Make Budapest Green Again

Avagy a "Sétáló Budapest" terv továbbfejlesztése.
Egyesek azt mondják, hogy a világ vezetői nem foglalkoznak eleget a környezetvédelemmel. Ez azonban mostantól Budapesten nem így lesz! Az OPNI által kiírt várostervezési pályázatra beérkezett "Sétáló Budapest" programot tanulmányozva az embernek az az érzése támad, hogy azon – bár az alapkoncepció jó – még sokat lehetne javítani.
Nem elég zöld ugyanis, valamint számos részlete kidolgozatlan.

Például nem szól arról, hogy az autók kitiltását technikailag hogyan lehetne megvalósítani. A mi továbbfejlesztett verziónk azonban erre is kész megoldást kínál: 2020. január 1-jétől a városban található autókat egy Greta Thunbergnek sminkelt Horváth Csaba megcsókolja és BéKáVé változtatja. Vagy BéKákKá.
Eddig nincs túl nagy különbség mi programunk és a "Sétáló Budapest" program között. Az igazán innovatív fejlesztések a 2022 utáni, hosszú távú intézkedési tervben szerepelnek:
A sétálás ugyanis túl lassú, valamint igen energiaigényes. Gondoljuk csak el, mennyibe kerülne a Pizza kiszállítása gyalogos futárral? És mikorra érne oda? A megoldás ezer éve kézenfekvő, csak elfelejtkeztünk róla. Miért vagyunk lovas nemzet, ha nem azért, hogy lovon járjunk? Ezzel mellékesen a fidesztől jobbra található szavazókat is meg lehet szólítani, tehát egy igazi nemzetegyesítő terv lenne!
Na, persze nem hagyományos lóra kell gondolni – hiszen arra ráülni egy haladó számára mégiscsak állatkínzás – hanem a városi sajátosságokhoz adaptált lóra, mint amilyen például budavári sík-ló, amely egyébként a nevével ellentétben valójában pont hogy a hegyen jár. Persze valahogy a síkon is kell közlekedni, de erre is van megoldás, például a buszpót-ló, metrópót-ló, satöbbi.
(Felhívjuk a figyelmet, hogy utóbbi ötletet – a metrópót-lót – Tarlós István is magáévá tette, de dilettantizmusára jellemző módon a lényegét nem értette meg, ezért fordulhatott elő, hogy végül metrópót-buszokat alkalmaztak a metrópót-lovak helyett, amelyek nemhogy kevésbé, hanem még jobban szennyezőek, mint a metró.)
A program harmadik lépése pedig a Dunán való vízi közlekedés rendbetétele. A vízen nem hatékony lóval közlekedni, ezért a hajópótló nem jelenthet megoldást.
Egyelőre tehát maradnak a hagyományos hajók, annyi változtatással, hogy a nagy városnéző hajókat kitiltjuk, és helyettük a nemzeti konzultációs kérdőívekből hajtogatott, biológiailag lebomló papírhajókat állítunk forgalomba.
Ennek érdekében először is átmeneti intézkedésként a folyót kétirányúsítjuk, 2019 október 14-től a víz a csak budai oldalon áramolhat dél felé, a pesti oldalon északi irányba fog folyni, így a vízi járművek körforgalomszerűen, mindig a sodrással egy irányba haladhatnak, amivel mellékesen jelentős üzemanyag-megtakarítás is elérhető.
(A víz folyásirányát megváltoztatni az alkotmány értelmében nem lehet, ezért erről egy népszavazás kiírása lesz szükséges.)
Nyilván, ezek csak ideiglenes intézkedések; a hosszútávú megoldás csakis az lehet, hogy a Dunán (Ferenc Pápa vezetésével) újabb hidakat építünk, majd ezek egymáshoz kapcsolásával és a rakpartok szélesítésével a folyót teljesen beburkoljuk, és az így létrejött szabad területet minden nyáron lezárjuk a forgalom (a békák és a pótlovak) elől, és megrendezzük rajta a Nagy Nyári Hídfesztivált.
A folyó fedett mederbe terelésének másik óriási előnyeként ismét Budapestre lehet hívni a Red Bull Air Race-t, amely immár a földalatti csatornában, a lakókat nem zavarva, akadálytalanul düböröghet.
Egyébként tárgyalásokat folytatunk a Ferihegy Airport Zrt-vel is, hogy a vizsgálják meg, milyen biztonsági kockázatokat jelentene, ha a légiforgalmat is a Duna boltozott csatornájába terelnénk, egycsapásra megoldva ezzel a város negyedik nagy problémáját is.