Pesti Srácok

Már lehet jelentkezni a nyári diákmunka programra

Már lehet jelentkezni a nyári diákmunka programra

A július elejétől augusztus végéig tartó nyári diákmunka programra már lehet jelentkezni a munka.hu honlapon – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. Hozzátette, a jelentkezéskor minimális adminisztráció szükséges, a főszabály az idén sem változott, 16-25 év közötti diákok, hallgatók pályázhatnak, a 18 év alattiaknál szülői hozzájárulás is kell.

Bodó Sándor ismertette, hogy alapvetően két lehetőség – az önkormányzati és a versenyszféra – között választhatnak a pályázók, az önkormányzati területhez tartozhatnak az önkormányzatokon kívül az önkormányzati intézmények, az egyházi jogiszemélyiségű foglalkoztatók, a versenyszférában a turizmus, a vendéglátás és az agrár terület várja a diákokat nyári munkára. Kiemelte, az eddigi tapasztalat az, hogy a nyári diákmunka programban a többség inkább az önkormányzati világ felé nyitott, ahol 4 és 6 órás foglalkoztatás lehet, míg a versenyszektorban napi 8 óra a foglalkoztatási időkeret. Bodó Sándor hangsúlyozta, a diákok foglalkoztatásánál is be kell tartani a szabályokat, példaként említette, hogy a munkaszerződésben nevesíteni kell az időtartamot, a fizetést, a munkakört, túlmunka nem állapítható meg, a munkaközi szüneteknek hosszabbaknak kell lenniük, és nem végezhetnek nehéz munkát. A műsorban elhangzott, 2021-ben a szaktárca 3 milliárd forint keretösszeget biztosít a nyári diákmunka programra, amely mintegy 25 ezer fiatal foglalkoztatásához járulhat hozzá. A nyári diákmunka programban 2013 óta 20 milliárd forint értékben támogatta a kormány 210 ezer középiskolás, egyetemista a foglalkoztatását.

Forrás: MTI; Fotó: nethir.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.