Pesti Srácok

A jövő elkezdődött

null

Minden csoda három napig tart. Négy nappal vagyunk túl Orbán Viktor tusványosi beszédén, mostanra mindenki megnyugodhatott, elsősorban az ellenzéki oldalon. Ez persze csak az első dühroham elmúltát jelenti, és nem azt, hogy már jó nekik, mert még sokáig nem is lesz.

Korábban sokakat nagyon mellbe vágott, amikor Miniszterelnök Úr kertelés nélkül megüzente, hogy 2030-ig tervez, addig építi ezt a régi-új Magyarországot, amely hét évtizednyi keserves vergődés után végre ismét a legkevésbé sem lesz kommunista. Az egyenlőségben, alapjövedelemben, lakáselkobzásokban, padlássöprésekben, progresszív adóban, nemzetköziségben, Európai Birodalomban, bevándorlásban, a szólásszabadság polkorrekt korlátozásában és a forradalmi erőszakban hívő újkommunistáink már ettől is rottyon voltak, hiszen mindehhez ott volt Magyarország törvényesen megválasztott vezetője mögött egy április 8-i legitimáció. Erre most Orbán Viktor odaült a tusványosi nagyszínpadra, és elmesélte, mi fog történni a következő 15 évben, ami akárhonnan nézzük, 2034-ig fog tartani. Mindannyiunkkal elszalad addigra az idő, de különösen az ellenzéknek rossz hír ez, mert velük csak úgy egyszerűen elszalad majd, miközben Orbán Viktor felépít egy teljesen más Magyarországot, mint amilyet Kádár és a módszerváltás után sokáig kitartó elvtársai itthagytak nekünk.

Hol látod magad tizenöt év múlva?

PestiSracok facebook image

Az időseket hagyjuk is, mert az ő érdemi pályafutásuk valószínűleg véget ért 2010-ben. De például Molnár Csaba akkor már egy 59 éves Gyurcsány-klón lesz, amikor a gazdájáról másolt hanghordozása és gesztikulációja már semmiféle hozzáadott értékkel nem bír majd a politikában. Akkoriban egy 62 éves Jávor Benedek bizonygathatja majd a nosztalgiabloggereknek, hogy valaha ő volt Mr. Európai Parlament a környezetvédő kategóriában. Valószínűleg az 59 éves Karácsony Gergely kétségbeesett, zavarodott mosolyából is kiveszik addigra a lendület nagy része, és az ugyanennyi idős Ujhelyi István sem lesz már az a megállíthatatlan, fiatal kampányguru, aki 6 százalékos diadalra vezeti az MSZP-t.

Az ötvenes éveit taposva is kamaszos daccal tajtékzó Jakab Péter leginkább olyan rocksztárnak fog tűnni, aki nem tudta időben levetni a szegecselt bőrdzsekit, és levágatni a haját, Kunhalmi Ágnes pedig akkor már 52 éves Lendvai Ildikóként fog üzemelni ki tudja melyik pártban, talán a Momentum nagymamájaként. Mondjuk afelől nincs kétségem, hogy a 60 éves Puzsér Róbert ugyanígy itt fogja üvölteni, hogy mindenki más ajándékba kapta a NER-től a megélhetését, a doktori oklevelét, a hibrid csodaautóját, csak őneki kellett centiről-centire kőkeményen megdolgoznia mindenért, beleértve az anyukája lakását meg azt a pöfögő dízelcsodát, amellyel besétálja Budapestet.

Az ellenzék színe-java

Biztató, hogy a felsoroltak után csak Fekete-Győr Andrások és Cseh Katalinok jönnek, akiknek addigra ugyanannyi kifogásuk maradhat csupán, mint a mostani Ujhelyinek. Az ellenzék köreiben fehér holló, amit mondjuk Schiffer András képvisel szellemi színvonal, józanság és párbeszédképesség terén. Ő azért bukkanhat fel nyugodtan bárhol Székelyföldön – például Vona Gáborral ellentétben –, mert róla a kormánypárti publikum is úgy tartja – például Vona Gáborral ellentétben –, hogy minden naivitása ellenére sem hiteltelen vagy gazember. Ez a Schiffer András, az ellenzék szellemi csúcsa így beszélt minap az LMP alapításáról:

Majd ezt mondta:

Ha a szervezeti kérdések nem érdekelték, akkor nyilván szellemi vezető akart lenni. Úgy, hogy nem volt még ideológiailag letisztult. 38 évesen. És ez az ember akart más embereket vezetni, sőt adott esetben az országot. És ez az ember még mindig a legkülönb ellenzéki, aki az utóbbi évtizedben megfordult a magyar közéletben. Mondjuk ahová azóta forrott ki, a Bernie Sanders és Jeremy Corbyn féle idült vén komcsik iránti tiszteletbe, az se sokkal jobb, de legalább a távolból rajong értük, mint a gyerekek a Mikulásért vagy Dániel Péter Gyurcsány Ferencért.

Ha már Gyurcsány Ferenc, akkor róla is beszéljünk kicsit! Gyurcsány 2034 körül pontosan egy helyi Bernie Sanders lesz, egy kiöregedett bajkeverő a periférián. Orbán Viktor pedig – ha a Jóisten megtartja – egy 71 éves, tapasztalt vezető, egy sikeres élettel a háta mögött. Pont, mint Donald Trump 2017-ben. Akkor az még két ciklus…