Pesti Srácok

Magyarországon fogták el a gyilkossággal gyanúsított kanadai párost

Magyarországon fogták el a gyilkossággal gyanúsított kanadai párost

A kanadai rendőrök azzal gyanúsítanak egy huszonnyolc éves szlovákiai születésű kanadai állampolgárt és annak huszonhat éves szintén kanadai barátnőjét, hogy 2021. február 28-án a kanadai Hamiltonban megöltek egy harminckilenc éves férfit, illetve több lövéssel életveszélyesen megsebesítették annak huszonhat éves barátnőjét. Együttműködve a kanadai és több európai rendőrséggel, hosszas hajsza után a magyar rendőrök 2021. június 12-én Budapest VI. kerületében mindkét embert elfogták – számolt be a police.hu.

A rendőrségi portálon azt írják: a bűncselekménnyel gyanúsítható páros – Oliver K. és Lucy L. – a bűntettet követően elmenekült, és hónapok óta illegalitásban élt, kivonva magukat a felelősségre vonás alól. A kanadai hatóságok feltételezték, hogy mindkét szökevény elhagyta Kanadát, és Európában próbál elrejtőzni, ezért ellenük nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki, és sajtófelhívást tettek közzé. A körözöttek menekülésének a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya vetett véget. Együttműködve a kanadai és több európai rendőrséggel, hosszas hajsza után a magyar rendőrök lokalizálták a két szökésben lévő személy feltételezhető rejtőzködési helyét, majd 2021. június 12-én az esti órákban Budapest VI. kerületében, az utcán mindkét embert elfogták. Oliver K. és Lucy L. őrizetbe vételére is sor került, kiadatásukról a későbbiekben döntenek a magyar hatóságok.

Forrás/fotó: police.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.