Pesti Srácok

Fordított nap az iskolában

null

Az ellenzéki főpolgármester-jelöltek viselkedése és előválasztáshoz kapcsolódó performanszaik olyan hatást keltenek, mint mikor egy gimiben a leghangosabb diákok kitalálják, hogy átveszik az iskola irányítását. De nem elég, hogy realitás híján erre esélyük sincs, tervük már ott elbukik, hogy egymással sem tudnak mit kezdeni. Ha jobban megnézzük a jelölteket, láthatjuk, hogy mind megtestesítenek egy-egy tipikus gimis karaktert.

Miután a budapesti elitgimnáziumban alsó tagozatában a sármos, de szerény képességű Horváth Csacsi megbukott, ő már sajnos nem vehet részt a felsősök vetélkedésében. Ott van viszont a minden évben más iskolába jelentkező Karácsony Geri. Ez már sokadik gimije, és saját bevallása szerint minden új iskolájának megtiszteltetésnek kell éreznie, hogy ő éppen őket választotta. Aztán a vizsgák után valahogy elmúlik a varázs. Főleg a lányos anyukák szeretik, hiányos információk birtokában nagy jövőt jósolnak neki. Diáktársai körében is ismert, de nem annyira pozitív előjellel. A bulik állandó résztvevője, mindig, minden társaságba be akart kerülni, mindenkivel próbál azonosulni, emiatt aztán, bár azért mindenki szóba áll vele, a háta mögött kiröhögik. A lányoknál is mindig eljut egy randiig, de aztán valahogy nincs folytatás.

Bánatában majdnem közeli kapcsolatba került egy rosszhírű bukott öregdiákkal, de az végül Kálmánt választotta. Kálmán igazi macsó, mindenhez ért, ő szerkesztette régebben az osztályújságot. Most az a terve, hogy új iskolaújságot indít a suli pénzén, amibe majd ő, meg a haverjai írhatnak. Ez az ötlete mérsékelt érdeklődést vált ki a diáktársai körében, az elektromos roller és az ingyen ebéd menekültgyerekeknek pedig általános értetlenséget.

PestiSracok facebook image

A jótanuló Kerpel-Fronius Gábor csak ebben a tanévben érkezett, és az azóta eltelt idő sajnos nem volt elég arra, hogy a diákok megjegyezzék a nevét vagy akár csak megismerjék a folyosón. Annyit viszont tudnak róla, hogy általános iskolásokkal haverkodik, sőt, az a merész terve, hogy ő ötleteiket akarja megvalósítani. Ez pedig elég ahhoz, hogy ferde szemmel nézzenek rá.

Van még az elmaradhatatlan outsider. Puzsér Robi, a darkos rocker, aki valójában mindenkit utál, diáktársait talán még a tanároknál is jobban. Lesújtó véleményét nem rejti el, sőt, a folyosón hangosan üvöltözve adja mindenki tudtára, mit gondol a többi jelöltről, meg úgy általában mindenkiről. Ezért persze kiközösítik, és nem is vesz részt az előválasztáson, ami őt láthatóan nem nagyon zavarja.

Geri, Kálmán és a ...hogy hívják...ő, szóval a harmadik srác annyira meg akarja reformálni már ezt a gimit, hogy néha úgy tűnik, akár hárman, egyszerre is vállalnák a diákelnökséget. Bár fogalmuk sincs arról, hogyan kell irányítani egy iskolát, már sokat olvastak sok mindenről, meg láttak nagyon motiváló videókat a neten arról, hogyan lehetne megállítani a globális felmelegedést.

Igazából tét nélkül lehet ígérgetni mindent, a csillapíthatatlan kamasz fantáziája az ötletek kifogyhatatlan tárháza. Vakon bíznak magukban, szóval menni fog. Vagy nem. Akkor pedig nyilván az igazgató lesz a hibás, hisz mindig mindenről ő tehet.

Gyerekek még, de sajnos abból az akaratos, gátlástalan, veszélyesebb fajtából. Nehéz eldönteni, hogy csak a tájékozatlan, szűklátókörű emberek magabiztossága hajtja őket előre, vagy valami rossz szándékú felnőtt befolyása alá kerültek, és most akarva-akaratlan az ő céljait valósítják meg. Vagy csak akarják megvalósítani. Ötleteik közt nincsenek összefüggések, amolyan zavaros diáklázadáshoz hasonlít mindaz, amit csinálnak. Elvetélt gondolat őket támogatni. A legjobb bizonyíték alkalmatlanságukra mégis az lenne, ha egy fordított napon megkaphatnák az irányítás lehetőségét, majd látványos bukásuk az állandóan elégedetlenek számára is egyértelművé tenné alkalmatlanságukat. De ezért túl nagy árat kéne fizetnünk, bízzunk inkább a tényekben és hagyjuk őket tovább álmodozni.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.