Jól kezdtük a találkozót, pedig bőven volt változás a keretben és tetszetős volt, ahogy a helyettesek bírták a strapát a csupa európai élvonalból érkező szerb labdarúgók ellen. A vendégek pedig érezhetően nagyon szerettek volna törleszteni a legutóbbi végeredmény kapcsán, hiszen, mint jól ismert, alig egy hónapja idegenben sikerült nyernünk. Szinte hihetetlen még most is ez az egygólos győzelem, de nem titkolom, jó érzés volt megemlíteni. A mai estén sajnos a győzelem elmaradt, de a remek és minőségi játék nem, így döntetlennel zárult a Magyarország–Szerbia ütközet.
Az első félidőben többször is sikerült eljutnunk a szerb kapuig – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a tizenhatodik percben már négy szögletnél tartottunk, de igazán veszélyes helyzetet nem sikerült kialakítani, ahogyan ez a szerbekre is igaz volt. Mivel mindkét csapat három belső védővel állt fel, várható volt, hogy nagy iram lesz a középpályán, és ez így is lett. Sokáig jól blokkoltuk az ellenfél támadásait, de Radonjic a 17. percben egy remek egyéni megmozdulás után betalált a magyar kapuba és ezzel 0–1-re módosult az állás.
A huszonharmadik percben szabadrúgásból Szoboszlai találta el a kaput, de sajnos a kapussal együtt, így maradt az állás. A meccs következő szakaszában próbálkozott a magyar csapat az egyenlítéssel, de a támadásokat nem sikerült méltó módon befejezni. A harmincegyedik percben nagyon jó helyről kapott lehetőséget szabadrúgásra a magyar csapat, természetesen Szoboszlai vállalta el, éppenhogy mellé ment a szerb falról. A következő percekben sokat próbálkozott a hazai gárda, remek labdaszerzéseink voltak, Szoboszlai többször lőtt kapura, sőt fejelt is, de valami még mindig hiányzott, így az állás sem változott.
Viszont nem adtuk fel és zseniálisan, de ami sokkal fontosabb: nagyon akaratosan játszottunk a továbbiakban is, így a 39. percben Kalmár egy remek akciót követően végre betalált és 1–1 lett a mérkőzés állása. A félidő utolsó percében még a szerb gólszerző Radonjic próbálkozott egy kapura lövéssel, de nem volt eredményes, így döntetlen állással vonultak a csapatok az öltözőbe.
A gólszerző Kalmár Zsoltot köszöntik csapattársai a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójában játszott Magyarország–Szerbia mérkőzésen a Puskás Arénában 2020. november 15-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A második félidőben nem adta alább a tempót a magyar válogatott és szép összjátékokat bemutatva többször is eljutott az ellenfél kapujáig. Nem kis meglepetésre jobban játszottunk, és bár a helyetteseknek, mint például Kecskés Ákos, volt egy-két bizonytalan megmozdulása az első félidő elején, a találkozó ezen szakaszára már teljesen belerázódtak a mérkőzésbe. Az 59. percben Holender vágott le egy óriási sprintet, de a végén Dmitrovic kapus hárította a beadását, viszont labdarúgót magyar válogatott mezben nagyon régen lehetett látni így futni, mint Filipet ezekben a pillanatokban.
A 67. percben Kecskés már annyira lazán játszott, hogy simán szerelte a szerbeket, egészen felemelő látvány volt, pláne, hogy továbbra is remek formában és mentális állapotban játszott a magyar csapat. Azonban Könyves kapura futásában sokkal több volt, mint amit kihozott belőle, kár volt érte.
A 72. percben a szerbek jutottak szabadrúgáshoz, de a fejes, ami ebből következett Dibusz kezei közé pottyant. Ekkor próbált a szerb csapat erőre kapni és rendezni a sorait, viszont meg tudtuk őket ebben akadályozni, labdabirtoklással és remek passzokkal. Ráadásul a 76. percben Bese volt fejessel veszélyes, de nem lett gól, viszont elkezdtünk újra nyomni, ami azért volt jó ötlet, mert hiába vannak a szerb csapatban sztárok, ezúttal sem voltak nagy formában, így jó ötletnek tűnt mindent feltenni a vezetés megszerzésére. Könyves is így gondolta, hiszen a 81. percben megtámadta Dmitrovic kapuját, azonban a szerb kapus hárított. Fél perccel később pedig egy kontratámadást követően nekünk volt szerencsénk, hiszen alig pár centivel hagyta el a labda a kapufát.
Holender Filip (b3) és a szerb Nemanja Maksimovic (j2) a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójában játszott Magyarország–Szerbia mérkőzésen a Puskás Arénában 2020. november 15-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Ennek ellenére folytattuk a harcot a vezető gólért, ami rendkívül dícséretes – persze oda kellett figyelnie Rossi labdarúgóinak, mivel a szerbek félelmetesen gyorsan tudnak kontrázni. Dibusz Dénes kapuja az utolsó percekre veszélybe került, kettő szögletet is el tudtak végezni a vendégek, és bátran felsorakoztak a tizenhatosunkon, de megszereztük a labdát és őriztük a döntetlen állást. A bírók a ráadást négy percben határozták meg, de ez nem hozott újabb találatot és maradt az 1–1. Ami egy büszke döntetlen, ugyanis végig uraltuk a mérkőzést, magabiztosan játszottunk, és méltán csatlakozhat ez a találkozó is a szívünknek kedves meccsek közé. A szerb csapat ellen két alkalommal is helytálltunk – ezt nem kell megmagyarázni, és azt a tényt sem, hogy a magyar futball végre felszálló ágban van, reméljük, sokáig lesz így. A Nemzetek Ligájában a döntetlen jelen pillanatban a második helyre elég, ami szintén fantasztikus eredmény, de szerdán a török válogatott ellen zárjuk az NL-sorozatot, ahol még pontokat szerezhet a magyar csapat.
Fotó: MTI
Zolika Lassu
2020-11-15 at 22:53
Azért a hatvanötezer szurkoló hiányzott….
Rózsa Zoltán
2020-11-15 at 23:26
A hozzászólása moderációra vár
Igen, sajnos tele vagyunk ilyen Szilykkel és hasonlókkal.
Elégedetlenek, proletárok, forradalmárok, keserűek. Vincze Emília remek summázata:
ha nincs akkor miért nincs ha meg van akkor az szar. Legjobb ha nem lesz, ne legyen –
legékesebb példája ennek Budapest Városliget projekt – nehogy megépüljön mert még a végén kiderül, hogy szép, jó és hasznos – de az Orbán csinálta?
Akkor inkább ne, ne legyen. Ha meg mi, bolsevikok építhetnénk mert mi vagyunk hatalmon – KariGeri és Добрев Клара például – akkor meg inkább hivatkozzunk a
világgazdaságra, a klímára, a konjunktúrára, ültessünk be néhány szemüveges kopaszt a tévé képernyőbe – vagy egy pislogós Bajnai Gordonkát – akik szépen elmondják,
hogy most épp miért nem ér semmit a magyarok munkája és kell külön adóztatni meg elvonni – közben meg pl. a Városligetre szántakat elosztjuk a haveroknak. Tipikus
bolsevik – a múltat végképp eltörölni semmik vagyunk s…. itt megáll a zene mert a következő strófa – miszerint mindent újra fogunk építeni – még eddig soha, sehol
nem sikerült az elvtársaknak, csak addig jutottak, hogy mindent lerombolunk.
Sajnos Szily és a hozzá hasonló söpredékek köztünk vannak, szavaznak és magyar személyi igazolvány lapul a zsebükben. Közülünk valók ha még nem is a magunkfajták.
Olyanok mint Szamuely, Rákosi vagy Kun Béla. Ne csüggedj magyar, lásd meg itt Kun Miklós érdemeit – Kun Béla unokája csodálatos, magyar hazafi történész professzor.
Elismerem, ennek ellenére sok még a javítani való – lassan, biztosan, csak válasszunk mindig bölcsen. Amit Budapest tett és sok megyei jogú városunk – megkapják a
magukét. Önsorsrontó marha népségek, most még 4 évig nem lesz fejlődés – Budapesten bánja sok halott az idősek otthonában, a Széchenyi Lánchíd és tengernyi
elpocsékolt pénz, lehetőség. Válasszunk okosan – mindig okosan!
khm
2020-11-16 at 07:22
Azok a törökök éppen megverték Oroszországot.
Szóval,csak óvatosan fiúk!
Hajrá Magyarország!
oshon
2020-11-16 at 08:03
Igy tovabb , tanulni es erosodni mindenbol … Hajra Magyarorszag , hajra Magyar Nemzet , Isten aldjon !
moliere
2020-11-17 at 00:52
Ami a legfontosabb, azt nem igazán vette észre a szerző! BENNMARADTUNK A B CSOPORTBAN! Ez akkora eredmény, amit ilyen csoportban bravúrnak kell elkönyvelni. Ha mondjuk egy döntetlennel és egy szerb győzelemmel a végére Oroszo. ellen elsők lennénk, ami egyáltalán nem a mese világa, akkor túl lennénk a határainkon. Mondjuk a nemzetek ligájáról pontos képet ad (hogy nem annyira komoly mérce) az a tény, hogy a szerbek mindkét meccsen játékban azért fölénk nőttek, ha nem is olyan sokkal. És a végén meglehet, hogy mi az A csoportban kötünk ki, ők meg a C-ben. De állt a zászló nekik is! Egyébként meg egy orosz-török-szerb csoportban 7 azaz hét pont idegenben, azt nem kell megmagyarázni. Idegenben veretlen a magyar csapat egy előzőekben halálcsoportnak kikiáltott csoportban. Ez valami! És még valami, már biztos nem lehet senki ellen 0%-os a válogatott ezek közül. Mindnek rúgtunk gólt is. Még jó, hogy fejlődtünk! Ráadásul közben fiatalítás is van, és nem a “törvényszerű” visszaeséssel jár együtt. A futballreformok első és legfontosabb jele látszik: profizmus. Motiváltság. Bizony, itt már nincsenek másnapos, züllött, buta, tipszmikszes cottbusi kabriósok.
István Kopasz
2020-11-17 at 01:55
Dícséretes a magyar csapat teljesítménye, de azért van bőven hová fejlődnünk! Két játékost említenék: az egyik Szoboszlai. Jó NBI-es footballista, de még nem klasszis, pláne nem világsztár. A frizurája, az egyre több tetoválása már elérte a kívánt szintet, de ebből még nem lesz gól, meg nagyszerű mezőnyjáték. Sokat kell még fejlődnie, hogy egy nagy csapat stabil játékosa legyen! A másik Nego. A Vidiben a jobbszélen inkább a támadó feladata nem tetszett, de ez őt is zavarta, mert gólkényszere volt, ami csak ritkán jött össze neki az utóbbi egy évben. De az új szerepköre a jobboldali középpályán telitalálat! A szabadabb mozgás lehetősége nagyon hasznos játékossá tette. Nagy szerencsénk volt, hogy játék lehetőséget kapott az izlandiak ellen!