Pesti Srácok

Márki-Zay beismerte: Bajnaival folytatott „értékes” eszmecserét Londonban

Márki-Zay beismerte: Bajnaival folytatott „értékes” eszmecserét Londonban

Miközben telehaknizta a magyar nyilvánosságot azzal, hogy a Londonban élő magyarok szavazataiért indul portyára, Márki-Zay útja minden jel szerint Bajnai Gordon ölébe vezetett. Persze annak fényében teljesen más megvilágításba kerül a baloldal miniszterelnök-jelöltjének az útja, hogyha tudjuk: Bajnai a kibontakozó Városháza-botrány elől falcolhatott le a britekhez, utódjelöltje viszont mindenképp meglátogatta volna a „mestert”, akinek politikai teljesítményét rendkívül nagyra becsüli. Ráadásul a Mandiner tegnap leleplezte a titkos találkozót, ezért nem volt más hátra, el kellett helyezni egy vigyorgó fotót Márki-Zay Facebook-oldalán.

Minden jel szerint Márki-Zay Péter londoni kampányútja valójában egyetlen célt szolgált, hogy találkozhasson Bajnai Gordonnal, aki lényegében a baloldal informális tanácsadójaként és nemzetközi összekötőjeként tolja a kampány szekerét. Fontos adalék a találkozó kapcsán, hogy arról ilyen formában a Mandiner rántotta le a leplet, Márki-Zay csak a sajtóhír nyomán számolt be, egyfajta tűzoltásként, az elhallgatott randevúról. Íme:

Bajnai, az IMF és az EU diktátora

PestiSracok facebook image

Nézzük Bajnai teljesítményét. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az akkori csődhelyzet nem csupán a világgazdasági válságból adódott, hanem a Gyurcsány-kormányok katasztrofális gazdaságpolitikájából. Hitelt kellett felvenni az IMF-től és az EU-tól – de ennek megvolt az ára. Ez volt Bajnai miniszterelnök országmentő csomagja, amit az EU és az IMF diktált:

  • A költségvetés kiadásait 2009-ben 350–400, 2010-ben pedig 900 milliárd forinttal tervezték csökkenteni (a 2008-as költségvetés 10 százalékával!).
  • A közszférában két évre befagyasztották a bruttó bértömeget (vagyis béremelést csak elbocsátásokkal lehetett volna kapni).
  • Visszavonták a 2009 második félévi keresetkiegészítést, továbbá megszüntették a 13. havi bért.
  • Bajnaiék előrehozták a nyugdíjkorhatár emelését, a 2009-es és 2010-es nyugdíjkorrekciót is visszavonták, valamint megszüntették a 13. havi nyugdíjat.
  • Tíz százalékkal csökkentették a táppénzt, befagyasztották a családi pótlékot, rövidítették a gyes és a gyed idejét két évre háromról (ehhez bölcsődeépítéseket ígértek, de azok nem valósultak meg).
  • Megszüntették a lakástámogatási rendszert, és fokozatosan kivezették a gázár- és távhő-kompenzációt.
  • További kíméletlen megszorításokat jelentett, hogy csökkentették a tömegközlekedés támogatását, ezzel drágultak a jegyek és a bérletek. Az EU-s agrártámogatások nemzeti önrészét is csökkentették.

De mi van a háttérben? Íme:

– fogalmazott az Anonymus által kiszivárogtatott hangfelvételeken Gansperger Gyula, akit Bajnai harcostársának, több mint barátnak nevezett. Márki-Zay már korábban is elismerő szavakkal és méltatásokkal halmozta el a Bajnai által megtestesített politikai zsenit.

Forrás: Márki-Zay Péter Facebook-oldala; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.