Pesti Srácok

Már csak az MSZP védi az utolsó vérig Bangóné patkányozását

Már csak az MSZP védi az utolsó vérig Bangóné patkányozását

A végsőkig próbálják eltussolni Bangóné Borbély Ildikó patkányozós megnyilvánulását párttársai. Ezt szem előtt tartva nevezte "szerencsétlen megszólalásnak" Bangóné patkányozását Őrsi Gergely szombat délelőtt Korózs Lajossal, az Országgyűlés népjóléti bizottságának MSZP-s elnökével és V. Naszályi Mártával, a Párbeszéd fővárosi képviselőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az esetet több ellenzéki párt elítélte, Havasi Gábor, a Momentum budafoki polgármester-jelöltje pedig le is mondatná a szocialisták Kazinczy-díjas helyesíróját. Az MSZP szerint azonban ez csupán egy sajnálatos félreértés, vagyis a kormánypárti választók szerintük nemcsak patkányok, de hülyék hüjék is, mert azt sem értik, hogy Bangóné valójában csak kedveskedni akart nekik. Őrsi szerint nem fontos arról beszélni, hogy mit gondolnak a szocialisták a magyar választópolgárokról; sokkal fontosabb, hogy Mészáros Lőrinc, közbeszerzés, építőipar.

Összegyűlt a Bangóné-védők gittegylete az Országgyűlés Irodaházának lépcsőjén, ahol sajtótájékoztatót tartottak a budapesti patkányhelyzetről. Beszédükben sok szó esett Tarlós István főpolgármester patkányellenes tevékenységéről, ugyanakkor Bangóné Borbély Ildikó kormánypárti szavazókat minősítő megjegyzéséről mélyen hallgattak.

Bár a publikum a patkányhelyzet kapcsán inkább Bangóné lemondásának bejelentésére lett volna kíváncsi, ez elmaradt. Helyette inkább Tarlós Istvánt, Budapest főpolgármesterét próbálták bűnbaknak kikiáltani a fővárosi patkányszaporulat miatt. A kampányrendezvénybe átcsapó nyilatkozatok Tarlóssal szemben Karácsony Gergely "Zuglói Modelljét" éltették, amely szerintük példaértékű lenne a főváros egészére nézve is. Kiemelték: az ellenzék főpolgármester-jelöltje már kampányában is fontosnak tartotta a zuglói szemétkérdés megoldását, és ennek eleget is tett.

Bangóné marad

PestiSracok facebook image

A sajtótájékoztatón megszólaló mindhárom politikus kínosan ügyelt arra, hogy ne kerülhessen szóba Bangóné patkányozós kijelentése. Nyilvánvalóan kínos tehát az MSZP-nek "jó tollú" politikusnője megnyilvánulása. Kérdéseinkre válaszolva Őrsi Gergely kínosan próbálta terelni a kérdésről a szót.

- mondta. Őrsi hozzátette: az MSZP egyetlen párt szavazóját sem minősíti, ha pedig mégis megtörténik ilyen, akkor az csak szerencsétlen véletlen.

- fejtette ki. Ennek ellenére mégsem hajlandóak semmilyen fegyelmi eljárást indítani az ellen a politikusuk ellen, aki ezt mégis megtette, hiszen ez csak egy szerencsétlen véletlen, és amúgy is bocsánatot kért őszinteségéért.

A terelésben segítette őket az RTL Klub helyszíni tudósítója is, aki bedobta a mentőkérdést, melyben Mészáros Lőrincnek a Budapest-Belgrád vasútvonal építésével kapcsolatos közbeszerzését hozta fel. Őrsi láthatóan megkönnyebbült a felé dobott mentőövnek, és kifejtette, hogy szerinte nem az a fontos, hogy egy politikusuk hogy nyilatkozik a választóiról, hanem az, hogy ki, milyen közbeszerzést nyert meg éppen.

Csak az MSZP nem ítéli el Bangónét

Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója lemondásra szólította fel Bangónét közleményében. Ugyanakkor nemcsak a kormánypártok szeretnék, ha a szocialista politikus távozna a közéletből kijelentését követően. A momentumos Havasi Gábor már csütörtökön követelte a helyesíró politikus lemondását.

- fejtette ki Havasi.

Korábban Tordai Bence, az MSZP szövetségesének, a Párbeszédnek képviselője az ATV-ben azt mondta: nagyon szerencsétlen átkötés volt, amikor Bangóné patkányokról beszélt. Szerinte az egyik legerősebb tabu, hogy a szavazókat nem minősítjük, és a politikustársakat sem dehumanizáljuk. Bangóné megfogalmazása nem volt vállalható Tordai szerint, ezzel együtt a jószándékot nem vitatta el az MSZP-s képviselőtől, és felhívta a figyelmet arra, hogy Bangóné bocsánatot kért.

Gréczy Zsolt szerint helytelen, rossz, vállalhatatlan volt Bangóné mondata.

– szögezte le a DK politikusa. Gréczy szerint a közösségi portálok kommentjeiben elképesztő indulatok feszülnek, és ott ezek a jelzők gyakoriak, de mint fogalmazott: egy olyan Magyarországon szeretne élni, ahol nem így beszélnek egymásról az emberek. Hozzátette: Bangóné bocsánatkérése után minden további lépés a Magyar Szocialista Párt belügye. Gréczy szerint a Fidesz - soraiban Simonka Györggyel és Pócs Jánossal - farizeus magatartást tanúsít ez ügyben, ám hozzátette:

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.