A régi pufajka nehezen engedi el a szocialisták lelkét

A vásárhelyi katarzis megmozgatta a baloldalt, aminek azért is örülhetünk, mert ismét felfedik a lapjaikat, melyek mögött a tökéletes üresség és tanácstalanság honol.
Nem mondhatják pedig, hogy nem volt idejük készülni az utóbbi nyolc évben, bármilyen programot, alternatívát nyújtani. De legyen akár tíz balos-libsi párt, nem jöttek elő semmivel a fasiszta, rasszista, aljas orbánozáson kívül. Meg persze azzal, hogy rendbe fogják tenni az országot!
Fájó, de ezt pont utánuk kellett elkezdeni 2010-ben.

Az MSZP pedig jelenleg is keményen harcol azért, hogy eltűnjön, minden fegyvert bevetnek ennek érdekében. Ebben a harcban hihetetlen minőséget képvisel Kunhalmi Ágnes, aki bár nem túl okos, de legalább a Lendvai Ildikóban megtalálható ravaszságot is nélkülözi. Nem véletlen, hogy olyan halhatatlanokat gyűjt maga köré, mint Kuncze Gábor, Lendvai Ildikó és Dobrev Klára.
Kuncze Gábort az SZDSZ emberarcú nagy mackójaként és belügyminiszterként már „rendet tett” egyszer az országban 1994-98 között. Az akkori időszakot robbantások, rablások, gyilkosságok fémjelezték, elég csak a Fenyő-gyilkosságról beszélni, közben pedig rendpárti arcát megmutatva, kitiltotta a mezőgazdasági gépjárműveket a Kossuth térről, ne jöjjenek oda a parasztok csak úgy tüntetgetni elven. Szép dolog ezek után a demokráciáról szónokolni. Lehet, a politikusok memóriája is pont olyan rövid, mint állítólag a választóké. Vagy a rendes demokrata könnyen megbocsát magának… Emellett sikeresen „liberalizálta” a honi bűnözői társadalmat is, elvégre ők is itt élnek, miért rekesszük ki őket?
Hatékonyságát és pártjának erejét mutatja, hogy szépen lassan egyszerűen eltűntek, bár sajnos nem nyom nélkül.
Dobrev Kláráról legyen elég annyi, hogy Gyurcsány Ferenc felesége, a bolgár kommunista vonalat és Apró Antalt most nem is érdemes részletezni.
Azért az még mindenképpen izgalmas kérdés, hogy milyen alapon mondja a bő 10%-os támogatottságú szoci párt a 50% körüli Fidesznek, hogy az országnak elege van belőlük és jön a kiseprűzés az ő vezényletükkel.
Egyszerűen nem tudnak kibújni a régi pufajkából.
Mert a logikájukat követve akkor is őket akarta egyöntetűen az ország, amikor 1945-ben a kommunisták 17%-ot kaptak a választáson a kisgazdák 57%-ával szemben, és két évvel később csak a kékcédulás választásoknak csúfolt csalást követően sem sikerült abszolút többséget szerezniük. Mégis, mindig mindenki őket akarja.
Az önbizalom évtizedek óta töretlen, kár, hogy ennyi idő után még mindig nem sikerült felismerni, hogy a magyar emberek nem kérnek belőlük, mert akárhány esélyt kaptak, sosem éltek vele. Reméljük most is megmaradnak a nagy szavaknál és soha többet nem kerülnek a kormányzás közelébe. Belőlük tényleg ennyi elég volt.