Pesti Srácok

Magyarországon hivatalosan is megszűnt a parlamenti ellenzék

Magyarországon hivatalosan is megszűnt a parlamenti ellenzék

Jól jegyezzük meg ezt a napot! 2018. december 12-én hivatalossá vált szép hazánkban a parlamenti ellenzék megszűnése. Létezni ugyan eddig sem léteztek, dolgozni eddig sem dolgoztak, csak az egymilliós fizetésüket vették föl – de legalább úgy tettek, mintha léteznének, dolgoznának. Ennek most vége. Ezek ott tartanak, hogy fizikai erőszakkal próbálják ellehetetleníteni a parlamenti munkát. A megoldás egyszerű: belépőkártyáikat elvenni, öt év közérdekű munka mindnek!

Eredetileg Hadházy Ákos tegnapi szenzációs teljesítményéről akartam írni: a diktafonos ember odáig jutott, hogy már nem ismeri föl azokat az ellenzéki haverjait, akikkel időnként együtt szokott sajtótájékoztatót tartani. Jelesül Sermer Ádám liberális pajtását összekeverte Kovács Istvánnal, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatójával... A szakirodalom ezt demenciának nevezi. Teljes elbutulás, leépülés, gyógyíthatatlan. De mit számít Hadházy leépülése, mikor nézzük a parlamenti képsorokat, és azt látjuk, hogy a pajtásai már végstádiumban vannak?

  • Ellenzéki képviselők eltorlaszolják az elnöki pulpitushoz vezető lépcsőt, hogy a házelnök ne kezdhesse meg az ülés levezetését.
  • Mások a kormánypárti padsorok közé próbálnak behatolni, hogy Orbánék ne tudjanak szavazni.
  • Eközben Tordai Bence a világhálón élőben közvetíti az eseményeket: jár-kel a telefonjával, és villáminterjúkat készít kormánypárti politikusokkal. Tökéletes ostobaságokat kérdez, a néző helyette szégyelli magát.
  • A maradvány-ellenzékiek, akik se blokádra, se interjúkészítésre nem alkalmasok, transzparenseket feszítenek ki, fütyülnek, sípolnak, kerepelnek, összeszemetelik az Ország Házát.

Most mindegy is, hogy hivatalosan mi a bajuk. (Módosítják a túlóratörvényt, s így ha a munkavállaló HOZZÁJÁRUL, többet túlórázhat és kereshet, mint eddig. Ha nem járul hozzá, akkor nem fog többet túlórázni, és döntése miatt nem rúgható ki. Így a tetterős embereknek nem kell két helyen melózniuk. Mindenki jól jár – kivéve a komcsi vezetésű szakszervezeteket, nekik ugyanis végre dolgozniuk kéne, azt meg nem akarnak.)

PestiSracok facebook image

A több, mint nyolc éve ellenzékben lévő, buta, tehetségtelen, ellenszenves, a magyarok elsöprő többsége által gyűlölt nyikhajok már-már fizikai erőszakkal próbálják ellehetetleníteni a parlamenti munkát... (Már ha a „fizikai erőszak” kifejezés nem hangzik röhejesen a részben vágósúlyban lévő, részben kígyóvállú partizáncsapat esetében.) Ma már futballstadionokat kisebb rendbontásokért is több fordulóra bezárnak; elég hozzá, ha valaki hátat fordít egy himnusznál. Ezek meg konfettiznek, ordítoznak, őrjöngenek. Ha meg büntetést kapnak, akkor szaladnak Strasbourgba, ahol az „emberi jogi” bíróság hasonszőrű kreténjei milliós kártérítést ítélnek majd meg nekik. A kör bezárul.

Az ellenzék szánalomra sem méltó, idióta surmók gyülekezete. Akik fejenként havi egymillió forintnyi közpénzért (plusz pótlékok) nem dolgoznak, nem készítenek érdemi javaslatokat, nem szólalnak föl, nem képviselik az őket parlamentbe küldő kevéske szavazót – kizárólag külföldi patrónusaikat. Puccsot akarnak, erőszakkal átvenni a hatalmat. Ezekkel nem lehet beszélni, vitázni, emberi szót váltani, mert az sem igaz, amit kérdeznek. A megoldás magától értetődő: aki a mai erőszakos akcióban részt vett, attól el kell venni a parlamenti belépőkártyáját, sokmilliós pénzbüntetést mindnek, aztán öt év közérdekű munka valamelyik szennyvíztisztító telepen. Majdnem ugyanazt csinálhatnák, mint eddig: lapátolnák a saját mocskukat.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.