Pesti Srácok

Magyarország egyszerűbb szabályokat kezdeményez az EU-nál az állami beruházások támogatására

Magyarország egyszerűbb szabályokat kezdeményez az EU-nál az állami beruházások támogatására

Magyarország kezdeményezi, hogy a koronavírus-járvány elleni gazdasági védekezés eredményessége érdekében az Európai Unió tegye egyszerűbbé azokat a szabályokat, amelyek a beruházások állami támogatására vonatkoznak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videoüzenetében. Szijjártó Péter a közmédiának adott interjújában azt hangsúlyozta: a magyar gazdaságtörténelem legnagyobb, legjelentősebb gazdaságdinamizálási akciótervét készítik elő.

Szijjártó Péter közölte: csütörtök délelőtt tárgyalt erről Johannes Hahnnal, az Európai Unió költségvetési biztosával. Hozzátette: az Európai Unió szabályai rendkívül szigorúak a beruházások állami támogatásával kapcsolatban.

– mondta. Szijjártó Péter a megbeszélést követően a közmédiának nyilatkozva leszögezte: a világjárvánnyal szembeni védekezésnek az egyik legfontosabb frontvonala a gazdaság mentén húzódik. Hozzátette: a világjárvány veszélyezteti a munkahelyeket, az országok gazdaságának növekedését.

PestiSracok facebook image

– mondta. A miniszter hangsúlyozta: ezeket az eredményeket beruházásokon keresztül tudják megvédeni.

– fogalmazott Szijjártó Péter, ugyancsak fontosnak nevezve, hogy továbbra is Magyarország legyen a közép-európai térségben a legvonzóbb beruházási célpont.

– mondta.

Forrás: MTI, Facebook; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?