Pesti Srácok

A választások utáni pihenésre hajtó Márki-Zay megfejtései a saját ámokfutására: Hont András a Fidesz embere

A választások utáni pihenésre hajtó Márki-Zay megfejtései a saját ámokfutására: Hont András a Fidesz embere

Bohár Dániel megkérdezte Márki-Zay Pétert legutóbbi botrányos kijelentéséről, de a hódmezővásárhelyi polgármester most sem adott épkézláb magyarázatot arra, hogy miért mondta egyaránt képviseli a kommunistákat és a fasisztákat. A baloldali miniszterelnök jelöltnek mindössze annyira tellett, hogy többször elsimételje: Orbán! Majd megjegyezte, hogy Hont András a Fidesz embere.

Schiffer András a napokban úgy fogalmazott, hogy Márki-Zay Péterrel szemben nem kell lejárató kampányt folytatni, elég, ha hagyják beszélni. A baloldali miniszterelnök-jelölt ez ismét bizonyította, mikor Bohár Dániel megpróbálta arról kérdezni, hogy mivel magyarázza legutóbbi botrányos kijelentését, miszerint ő egyszerre képviseli a fasisztákat és kommunistákat. A polgármestertől ismét nem tellett többre, minthogy azt kiabálja: Orbán!

– írta a bejegyzésében Bohár. De a baloldal önjelölt messiása itt nem állt meg. Annak kapcsán, hogy a kejelentésén már az ellenzéki megmondóemberek is kiakadtak odáig ment, hogy ezeke mind Fidesz-bérencek. Igen hölgyeim és uraim, Márki-Zay szerint Hont András a kormány kémje a másik oldalon.

PestiSracok facebook image

https://www.facebook.com/bohardanielariporter/videos/623182912081297/ – hangzott el a beszélgetésben. Bohár Dániel arra is rákérdezett Márki-Zaytól, hogy miért van olyan sokszor, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje rosszul fogalmaz. Márki-Zay azt felelte: „fáradt vagyok, egészen biztosan”. „Nem kellene pihennie egy kicsit?” – kérdezte a riporter. Ezután a baloldali politikus válaszai egészen szürreális képet festettek a felkészültségéről:

Forrás: Facebook; Fotó: Képernyőfotó
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.