Már csak a magyargyűlölet tartja egyben Romániát

Most már nemcsak december elsejét, Erdély Romániához csatolását, hanem június 4-ét, a trianoni diktátumot is megünnepeltetnék magyar testvéreinkkel a román megszállók. Nem elég nekik a tálcán kapott ország, minden nap porba akarják alázni a túszul ejtett kétmillió magyart. Ekkora gonoszságnak előbb-utóbb meglesz a böjtje.

Van olyan nemzet, amely valódi hősökkel teli, hosszú történelmére, csodálatos kultúrájára, a szeretetre építi összetartozását. Úgy hiszem, ilyenek vagyunk például mi, magyarok. Van mire és kire büszkének lennünk, nagyszerű embereket, zseniális tudósokat, művészeket adtunk a világnak, dicső tettek hosszú sorát vittük véghez. Nem kell ahhoz mások fejére állnunk, hogy kiemelkedjünk a népek óceánjából.

Ám van olyan nép, amelyet a gyűlölet tart egyben. Az élteti őt, hogy mást utáljon, tőle mindent elvegyen – újra és újra. Gyűlöletét a sárga irigység táplálja, amiért neki nincs olyan szép országa, dicső történelme, nagy hősei, mint a másiknak. El kell hát venni tőle! Aztán ha már nem nagyon van mit elrabolni, akkor is tovább kell gyűlölni, alázni a kiraboltat. Egyetlen pillanat béke, megnyugvás nem lehet. Ha ugyanis megszűnne a gyűlölet, nem maradna semmi, ami összeköti a gyűlöletre nevelt népet. Eltűnne a kapocs, ami a közös zsákmányt: az innen-onnan összelopkodott országot egyben tartja. Talán már kitalálták: Romániáról beszélek.

Amúgy a fene akarna róluk írni. Unalmasak, fárasztóak. Elegem van a vicsorgásukból. Ám sajnos ennek a Nyugat által fölpumpált pufferállamnak a vezetői újra és újra tesznek róla, hogy bekerülhessenek a híradásainkba. Szükségét érzik, hogy két-háromnaponta valamivel belerúgjanak a kárpát-medencei magyarságba, elsősorban az Erdélyben és Partiumban túszul ejtett kétmillió testvérünkbe. Provokálnak, feszegetik a bicepszüket, miközben látnivaló, hogy recseg-ropog az egész, mesterségesen összetákolt ország, úsznak az adósságban, rakás katasztrófa, tiszta Balkán az egész.

• A legfrissebb hír: a trianoni diktátum napját, június 4-ét román nemzeti ünneppé tennék. Az erről szóló törvényt tegnap fogadta el a román képviselőház, és már csak Klaus Iohannis államfő aláírására vár. A jogszabály alapján föl kell majd lobogózni Romániát és Erdélyt oláh zászlókkal, s rendezvényeken hirdetni, milyen „dicsőséges” esemény történt e napon. Képzelhetik, mit érez majd Erdély kétmillió magyarja… Nyilván, ez is volt a cél: a megalázás. Hogy a túszul ejtett magyarok minél rosszabbul érezzék magukat. Hátha megunják végre az évszázados vegzatúrát, elhúznak a szülőföldjükről, s akkor beteljesülne az országrablás. 

Folyamatos a magyarellenes ámokfutás Romániában, Brüsszel pedig lapít, mint ürülék a bocskoron. Alig néhány napja történt, hogy Iohannis elnök televíziós beszédében azzal vádolta meg az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD) Székelyföld autonómiaigénye kapcsán, hogy az „odaadná Erdélyt a magyaroknak”. Színtiszta hazugság, hisz az összes román párt elutasítja az autonómiát, (amit egyébként 1918. december 1-jén, Gyulafehérváron becsszóra megígértek Erdély őslakos magyarjainak). Ráadásul Iohannis gúnyolódva, magyarul köszönt a PSD-nek, amivel szintén a magyarellenes indulatok fölkorbácsolása volt a célja.

Aztán pörgött tovább a gyűlöletverkli. A szocdemek azt javasolták, hogy szüntessék meg a magyar kisebbségvédelmi tervezetek beterjesztésének lehetőségét. Majd érkezett a non plus ultra javaslat, amire még Ceausescu is csettintene: az RMDSZ mint párt törvényen kívüli helyezése. Egy kétmilliós kisebbség legnagyobb pártjának betiltása… Mindez 2020-ban, az Európai Unió nevű pöcegödörben, amelyet azonban hidegen hagy, mit művelnek a románok. Ők ma is éppen minket fognak pellengérre állítani, amiért sikeresen mertünk védekezni a koronavírus ellen. És még fölszólalni sem engedik a magyar kormány képviselőjét, ami a minősített féregség esete. Ha innen nézzük, Románia nagyon is unióérett: a bukaresti politikusok pont olyan becstelenek, gyűlölködők és hazugok, mint a brüsszeliek.

Ceausescunál is van lejjebb

Hogy június 4-ét ünnepeltetni akarják véreinkkel, annyiban nem meglepő, hogy december elsejét már évek óta ünnepeltetik velük. Emlékeznek még, hogyan törölte belénk a lábát 2018-ban az Isiászos? Úgy, hogy az európai történelem „nagyszerű pillanatának”, „ünnepének” nevezte december 1-jét. Azt a napot, amelyen száz évvel korábban, 1918. december 1-jén az erdélyi románok önhatalmúlag kimondták, Erdély csatlakozik Romániához. Juncker szerint tehát egy szuverén állam területéből kiszakítani egy országnyi darabot az „nagyszerű pillanat”. A szeparatizmus mint „európai ünnep”. Valahogy a Krím elcsatolásakor nem ünnepelt így Juncker meg a többi idióta, sőt inkább öklöt rázott és szankciókat vezetett be az oroszok ellen. Pedig ott népszavazás volt, amelyen elsöprő többséggel mondták ki az Oroszországhoz csatlakozást – Gyulafehérváron viszont 1228 román küldött is elegendő volt ehhez. 

1918. december 1. A Károlyi-kormány ingyenesen szállíttatta vonatokkal a románokat Gyulafehérvárra; Forrás: Wikipedia

Az előzmények ismertek. A köpönyegforgatás, az árulás, a becstelenség netovábbja, amit a románok az első világháborúban (is) műveltek. Románia már akkor hírhedt volt arról, hogy egyetlen ígéretét, szerződését, egyezségét nem tartja be. A Balkán-háborúk alkalmával hátba támadták szövetségesüket, Bulgáriát: jutalmul háromezer négyzetkilométer bolgár földet kaptak. Majd az első világháborúban orvul elárulták az Osztrák-Magyar Monarchiát, amikor a semlegességi szerződésre fittyet hányva 1916-ban megtámadták a más frontokon harcoló Magyarországot, betörtek Erdélybe. Ám rövid úton ki lettek verve, és Bukarest elfoglalása után fülüket-farkukat behúzva különbékét kötöttek a központi hatalmakkal. Ám az árulásuk előtt az antanttal kötött titkos szerződésben megígérték, soha nem kötnek különbékét az ellenséggel. Ez tehát egy újabb szerződésszegés. Aztán a különbékét is megszegve újra betörtek a már háborúból kilépett, nemzetvesztő Károlyi Mihályék által addigra csaknem teljesen lefegyverzett Magyarországra, és vittek mindent, ami mozdítható volt. A második világháborúban aztán ismét hozták a formájukat, megint átálltak, megint hátba támadták a szövetségeseiket. Egyébként 1940-ben maguk a románok kérték a Nyugat döntőbíráskodását, ebből lett a második bécsi döntés, Észak-Erdély visszatérése Magyarországhoz. Ezt tehát a románok kérték, ők is aláírták az erről szóló egyezményt, (színleg) tudomásul vették.

Micsoda daliás hőstettek sora! S ezt kellene mostantól még hangosabban ünnepelnie az erdélyi magyaroknak… Már csak az a kérdés, február 10-e mikor lesz piros betűs ünnep Romániában és Erdélyben? (1947. február 10-én írták alá a második világháborút lezáró párizsi békediktátumot.) Igaz, a román kisgömböcöt akkor Sztálin kissé visszanyeste, de Erdélyt újra odavetették nekik, s vele kétmillió potenciálisan gyűlölhető magyart. Milyen érdekes: még a nem éppen magyarbarát Ceausescunak sem jutott eszébe június 4-ét és december 1-jét román nemzeti ünneppé emelni. Sőt, rövid ideig még azt is engedte, hogy Székelyföldön valamifajta autonómia legyen. Utódai alulmúlják őt, ami azért rémisztő.

S akkor még az elmúlt évek román barbárságaira (például az úzvölgyi magyar katonai temető titkosszolgálati vezénylettel történt megszentségtelenítése) ki sem tértünk. Talán ennyiből is látszik, mi folyik ott. Nekünk, magyaroknak nincs hova hátrálnunk! Zárni kell a sorainkat, kiállni egymásért, segíteni a szorongatott testvéreket az egész Kárpát-medencében, s közben erősödni, gyarapodni lélekben, lélekszámban. Van egy olyan érzésem, hogy – hamarabb, mint hinnénk – sorsfordító idők jöhetnek, s akkor szükség lesz az összetartásunkra. Azt hiszem: meglesz a böjtje annak a zsigeri gyűlöletnek, gonoszságnak, amit keleti szomszédunk áraszt magából.