Pesti Srácok

Már novemberben utalják a nyugdíjprémiumot és a nyugdíjkorrekciót

Már novemberben utalják a nyugdíjprémiumot és a nyugdíjkorrekciót

Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét - erősítette meg Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért is felelős államtitkára.

Elmondása szerint azért döntöttek a nyugdíjprémium fizetése mellett, mert "a kormány törődik az idősekkel és megbecsüli őket", és természetes, hogy a gazdaság jó teljesítményéből azok is részesülnek, akik évtizedeket dolgoztak keményen az országért, a mostani generációkat felnevelték és segítik őket.

PestiSracok facebook image

- mondta, hozzátéve:

ma Magyarország erősödik, és szeretnék, ha ezt a nyugdíjasok is éreznék. Az intézkedés 2,6 millió embert érint. A nyugdíj-kiegészítés célja, hogy ahogy eddig is, most is megőrizzék a nyugdíjak vásárlóértékét és a tényleges éves inflációhoz igazítsák a nyugdíjemelés mértékét.

Ez a kormány egyik fontos vállalása volt az idősek felé - hangsúlyozta az államtitkár. A nyugdíj-kiegészítés és a nyugdíjprémium összegének pontos meghatározásáról a törvényben leírtaknak megfelelő számításokkal hamarosan dönt a kormány, de az már biztos, hogy a novemberi nyugdíjjal ezek is megérkeznek.

Forrás és grafika: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.