Pesti Srácok

Magyarországra kerül a Gidrán páncélozott harcjármű gyártása

Magyarországra kerül a Gidrán páncélozott harcjármű gyártása

Harcjárművek magyarországi gyártására írtak alá egyetértési nyilatkozatot kedden a Honvédelmi Minisztériumban. A dokumentumot a Nurol Makina török hadiipari vállalat vezérigazgatója, Engin Ufuk Aykol, a Nurol Makina Hungary Kft. vezérigazgatója, Mehmet Atak, valamint az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója, Palkovics László és a Rába Autóipari Holding Nyrt. vezérigazgatója, Hetzmann Béla szignálta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében. A létrejövő vegyesvállalat célja, hogy a Nurol Makina Gidrán páncélozott harcjárműveket gyártson Magyarország részére, a magyar honvédségnek. Az N7 holding Zrt. közreműködésével nem csupán gyártási illetve összeszerelési feladatokra kerül sor, hanem kutatás-fejlesztési illetve innovációs tevékenységek is folynak majd Magyarországon.

Az aláírási ceremónia után Szalay-Bobrovniczky Kristóf kijelentette, hogy a magyar haderőfejlesztés magabiztosan halad előre. Hozzátette: a magyar kormány már 2015-ban felismerte, hogy közeledik a "veszélyek kora" és egyre komolyabb biztonsági kihívásokkal találja magát szembe a közép-európai régió.

- hangzott el. A miniszter kifejtette: ezt a célt katonai értelemben úgy kell elérni, hogy függetlenek lehessünk a beszállítói kockázatoktól. Vagyis, komoly védelmi ipart kell építeni, mégpedig úgy, hogy az ne csupán a haderő, hanem a magyar gazdaság egészének fejlődését is szolgálja. Leszögezte, hogy ebben Magyarország stratégiai partnerként tekint Törökországra.

PestiSracok facebook image

Utalt arra is, hogy a Gidrán harcjármű összeszerelése már korábban is folyt Magyarországon, a Nurol Makina által gyártott alap gépjárműre ugyanis Kaposváron integrálták a kiegészítő radar- és fegyverrendszereket. Hozzátette, ez a tevékenység továbbra is a Kaposváron marad. Mostantól azonban, magyarázta, magát a gépjárművet is Magyarországon fogják gyártani, méghozzá Győrben a Rába vállalatnál. Ezt nagyon nagy előrelépésnek nevezte Szalay-Bobrovniczky Kristóf mert nem pusztán a magyar honvédség igényeit elégítenék ki ezzel, hanem egy exporttermék is születni fog.

A megállapodás új munkahelyeket teremt. Elhangzott, hogy legalább 200 új munkahely létesül a most aláírt megállapodás nyomán, valamint széles körű beszállítói hálózatot is bevonnak a gyártásba. Megegyeztek abban is, hogy a létrejött vegyesvállalatot Gidrán névre keresztelik - jelentette be a miniszter, hozzátéve, a gidrán egy ősi magyar lófajta, amit a huszárok jó küzdőképessége miatt használtak.

Forrás: MTI, fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.