Pesti Srácok

Magyarországon bujkáló német áldiplomatát fogtak el

Magyarországon bujkáló német áldiplomatát fogtak el

Két éve ítélték el Németországban azt a férfit, akit Szigetváron fogtak el a Nemzeti Nyomozó Iroda kommandósai – írja a police.hu.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya 2021. december 16-án fogta el azt a férfit, akit a Németországban található Bad Salgau-i bíróság 2019 óta körözött különösen jelentős értékre elkövetett zsarolás, hivatalos személy elleni erőszak, testi sértés, rongálás és okmányhamisítás miatt. A magát ENSZ-diplomataként kiadó U. M. Sch. 2018-ban és 2019-ben követte el a bűncselekményeket, majd a német hatóságok számára 2019 óta elérhetetlenné vált, ezért 2020 júniusában európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A keresett férfi azzal súlyosbította helyzetét, hogy Németországban egy rendőri igazoltatásnál úgy menekült el autójával, hogy azzal egy rendőrt is elsodort.

A KR NNI fejvadászai a német társszervtől érkezett felkérés alapján a körözött személy tartózkodási helyét 2021. december 16-án megállapították, egy összehangolt rendőri intézkedés során pedig beazonosították, majd a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóságának speciális bevetési egysége a keresett férfit Szigetváron elfogta. A 62 éves U. M. Sch. németországi kiadatásáról az illetékes szervek a későbbiekben döntenek – írja a portál.

Forrás: police.hu; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?