Proteines Marshall-terv

„Egy hangosabb és erősebb MSZP-t szeretnék, amivel meg lehet törni a Fideszt.” – öntötte Mesterházy Attila egyetlen mondatba gigantikus vízióját arról, hogy mire lenne szüksége valójában operettpártjának. És ehhez semmi más nem szükségeltetik, mint jó sok protein és jó sok csöves Marshall erősítő, néhány sokwattos hangfallal megtoldva. vagy egy Gyurcsánnyá átalakító műtét a TB támogatásával. (Ha a társadalombiztosító nem fedezi, a mozaikszó-egyezés okán mi is elvállaljuk.)

Mert az MSZP két legnagyobb bűne ezek szerint, hogy halk és gyenge. Hiába, na, kikerültek onnan a füttyösök, a rikácsolók, a szemkilövetők, a pofozkodók, meg a csintalan szumóbajnokok. Úgy maradt ott árván, esendő földi mivoltában ez a párt, mint az európai liberális nyájból messze kóborolt kis magyar birka. Akinek egyre erőtlenebb bégetése, s megfáradt lábainak remegése arra predesztinálja őt, hogy farkasok martaléka legyen a nagy politikai vadonban, ahol mindenütt mészároslőrincek és habonyárpádok fenik rá fogaikat. S mindezt készséggel el is hinném, ha… nem gondolnám, hogy Mesterházy szavainak az igazsághoz való relációja erősen konvergál a nullához (remélem, ez ebben a formában jogilag perelhetetlen vélelmezés).

Ezek a szavak olyannyira súlytalanok, mintha Soros György kisfia óhajtaná, hogy nagyobb és vastagabb férfiassága legyen.

Ha nem neki, akkor legalább a barátnőjének. Mert amikor a milliárdok szépen be vannak tárazva a sublótba, s az egykori kommunista pártvagyon utolsó, biztonsági mentéseinek 2.0-ás hozadéka is olyan kövérre hízott már, akárcsak Kunhalmi egója, vélelmezhetjük, hogy az erővel nincsen semmi baj.

Ami pedig a hangosságot illeti… Egész április nyolcadika óta mást se hallunk, csak az ő sivalkodásaikat. És itt tegyünk gyorsan egy hatalmas egyenlőségjelet az összes balfék közé. Mert nekem speciel egykutya, hogy MSZP-nek, DK-nak, Együttnek vagy Párbeszédnek hívják azt, amiről mindannyian tudjuk, hogy ugyanaz. „Mindnyájan Gogol köpenyéből bújtunk ki”- mondta egykoron Dosztojevszkij. S ennek az analógiának a mentén haladva, ezeket a ballib pártokat mind ugyanúgy hívják: Gyurcsány Ferencnek.

Amikor tehát a teljesen neutrális Mesterházy, a fütyülőjét állandóan a saját szájába vevő Juhász, vagy a random tájszólásba akármikor átváltó Kunhalmi megújulást vizionál, abban mind ott a lényeg, ami egyetlen mondatban összefoglalható:

Olyanokká kell válnunk, mint Gyurcsány!

Mert Gyurcsány hangos is, erős is. Még olyankor is, amikor halk és gyenge. Milliárdjainak árnyékában, korszakos machinátorként, a magas politikából sosem kikerülve, akár egy gnóm, aki a nyári napmelegben önnön szobrát faragja teavajból. Mind ilyen szeretne lenni: Mesterházy, Kunhalmi, Molnár, Botka, Fekete-Győr, Gulyás, de még közülük a legbaloldalibb, Vona Gábor is.

És mind ugyanazt a következmény-nélküliséget irigyli el a baloldal pápájától.

Amíg pedig ezen a palettán nincs senki, de senki, aki pártelnökként valóban erőssé tenné az MSZP-t (a hangosságot hagyjuk), addig ezen óhajtásuk nagyjából akkora relevanciájú, mint a kisgyereké, aki karácsonyra azt kéri a Jézuskától, hogy dögöljön meg az összes tanár a suliban (Az „összes tanárt” rögtön be is helyettesíthetjük Orbán Viktorral).

Ami még feltűnhetett egyeseknek, hogy bárki is kíván az MSZP élére masírozni, az egyik sem erkölcsileg megtisztultabb, konstruktívabb pártot óhajt. Érthető, hiszen ez a posztkommunista szánalomhorda legfeljebb csak annyira akar fék és ellensúly lenni, amennyire a Titanic akart az orrára egy jéghegydíszt. Pedig de szép is lenne azt látni, hogy a magyar baloldal valóban megújhodik! Hogy itt tényleg születik valami új, valami korszakos, valami együttműködésre és közös munkára hajlamos.

Ehelyett azt látjuk, hogy ezek a szerencsétlenek egy régi parasztházat bontanak le dózerrel, aztán ami marad, abból a sok régiből, ami már nemcsak régi, de roncs is, megpróbálnak valami újat, valami szépet, valami csillogót varázsolni.

Csakhogy bontott vályogtéglából nem lehet kővárat építeni!