Hát nem különös? Sokszor azért vádolnak meg valakit antiszemitizmussal, hogy eltereljék a figyelmet valamiről – például egy pénzügyi svindliről. Ez történt korábban a Sukoró-ügynél, és ez történik most a Figyelő-címlap esetében is. A Mazsihisz meg sem próbálta cáfolni, hogy nem tud elszámolni kétmilliárd forintnyi közpénzzel, inkább antiszemitázó ellentámadásba lendült, amihez csatlakoztak ismert segédcsapataik. Köztük a Szombat újságírója, aki előszedte a régi lemezt: az egész magyarság felelős a holokausztért, hiába próbálunk kibújni a felelősség alól…
Már megint antiszemitáznak. Pontosabban nem „megint”, hisz abba sem hagyták. Legfeljebb az éppen aktuális Netanjahu-látogatások voltak képesek csöppet lehalkítani a kántálást, mint éji bogarat a fal. Olyasvalami ez, ami a módszerváltás óta – rejtélyes módon – folyton-folyvást fokozódik, mindig a legrosszabb vészkorszakot idézi, és kizárólag jobboldali-nemzeti-konzervatív ember követheti el. Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Vagy éppen egy jópofa Figyelő-címlappal, mint legutóbb. Amely címlap természetesen súlyosan antiszemita – szól a kórus –, hiszen Heisler András Mazsihisz-vezér látható rajta pénzesőben. És ha egy zsidó embert pénzzel együtt ábrázolnak, az máris legrosszabb vészkorszak, antiszemita toposz és az előítéletekre való rájátszás.
Egy a fontos: a figyelemelterelés. Hogy egy büdös szó se essen arról, amiről a Figyelő tényfeltáró cikke szólt. Nevezetesen: Heislerék kétmilliárd forintnyi állami támogatással még nem számoltak el az Együttélés Háza-projektnél, amely körül a jelek szerint amúgy is elég nagy a sumákolás.
Ha innen, az el nem számolt kétmilliárd felől nézzük a dolgot, akkor igencsak baráti gesztus a Figyelő címlapszerkesztői részéről, hogy csupán néhány húszezrest reptettek Heisler feje körül. Inkább egy óriási aranymedencében lubickolva kellett volna megrajzolni őt, mint Dagobert bácsit.
Persze, más lenne a leányzó fekvése, ha Heisler András helyreigazítási kérelmet lobogtatva horgadt volna föl, amiért pénzügyi trükközéssel gyanúsítják. Ő azonban nem tett ilyet. Ehelyett közölte: a Figyelő cikke „színvonal alatti”, nem foglalkozik vele. Lefordítom magyarra: az írás minden egyes sora igaz. Ám mivel igaz, ezért nem szabad annyiban hagyni. Legjobb védekezés a támadás. Forgatókönyv a következő: valamelyik haver, netán egy Mazsihisz-közeli tanácsadó csörögjön rá az izraeli nagykövetre, hogy kezdjen már el aggódni, mire a nagykövet fölhívja Heislert, hogy aggódik. Rövidesen pedig mindenki aggódik, aki benne van a Mazsihisz telefonkönyvében. Leginkább Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke, aki egyrészt jobboldali kormányzás idején rutinos aggódó, másrészt a bedőlt Sukoró-svindli óta úgy viselkedik, mint egy sértett pingvin.
Egy rutinos stempliző
Apropó, Lauder. Milyen érdekes, hogy a sukorói kaszinóbiznisznél ő is azzal próbálta elterelni a figyelmet a milliárdos korrupciós botrányról, hogy leantiszemitázta Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost. A Gyurcsány-kormányzat két magasrangú tisztségviselője letöltendő börtönt kap, a telekcsere-szerződést a bíróság megsemmisíti – Lauder viszont faji megkülönböztetést kiált. Micsoda pimasz, átlátszó trükk!
Hogy ki hergelte rá Laudert a mostani Figyelő-címlapra, csak sejthető, mindenesetre a nagyhatalmú ember ezután ráírt Orbán Viktorra, hogy azonnal ítélje el ezt az „antiszemita” montázst. Mint fogalmazott: egy ilyen kép
egyike a zsidó személyek legősibb és legszörnyűbb karikírozásának, és nemcsak a magazint, hanem egész Magyarországot nagyon rossz fényben tünteti fel.
Lauder tehát, aki a szavak szintjén egész életében a sztereotípiák, az általánosítás ellen küzd, lazán odaveti egy tizenötmilliós nemzet miniszterelnökének, hogy egész Magyarországot megvetés sújtja majd, ha nem határolódik el egy újság címlapjától. Egy országot – egy képért. Ilyenkor tehát szabad általánosítani, tessék mondani? Amúgy kár rá több szót vesztegetni, végtére is Orbán Viktortól megkapta a maga válaszát, és azt nem tette zsebre, inkább – gyanítom – jól megbangónézte a levelet. Azóta (három napja) nem jött újabb letorkollás Laudertől, és így nyugodtabban alszik az ország…
Csak az a címlap antiszemita, amire ők azt mondják
Hogy ki az antiszemita, azt természetesen mindig a Mazsihisz, Lauder és néhány erre fölkent szakember dönti el. Tudniillik náluk van a stempliző készülék – legalábbis ők azt képzelik. Amikor a Magyar Narancs címlapján Köves Slomó milliárdjairól értekezik, vagy a HVG Andy Vajnát „dollárpapázza”, az például teljesen rendben van.
S hogy a nyilvánvaló kettős mérce ne maradjon ideológiai aládúcolás nélkül, a Szombat című zsidó folyóiratban Gadó János sietett a segítségünkre, aki pénteki dolgozatában készségesen elmagyarázta:
A Figyelő a hazánkban nagy hagyományú, jobboldali, kormánypárti antiszemitizmus okozta sebeket tépi fel, immár nagyon sokadszor. (…) A Narancs címlapja viszont egyszeri eltévelyedésnek tekinthető, melynek nincsenek előzményei, így nem tép fel mély sebeket.
Világos. Azért én még emlékszem a 2000-es évek elejének kőkeményen zsidózó Matula magazinjára, amelyet három ballib újságíró szerkesztett: Bede Márton, Magyari Péter és Tamás Bence Gáspár (ma már a 444-nél aggódnak a mecénásukat, Gyurka bát sújtó antiszemitizmus miatt). A provokatív és viccesnek gondolt zsidózás mellett a matulások csináltak egy oldalt, ahova ha beírtunk egy nevet, kiadta, hogy az illető zsidó vagy sem. Hát nem jópofa? Éppen csak az nem rémlik, hogy akkoriban a Mazsihisz, Lauder vagy Gadó János telerettegte volna az étert emiatt.
A magyarság kollektíve bűnös!
A Gadó-cikknek egyébként van egy másik érdekes (vagy inkább botrányos) része, amelyben a szerző már-már a Mazsihisz szóvivőjeként nyilatkozik, és amelyben csodálatosan benne van mindaz, amiért sokunknak tele van a hócipőnk ezzel a posztkomcsi társasággal:
A Mazsihisz identitásának s a magyar zsidók identitásának fundamentuma a Holokauszt. Az az alapvető tény tehát, hogy 1944-ben a magyar állam kiszolgáltatta vidéki zsidó polgárait a hóhéroknak, a többségi magyar társadalom pedig mindezt segítségnyújtás nélkül végignézte és tízezrek (ha nem éppen százezrek) anyagilag is profitáltak ebből az aktusból. A Mazsihisz – amely más kérdésekben kompromisszumkész és együttműködő – ebben a kérdésben sosem fog engedni, mert azzal a Holokauszt relativizálása felé mozdulna el, ami a teljes erkölcsi hitelvesztést vonná maga után. A magyar áldozatiság mítoszát erőltető és a magyarság erkölcsi felelőssége alól kibúvót kereső kormány itt olyan akadállyal találja magát szemközt, amelyen nem fog tudni soha felülkerekedni, mert a zsidókkal szembeni erkölcsi adósság elismerése az 1945 utáni nyugati világ fundamentuma.
Tehát Gadó szerint „a többségi magyar társadalom segítségnyújtás nélkül végignézte” a hóhérkézre adást. Ez színtiszta hazugság. Tény, hogy sokan segítették, bújtatták zsidó honfitársainkat. Azt pedig a többiek szemére vetni, hogy nem kockáztatták a saját és családjuk életét: aljasság, bűntudatkeltés. Az sem kevésbé gyalázatos, amikor a „magyarság erkölcsi felelőssége alóli kibúvásról” ír.
Itt ugyanis megérkeztünk a kollektív bűnösség elvéhez. A magyarság egészének nincs, nem lehet semmiféle erkölcsi felelőssége a holokausztért. Aki ilyet állít, az egy egész népet igazságtalanul megbélyegez. A németek által megszállt Magyarország egyes állami vezetőinek volt felelőssége a történtekért, nem a „magyarságnak”.
Lejárt a lemez
Tán ennyiből is látszik: az antiszemitázás egyeseknek jövedelmező üzletág. Segítségével meg lehet rágalmazni és védekezésre lehet kényszeríteni a politikai vagy egyházi riválisokat, egyszersmind el lehet terelni a figyelmet egy-egy zűrösebb ügyről: Sukoró-svindliről, Együttélés Háza-milliárdokról. Az antiszemitázás mellett a másik lejárt szavatosságú termék a bűntudatkeltés, a magyarság kollektív megbélyegzése, amely egyébként semmivel sem különb a rasszizmus egyéb formáinál: egyes emberek bűneiért egy egész népet hibáztatni. E téren Gadó és a Mazsihisz mellett például a genetikázó Kertész Ákos alkotott még maradandót. De ők már a múlt. Bár időnként még kibukkan a fejük az általuk kavart kulimászból, a magyar zsidók többségét szerencsére már nem képesek fölheccelni, összeugrasztani a többséggel.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS