Pesti Srácok

"Magyarok, menjetek vissza Mongóliába" – így hergeltek ismét a román nacionalisták Úzvölgyében

"Magyarok, menjetek vissza Mongóliába" – így hergeltek ismét a román nacionalisták Úzvölgyében

Nyíltan magyarellenes, „Magyarok, menjetek vissza Mongóliába, ahonnan jöttetek” feliratú molinóval emlékezett az úzvölgyi katonatemetőben vasárnap a román nacionalista szervezetek mintegy 200 tagja a román hadsereg napján – számolt be több erdélyi hírportál. A román hadsereg napja (október 25.) alkalmából szervezett felvonulást három nappal korábban, vasárnap tartotta a Nemzet Útja (Calea Neamului) és Ortodox Testvériség (Fratia Ortodoxa) nacionalista szervezet, írja a Mandiner.

A közösségi médiában közzétett felhívás szerint válaszként arra, hogy szerintük „a magyar politikai szervezetek óriási nyomást gyakorolnak” a hatóságokra az általuk felállított újabb keresztek eltávolítása érdekében.

Mihai Tarnoveanu, a Nemzet Útja vezetője pár követőjével már hétközben az úzvölgyi temetőbe látogatott.

A közösségi oldalán közölt videófelvétel szerint a télre való felkészülésként viasszal és favédőszerrel kenték be a július 8-án önkényesen felállított 151 fakeresztet, melyeket a bírósági végzés nyomán június végén eltávolított 50 betonkereszt helyére emeltek. A keresztekre Román hős (Erou roman) feliratú, a román zászló színeivel díszített táblácskákat szereltek, a nagyobb keresztre „A román hadsereg hőseinek emlékére” felirat került, alsó részére román zászlót tekertek.

PestiSracok facebook image

A vasárnapi megemlékezésre a Hargita Népe online beszámolója szerint több moldvai megyéből és Bukarestből autóbusszal érkeztek a résztvevők. A helyszínen rendőrök, csendőrök és a rohammentő-szolgálat (SMURD is jelen voltak. A Székelyhon fotókkal gazdagon illusztrált tudósítása szerint a vasárnapi felvonuláson a résztvevőknél egy nyíltan magyarellenes molinó is volt, melyen helytelen román megfogalmazással, helyesírással a „Magyarok, menjetek vissza Mongóliába, ahonnan jöttetek” felirat állt. Ezen – utalva az 1919-es román bevonulásra – azt is írták: „Magyarország nincs Európa térképén”. Továbbá egy összefüggéstelen, helytelen román szöveg is szerepelt rajta, mely magyarul így értelmezhető: „A barbár magyarok rablási szándékkal érkeztek vidékeinkre 1290-ben. Ezt követően a mongol-magyarok családjaikat is idehozták” – írta a hírportál.

A résztvevőknél a korábban használt „valami örök. Erdély román föld” feliratot is látni lehetett.

A román zászlókat lengető, többnyire román népviseletbe öltött mintegy 200 fős tömeg bevonult a temetőbe, ahol terített asztal várta. A Maszol.ro azt írta, a hangszórókból román katonadalok és a román himnusz zengett. Ortodox szertartást tartottak, és felolvasták azoknak a román hősöknek a névsorát, akiknek a maradványai szerintük az úzvölgyi temetőben nyugszanak. A résztvevők „Jelen!” felkiáltással válaszoltak a nevekre. A hírportál szerint Mihail Tarnoveanu azt hangoztatta, bármit megtesznek azért, hogy a fakeresztek a helyükön maradjanak. Európa- és külföldellenes beszédében a külföldi vendégmunkások ellen is szót emelt, hangsúlyozva, hogy „Románia a románoké és a románok hazája is kell maradjon.”

Arról is beszélt, hogy a romániai iskolákban háttérbe szorul a román történelem oktatása, és kifogásolta, hogy a zsidók történelméről és a holokausztról tanulnak a diákok. A megemlékezés gyertyagyújtással és közös lakomával folytatódott.

A Székelyhon azt írta, hogy az ünnepség végén a jelenlévők román zászlót húztak fel arra a zászlórúdra, melyre augusztus 26-án a Csíkszentmárton község szervezte ünnepségen a sírkertben eltemetett magyar honvédekre emlékezők magyar nemzeti lobogót vontak fel. A piros-fehér-zöld zászló a vasárnapi román megemlékezés kezdetén már nem volt a rúdon - írta a hírportál. A Hargita megyei Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett Úzvölgye település nemzetközi katonatemetője négy éve vált román-magyar konfliktus helyszínévé. 2019-ben a román hősök napján több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű ortodox felszentelésén, amelyet több száz székely élőlánccal próbált megakadályozni, sikertelenül.

A román védelmi minisztériumnak alárendelt Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) 2019. június 12-én közzétett összegzésében tisztázta, hogy nem Úzvölgyében temették el azokat a román katonákat, akiknek a nevét a román nacionalisták megemlékezésein rendre felolvassák.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Veres Nándor

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.