Pesti Srácok

Demeter Szilárd eltartott kisujja kiverte a biztosítékot a liberális kulturális elitnél

Demeter Szilárd eltartott kisujja kiverte a biztosítékot a liberális kulturális elitnél

Nem is értem mi a Telexen megjelent interjúban elhangzottakkal a probléma, különösen annak fényében, hogy a balliberális értelmiségi holdudvar krőzusai évtizedek óta művelik ezt a műfajt, hisz ezt jelenti számukra művésznek, értelmiséginek lenni. Én most eltekintenék a Telex meggyanúsításától, hogy esetleg egy erősen megvágott és tágabb értelmétől megfosztott videómontázst tett közzé a Demeter Szilárddal készült teljes interjú helyett, aki ugye a PIM vezetője és miniszteri biztos. Nyilván a megjelenéshez kellett Demeter Szilárd hozzájárulása is. Azaz, amit ott elmondott, azt komolyan gondolja. Azt nem hiszem ugyanakkor, hogy a liberális kulturális elitnek valójában azzal lenne baja, vagy azzal kellene baja legyen, amit Demeter Szilárd elmondott. Stílusában semmiben sem volt ez másmilyen, mint amit általánosságban a balos kultelit meg szokott engedni magának. Az volt Demeter Szilárddal a baj, hogy olyan jól hozta az eltartott kisujjú, elitizáló kulturális entitást, hogy egyszerűen elirigyelték tőle. Sértődöttek lettek, hogy megy ez a stílus másnak is, megy ez a stílus a jobboldalon is.

Mert lássuk, miket is mondott Demeter Szilárd! Hogyaszongya, ő kukázná a magyar irodalom nyolcvan százalékát. Mert szar. Simán. A balos kultelit is kukázná, mert szerintük is szar. Demeter Szilárdnak is rendkívül szigorú az ízlésvilága, a Rilkétől Arany Jánoson át Kemény Istvánig húzódó minőségi határvonalat nehezen lépik át a magyar irodalom szerzői. Na és? Ugyan nincs két olyan kulturális tálentum, akinél egybeesnének, milyen szerzők mentén is határozzák meg a vörös vonalat, a lényeg itt a számokban van. A 80:20 aranymetszésében, hiszen akinek ilyen arányok képezik ízlésvilágának szigorúságát, az már az elit része. Hát ki merné állítani, hogy nem legalább nyolcvan százalék a szar. Ettől kulturális elit a kulturális elit, csak persze mindenkinél más tartozik a kukázni valók közé.

Demeter Szilárd azt is elárulta, nem hallgatja a Petőfi Rádiót, mert szar. Rádiót általánosságban sem hallgat, mert szar. Ő a Spotify-on magának állítja össze, amit hallgatni akar, „mint minden normális ember”. A haladó liberálisok is pont így tesznek, épp attól mások ők, hogy spotifyosok, mert a magyar rádió szar, ők meg csak olyat hallgatnak, ami nem szar, így maguknak válogatnak.

PestiSracok facebook image

Demeter Szilárd ezen felül személyes, pszichoszomatikus élmények miatt gyűlöli a színházat. Talán nem szereti a tömeget, vagy, hogy közel kell ülni másokhoz, és összeér a válluk a könyöklőn. Nem tudjuk pontosan mi a zavar tárgya, nem fejtette ki az interjúban. Ettől függetlenül mennyire menő már. Kulturális lényként van olyan szegmens, amit személyes, lelki okokból gyűlöl. Egyéni, pszichés okokból. Ettől ő csak még elitebb, hiszen érzékenységével kilóg még a különlegesek közül is. Hát már nem divat érzékenynek lenni? Demeter Szilárd szerint a mai magyar kultúrában túl magas elvárással nekiindulni bármilyen művészeti ágnak általában csalódást jelent. Nyilván. Hát nem így látják az Élet és Irodalom meg a Magyar Narancs szerzői és olvasói? Hát de. Szar. Mert magyar. Hazai. Mi más lenne?

Ha lejjebb engedik az igényszintjüket, akkor tudnak csak kellemesen meglepődni. Hát ez az, ennek az értelmiségi elitnek itt Szarmagyarban állandóan lejjebb kell engedni az igényeiket. Ez az őket folyton maró tragédia, a zabszem a farpofák között, az állandó hisztéria forrása. Lelki társ itt mindenki, aki egész életében attól szenved, hogy magas igényeit lejjebb kell adnia, pusztán azért, mert ebbe a rohadásba született. Mondom, persze, mindenkinél, aki csak értelmiségi, máshol húzódnak a szarság határai, de a kultelit közmegegyezése szerint a magyar kultúra szarozása a kultúráról való gondolkodás alapja. Demeter Szilárd pedig becsülettel helytállt.

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.