Pesti Srácok

Márki-Zay már a kétharmadra készül

Márki-Zay már a kétharmadra készül

Voltak már finoman szólva is elhamarkodott győzelmi jelentések a baloldalon az elmúlt 10 évben. Ezeken is túltesz Márki-Zay Péter, aki szerint az ellenzéki összefogás akár kétharmadot is szerezhet 2022-ben. Na és vajon ki lenne az arca ennek az összefogásnak? Ki állna a roncskoalíció élére? Annyit segítünk, hogy nem Gyurcsány: a hódmezővásárhelyi polgármester ugyanis neki is odaszúrt, tovább fokozva a baloldalon kibontakozott pozícióharcot.

Elég érdekes dolgokból merít önbizalmat a baloldal. A legújabb furcsaság például, hogy Márki-Zay Péter úgy "ünnepelte" a széthulló félben lévő Jobbik csatlakozását az ellenzéki közös listához a 2022-es választásokra készülve, hogy azt találta mondani, az ellenzék kétharmados sikert elérve válthat kormányt a választásokon. Mint írta, a Párbeszéd és a szocialisták után a Jobbik is csatlakozott a 106 előválasztás megszervezéséhez, ami óriási előrelépés az ellenzéki sikerhez.

– reménykedett bejegyzésében a hódmezővásárhelyi polgármester. Ehhez viszont nemhogy a kormánypártoknak, de a DK-nak is lesz néhány szava, Gyurcsány Ferenc pártja ugyanis még nem csatlakozott a kezdeményezésre, ráadásul Márki-Zay is szúrt egyet a harmadik baloldali erőnek számító Momentummal csatározó pártelnökön.

PestiSracok facebook image

Márki-Zay az összefogás céljaként ugyanis a közös ellenzéki lista megalkotását tűzte ki, melynek eredményeképpen felszámolnák "a 2010 utáni korrupciót" és garantálnák, hogy

Ezek szerint tehát Gyurcsány Ferencet kihagynák a "buliból", a Momentum pedig magát óriásnak képzelő törpeként próbálja – gyengén – hozni a vezérerő szerepét. Jelen állás szerint tehát az sem elképzelhetetlen, hogy Márki Zayéknak az ellenzéki oldalon belül sem lesz meg a kétharmad, nem hogy a teljes képet tekintve.

Forrás: Facebook; Fotó:MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?