Pesti Srácok

Manfred Weber szerint jogi szempontból sem helytálló a Sargentini-jelentés

Manfred Weber szerint jogi szempontból sem helytálló a Sargentini-jelentés

Vita keveredett az Európai Néppárt szerdai európai parlamenti frakcióülésén a magyar és lengyel vétó kapcsán. Manfred Weber néppárti frakcióvezető a jogállamisági diskurzus kapcsán úgy fogalmazott: a magyar jogállamiságot elítélő Sargentini-jelentés érvei nem állnák meg a helyüket az Európai Unió Bírósága előtt.

A bajor politikus tehát kimondta a magyar kormány korábbi érvét, miszerint jogi szempontból aggályos a dokumentum – értesült a Magyar Nemzet néppárti forrásokból. Weber márpedig 2018 őszén maga is megszavazta a jelentést, amely alapján aktiválták hazánk ellen a hetes cikkely szerinti, úgynevezett jogállamisági eljárást. Erre az ellentmondásra a magyar delegációból Győri Enikő hívta fel a figyelmet az online ülésen.

A beharangozott jogállamisági feltételrendszerrel kapcsolatosan Szájer József, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának elnöke azt hangoztatta, hogy uniós berkekben ma politikai célokra használják fel és önkényesen alkalmazzák a jogállamiság követelményét. A Fidesz politikusa szerint abszurd lenne, ha Magyarországot a vétó miatt büntetnék, ahhoz ugyanis az uniós szerződések biztosítanak jogot.

Források szerint – ellentétben azzal, amit Weber egy szerdai Twitter-bejegyzésben ír – az EPP európai parlamenti frakciójában nem volt teljes az összhang az uniós pénzügyi csomaghoz csatolandó feltételrendszert illetően. Árulkodó ugyanakkor, hogy a finn Petri Sarvamaa, az ügy néppárti jelentéstevője, a hazai kormány kritikusa azt hangoztatta, hogy az Európai Parlamentnek, így az Európai Néppártnak ki kell tartania a beharangozott kondicionalitás mellett. A Fidesz–KDNP európai parlamenti frakciója szerdán a Twitteren is tudatta, hogy a frakcióülésen támogatásukról biztosították a kormányzati álláspontot, miszerint a költségvetési feltételrendszer a jelenlegi formájában elfogadhatatlan.

PestiSracok facebook image

https://twitter.com/FideszEP/status/1329075978702786562?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1329075978702786562%7Ctwgr%5E&ref_url=https%3A%2F%2Fmagyarnemzet.hu%2Fbelfold%2Fmanfred-weber-kimondta-jogi-szempontbol-nem-allja-meg-a-helyet-a-sargentini-jelentes-8972048%2F

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?