Pesti Srácok

Már űrstratégiája is van Magyarországnak

Már űrstratégiája is van Magyarországnak

Elfogadták az új magyar űripari stratégiát a Magyar Űripari Klaszter (Hunspace) Miskolcon csütörtökön kezdődött kétnapos közgyűlésén. A cégbemutatóval, workshoppal egybekötött tanácskozás egyik célja, hogy az űripar iránt érdeklődő vállalatok megismerhessék azokat a terveket, amelyeken keresztül a nemzetközi űriparban meghatározó szerepet nyerhetnek.

A hazai űripar új fejezete kezdődött 2015-ben, amikor Magyarország az unió űrügynökségének (European Space Agency - ESA) tagja lett, ezzel új lehetőségek nyíltak az európai együttműködésekre, a lehetőségek hatékonyabb kihasználását szolgálja a kormány azon változtatása, amely a magyar űrügyeket a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz (KKM) csoportosította át, és a teendők irányítását miniszteri biztosra bízta - mondta Ferencz Orsolya, a KKM űrkutatásért felelős miniszteri biztosa a rendezvény szünetében megtartott sajtótájékoztatón. Úgy fogalmazott,

Mint mondta, az űreszközök létrehozása egy állandó innovációs kihívás, ugyanakkor ezen a területen a legnagyobb a hozzáadott érték, itt a leggyorsabb a technikai fejlődés.

PestiSracok facebook image

Az űripar szolgáltatásai között a távközlés, a navigáció és a Föld-megfigyelés áll az élen, de egyes szolgáltatások, mint a logisztika, a térinformatika központi szerepet játszanak az információs forradalomban is. Az űripar fogalma is változott az elmúlt évtizedben, míg korábban az ismeretszerzésen, az űrkutatáson volt a hangsúly, addig ez mára áttevődött a szolgáltatások területére. A tanácskozáson elhangzott, az űrügynökséghez történt csatlakozás után fontos feladat, hogy a klaszter a magyar kutatási, fejlesztési eredményeket többszörösére növelje. Ezt leginkább nemzetközi nagyprojektek elnyerésével, illetve az azokban való részvétellel kívánja elérni a Hunspace. A klaszter emellett minél több hazai vállalatot vonna be az űripari fejlesztésekbe.

Budapesten az elektronika és az informatika a fő terület, a másik űripari központban, Miskolcon pedig anyagtudományi, szerkezeti, és hőtani fejlesztések történnek. A Miskolci Egyetem az 1980-as évektől előbb az Interkozmosz, majd a NASA partnereként aktív szerepet vállalt az űr megismerésében.

Forrás: MTI; Fotó: magyaridok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.