
Vérre menő harc dúlt az ellenzéki előválasztás döntőjén Márki-Zay Péter és Dobrev Klára között, ahol végül az előbb említett keveredett ki győztesként. Azóta már csaknem két hónap telt el, a kedélyek lecsillapodtak, Hódmezővásárhely polgármestere és Gyurcsányné elásták a csatabárdot. Elvileg.
Az Indexen jelent meg egy interjú, ahol Márki-Zay Péter arról beszélt, hogy már elásták a csatabárdot Dobrev Klárával, akivel az előválasztás során keményen támadták egymást, ami a második fordulóban csúcsosodott ki. Mint mi is beszámoltunk róla, Karácsony Gergely visszalépése után a hódmezővásárhelyi polgármester és a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője küzdött meg azért, hogy ki legyen a szivárványkoalíció kormányfőjelöltje a tavaszi országgyűlési választáson.
Márki-Zay Péter túllépte a demokratikus verseny határait
– jelentette ki októberben Dobrev Klára. A Gyurcsány-párt politikusa akkor arról is beszélt, hogy szerinte hódmezővásárhelyi vetélytársa éppen szétveri a baloldali összefogást.
Aki lehazaárulózza az ellenfeleit, az nem fog tudni jövő tavasszal nyerni
– húzta alá a két forduló között a DK-s jelölt. Dobrev arról is beszélt, hogy Márki-Zay Péter már decemberre szét fogja robbantani a baloldali összeborulást. Gyurcsányné kinyilatkoztatta azt is, hogy Márki-Zay egy Trump-típusú élet-halál harccá változtatta a baloldal házi versenyét.
Ne beszélj az ország számára fontos dolgokról, csak az ellenfeledről. Állíts róla mindent, ami az eszedbe jut, minél nagyobb hazugság, annál jobb
– vonta meg a párhuzamot a Gyurcsány-párt politikusa. Márki-Zaynak azon kirohanására reagált így Dobrev, amikor a hódmezővásárhelyi polgármester az előválasztás két fordulója között hazaárulásnak nevezte a DK jelöltjére átszavazó Karácsony-támogatók tettét.
Nemcsak Karácsony Gergelyt árulják el ezzel, hanem a hazánkat. És nem tudom, hogy kit mivel vesznek rá, de sokan panaszkodnak, hogy folyamatos nyomás alá vannak helyezve, és kényszerítik őket mindenféle módszerekkel, arra, hogy álljanak ki Dobrev Klára mellett, miközben ők is pontosan tudják, hogy ezzel Orbán Viktort tartják hatalomban
– vélekedett akkor Márki-Zay. Emellett a rágalmak sem maradtak el a két fél között, mivel Márki-Zay úgy fogalmazott októberben, hogy a DK-nál megkeresik a Mindenki Magyarországa Mozgalom tagjait és alapítóit, és megpróbálják rávenni őket, hogy vele szemben kritikus nyilatkozatokat tegyenek, valamint azzal próbálnak polgármestereket rávenni Dobrev Klára támogatására, hogy megzsarolják őket, hogy a közgyűlésben majd a DK-frakció megbuktatja az adott településvezetőt, ha nem teszik. Ráadásul Márki-Zay Péter az ATV-ben azt fejtegette az előválasztás első fordulója után, hogy Dobrev Klára női mivolta létére Magyarországon ebben a versenyben ő volt a legsikeresebb politikus.
A héten megjelent Index-interjúban Márki-Zay Péter elismerte, hogy a Dobrev Klárával történt hadakozás ellenére azért kötöttek békét, mert a Demokratikus Koalíció vezetése egyértelművé tette, hogy teljes erejükkel beállnak a győztes mögé Orbán Viktor leváltása érdekében, és Márki-Zay elmondása szerint Dobrev is ebben a szellemben nyilatkozott, amikor nemrég Brüsszelben járt a hódmezővásárhelyi polgármester. Ezzel megerősítést nyer a narratíva, amely szerint a baloldalon csak az Orbán Viktorral szembeni ellenérzések képesek egységbe tömöríteni a különböző pártokat és politikusaikat.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Képernyőkép
lesi
2021-12-07 at 06:37
na hódmezővásárhely ti is trágyával etetett gombák vagytok balfaszok ilyen moslékot választottatok titeket is leszól mivel vidékiek vagytok ez a húgyagyú
csakafidesz
2021-12-06 at 09:08
Huuú ne már! Ezek haragban voltak? Nahát..
Angie
2021-12-06 at 08:42
Hűűű! Ez aztán a hír! Azt sem tudom hova szaladjak!
Attila Kiss
2021-12-05 at 19:07
Similis simile gaudet, vagy egyik kutya, másik eb.
Karácsony.sk
2021-12-05 at 16:55
Szar szerződést kötött a fossal!
Szlovákiából…..
Orientál
2021-12-05 at 16:20
Alkoholista Gyurcsány enyhíthetett az alkoholista vedelésén?
Malamut
2021-12-05 at 16:17
márki felmérte hogy nem hisznek neki a jobboldali,konzervatív keresztény szavazók!
Így szüksége van a bolsi szavazókra.Aki összefog az ördöggel ,nem válogathat,
Kipróbálták,és kudarcot vallot,ő már a többedig aki leszerepelt !
Rózsa Zoltán
2021-12-05 at 16:06
Miért? Talán voltak valaha vitában? Vagy ellentétes oldalon? Lássuk be, hogy vérkommunista mind a kettő akik a békét akár fegyverekkel is hajlandók megvédeni. Békeharcosok…. mint anno a Szovjetunió idején, semmi sem változott ezekkel azóta!
Apuci
2021-12-05 at 15:28
Ez a MKZP nem csak soros agent , elképzelhetőnek tartom , hogy a CIA beépített embere , előkészíteni a jövő évi puccsot !!!!
Az USA-ból
2021-12-05 at 15:15
MKZP egy külföldi soros agent, a demokratikusan megválasztott miniszterelnökünk ellen puccsot készít elő ! Mire várnak a hatóságok , a hálózatukat kell ugyan úgy letartóztatni !
ViAM
2021-12-05 at 14:54
Játszikáznak. Miközben 15 millió magyar bőrére menne a kis ügyefogyott játékuk.
szemet szemért
2021-12-05 at 14:03
Hogy dögöljenek mind mindketten.
Bubu
2021-12-05 at 13:36
Ekkora marhát! Ez tényleg elhiszi, hogy a DK beállt mögéje.
Nagyobb pofont kap majd Klárikától, mint amit Feri szokott kapni ha túlságosan elvarázsolta magát.