Pesti Srácok

Már több mint 300 ezer újonc szerződött az orosz hadsereghez

Már több mint 300 ezer újonc szerződött az orosz hadsereghez

Az orosz elnök a pénteki, Aljakszandr Lukasenka belorusz elnökkel tartott találkozóján beszélt arról is, hogy napról napra észlelik, a csatatéren és a kiképzőtereken is külföldi „zsoldosok” segítik Ukrajnát, és nem egy alkalommal el is fogtak ilyen embereket, írja az Index.

Azt a híresztelést viszont indulatosan cáfolta, hogy Észak-Koreától Oroszország is fegyvereseket kaphatna az ukrajnai műveletekhez, ugyanis állítása szerint nincs szükségük külföldi segítségre.

– mondta erről Putyin a RIA Novosztyi szerint a Lukasenkával tartott kétoldalú megbeszélés alatt. Erre a belorusz elnök azzal kontrázott, hogy a másik oldalon már most „fekete, sárga és fehér amerikaiak” harcolnak Ukrajnában, és azt állította, hogy a lengyelek is készen állnak arra, hogy katonákat küldjenek az országba.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.