a hívott telefonszámokat, időtartamot, neveket, kontaktokat, like-okat, fényképeket, megosztásokat, szóval mindent, de tényleg mindent lementettek rólunk.
Különlegesen jópofa ez akkor, amikor az ufóhívők, a Grabovoj számok megszállottjai, laposföld elméletesek, antievolucionisták, csipesek meg egyéb futóbolondok boldogan, jó kedvvel osztogathatják szebbnél szebb tartalmaikat.
A botrány kitörésének oka az volt, hogy a gonosz Cambridge Analytica lementette az adatokat a fészbúkról, és ezzel tudtak célzott hirdetéseket nyomatni a még gonoszabb trumpisták. Amikor azonban elindult a dolog kibökődött a szög a zsákból. Egy Ben Shapiro nevű konzervatív zsidó publicista lerántotta a leplet egy Guardian cikk kapcsán:
Obama pontosan ugyanazt csinálta 2012-ben a fészbúk adatokkal, mint Trump.
Tehát, ha jól értjük: az igazi probléma nem az, hogy adathalászat, továbbá személyes adatokkal visszaélés történik, az igazi probléma az, hogy a republikánusok csinálták. Ha a demokraták csinálják, akkor jó. Ha nem, akkor rossz. Valahogy így, vagyis, ahogy BayerZsoca mondaná „hát így”.
És most az olvasottsági és sajtószabadság-elnyomási ügyekben oly járatos szakemberek kedvéért, mint például a Polyák Gábor, aki a legolvasottabb portálokon szokott sírni arról, mennyire nem szabad a sajtó, jegyeznék meg ezt-azt.
A magyar jobboldali sajtó meglehetősen kevés olyan ágyúval rendelkezik, mint például a New York Times. Márpedig immáron a Reuters, a Bloomberg, a NYT, a Guardian folyamatosan ontja rólunk rossz hírünk. Nincs lassan olyan hét, ahol – egyébként minden bizonyíték nélkül – gyakorlatilag több milliárdot, immáron dollárban, euróban, vagy valamilyen más egzotikus valutában ne lopott volna a Orbánbasi személyesen. Mocskos mancsait a közpénzekben áztatta, majd nyilván bőrtáskában vitte el valahova. Gondolom úgy jár el miniszterelnökünk, mint Pabló Eszkóbár, elássa, aztán majd a kertjében találnak tízmilliót, dolcsiban, természetesen.
Ám a magyar sajtó „elnyomott” ellenzéki része is igen jelentősen maró kritikát képes megfogalmazni, halomra jönnek a hol hajánál fogva előrángatott, hol újramelegített, vagy politikusi beszólásokból kreált ügyek. (Vannak legitim „ügyek” is, nyilván, de ezek elenyésző kisebbségben vannak, s amúgy is nem erről van szó.)
Az elnyomott ellenzéki sajtó ugyanis olyannyira el van nyomva, hogy a négy legolvasottabb portál – ebből kettő személyesen Simicska Lajos, a másik személyesen Soros György tulajdonából – olvasottságához képest az úgynevezett „jobboldali médiaburok” gyakorlatilag elenyésző. Azonban, szerencse, hogy a Fészbúkon jönnek elő ezek a hírek, mert az, mint objektív média, természetesen csak és kizárólag a jobboldali honlapokat tiltja le, azokat viszont gyakorlatilag kérdés nélkül. Vágó István DK-ás önkormányzati képviselő vezette csoport feljelentéseire alapozva. Értsd: egy politikus és bandája betilt, virtuálisan megsemmisít újságokat, közvéleményformálókat és egyszerű magánszemélyeket. És ebben készséges partnerre lelt a Fészbúkban, mint a nemzetközi haladás zászlóshajójában.
Tulajdonképpen semmi másról nincs szó fészbúkilag, mint valós, tökös cenzúráról.
Ebben odáig elmentek, hogy egy regnáló kormány miniszterét tiltották le, l. Lázár Jánosét, és aztán egy kis idő múlva – miután rájöttek, hogy ez nem kóser, gyorsan visszatették. Ez persze nem cenzúra. Ahogy az adatlopás is csak Trump esetében az, Obama esetében természetesen legitim tevékenység.
Szóval érdemes a paraván mögé nézni, mielőtt elhisszük a híreket. Mert bizony álhírek vannak dögivel, de a jelek szerint azok közül igen sok nem a jobboldali sajtóban jelenik meg. Sőt.
Azonban egy dolgot jegyezzünk meg magunknak minden hír előtt, amit amúgy régi rómaiak már régen megmondtak: cui prodest, vagyis kinek az érdeke?
