Márki-Zay Péter az európai parlamenti választásokra készül, új pártja pedig bejegyzés alatt van – erről az Indexnek adott interjúban beszélt a hódmezővásárhelyi polgármester, akinek érzékelhetően egyáltalán nem szegte kedvét a politikai szerepvállalástól az áprilisi országgyűlési választáson elért csúfos vereség sem. Sőt, még azok után sem vonul vissza a közszerepléstől, hogy elkottyintotta magát a baloldali pártok külföldi finanszírozásáról és gyakorlatilag lebuktatta a dollárbaloldalt. Márki-Zay Péter egyébként továbbra is úgy gondolja, hogy nem lehet leváltani Orbán Viktort és a Fideszt “szimplán” demokratikus eszközökkel, a választási vereségért pedig Gyurcsány Ferenc és a Kétfarkú Kutyapárt a hibás – nekik tudható be, hogy a kormánypárt kétharmados többséget szerzett a parlamentben. És ez még nem minden.
Nem adom fel a küzdelmet, mindenre felkészülünk és mindent megteszünk, hogy újrázni tudjunk az önkormányzati választásokon
– nyilatkozta az Indexnek Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, aki köszöni szépen, jól van, annak ellenére is, hogy Lázár János politikai hullának nevezte őt. Az ellenzék egykori nagyágyúja, vagyis közös miniszterelnök-jelöltje egyébként pártot alapít. Azt egyelőre nem kívánja elárulni, hogy a formációnak milyen nevet választottak, annyi azonban bizonyos, hogy az Európai Néppárttal kívánnak szorosabban együttműködni. Arról is beszélt, hogy a tavaly tavaszi választások bebizonyították, hogy “Orbán Viktor rendszerét Orbán szabályai szerint immár nem lehet leváltani”. Szerinte mindent kihoztak magukból, amit lehetett, amúgy pedig Gyurcsány Ferenc volt az, aki már a kezdetektől fékezte és bojkottálta a közös munkát.
Ha Dobrev Klára lett volna a közös kormányfőjelölt, nagyon értékes szavazatokat veszítettünk volna, például a budai választókörzetekben
– mondta az Indexnek, hozzátéve: ha a Kétfarkú Kutyapárt is csatlakozott volna az ellenzéki összefogáshoz, a Fidesznek nem lenne kétharmada. Tehát ismét megtudtuk: a kormánypárt negyedik kétharmados választási győzelméhez az ő (le)szereplésének semmi köze, az ellenzéki vereség pedig nem az ő, hanem – most éppen – Gyurcsány és a Kétfarkú Kutyapárt hibája. Márki-Zay szerint egypárti diktatúra van és nincs is szükség ellenzékre; a megoldást az ellenállás jelentené. Arra a kérdésre, hogy egy újabb politikai fiaskó esetén elhagyná-e Magyarországot, és újra a tengerentúlon próbálna-e szerencsét, Márki-Zay Péter határozott nemmel válaszolt.
Az anyagi boldogulásnál és a Fidesz lejáratókampányánál számomra sokkal fontosabb, hogy mivel szolgálhatom a hazámat Magyarországon, márpedig a politikán túl is sok szép feladatunk van: a környezetvédelem, az adakozás, az önkéntesség, az átláthatóság, a tisztesség és becsület kultúrájának meghonosítása, kiállás a cigányság mellett, a keresztény lehajló szeretet, a szolidaritás, a nyugati demokratikus, jogállami kultúra népszerűsítése a fiatalok körében
– sorolta. A politikus nagyapja példáját követi, aki ’45-ben a nyugati emigráció helyett a szovjetek által megszállt hazájában maradt.
Kicsoda Ön, Márki-Zay Péter?
Itt halkan jegyeznénk meg, hogy a PestiSrácok.hu korábban részletesen feltárta Márki-Zay Péter életútját, a kanadai állampolgársággal is rendelkező hódmezővásárhelyi polgármester éveket töltött a tengerentúlon családjával.
Azt már az elején leszögezhetjük: Márki-Zay Péter még arra is képes, amire más földi halandó nem. Legalábbis erről tanúskodnak azok a fotók, amelyeket az amerikai külüggyel (nem) tárgyaló hódmezővásárhelyi hantaboy az internetre feltöltött. Mint arról korábban részletesen írtunk: személyes ismeretség nélkül tuningolta évekig tetemes összeggel Haas György, a “magyarországi szövetség vezetője” a Márki-Zay házaspárt – minderről maga a hódmezővásárhelyi polgármester mesélt Kálmán Olgának. Az egykori televíziós azonban valamiért elfelejtett rákérdezni arra, hogyan is került kapcsolatba a keresztény értékeket hirdető família a fényevést propagáló férfival, akiről az sem derült ki, hogy milyen szövetség vezetője is volt akkoriban pontosan. Azt viszont megtudtuk: Haas egy igen komoly feltételhez kötötte a tetemes anyagi támogatást, amelyet Márki-Zayék teljesítettek is. Márki-Zay Péterék négyéves amerikai tartózkodás után – meglepetésszerűen – költöztek haza Magyarországra. A döntést akkor azzal indokolták, hogy azt szerették volna, ha gyermekeik magyar iskolába járnak. A Márki-Zay csemeték azonban minden bizonnyal jobban örültek volna, ha nem hurcibálják oda-vissza őket: 2005 és 2009 között először Magyarországról Kanadába, majd Kanadából az USA-ba (New Castle-ba) költöztek, ahonnét édesapjuk vezényletével végül Hódmezővásárhelyre költöztek – ekkor már heten voltak testvérek. A Délmagyar című lapnak adott interjúban Márki-Zay 2009-ben el is kottyintotta, hogy bár ők igen jól érzik magukat itthon a feleségével, a gyerekeknek nem volt könnyű a beilleszkedés, ráadásul még magyarul sem tudtak tökéletesen.
Amíg a gyermekeimet nem fenyegetik Putyin bombái, amikor elküldjük őket a boltba, amíg az Orbán-rendszer kritikusait még nem lövik le az utcán, nem mérgezik novicsokkal, és nem zárják börtönbe, addig nem szabad elmenekülnünk ebből az országból, és szeretném, ha a gyermekeim is itt maradnának, és itt alapítanának családot ők maguk is.
Hozzátette:
Amíg bármit tehetek szegény, kifosztott és propagandával manipulált hazám felemelkedéséért, addig maradok. Ebben mindannyiunknak feladata és felelőssége van. Ha egy korrupt és ostoba rendszer miatt az értelmes és becsületes emberek elhagyják a szülőföldünket, ki fogja megdönteni hazánk ezeréves történelmének legkorruptabb kormányát, és ki fogja végre emelkedő pályára állítani a magyar gazdaságot, a magyar életszínvonalat?
Itt azért mégiscsak halkan megjegyeznénk, hogy a baloldal legújabb „igazikonzervatív”, „igazikeresztény” kedvencéből, Márki-Zay Péterből néhányszor már felbuggyantak a bolsevik hagyományok, például amikor egy lakossági fórumon kandeláberekről és akasztásról kezdett értekezni.
“Nem akarom mondani, hogy a kandelábereket mire lehet még használni a plakátok ragasztásán kívül…” – folytatta az 1919-es és az 1945 utáni hagyományokba kapaszkodó gondolatmenetét, ugyanis a felsorolt népek körében nem jellemző az utóbbi évszázadban, hogy a népharag lámpavasra akasztgatott volna embereket. Igaz, Magyarországon sem a népharag, sokkal inkább a hatalmat magukhoz ragadó kommunisták tették meg minden lehetséges alkalommal. Márki-Zay Péter azzal támasztotta alá állítását, hogy ezek a népek “kiállnak egymásért, kiállnak az érdekeikért, harcolnak”, nem úgy, mint a magyarok: “Óriási szerencséje ennek a kormánynak, hogy ez a birkatürelmű magyar nép […] ez még ezt is elfogadta”. A logikai bukfenc ott van az egész közlésben, hogy Márki-Zay szerint csak azért nem lázad fel a magyar nép az elmúlt két választást kétharmados többséggel megnyerő, és most is hasonlóan nagy népszerűségi fölényben levő kormánypárt ellen, mert birkatürelme van. Az fel sem merül a benne, hogy a magyar nép jelentős többsége nem érzi úgy, hogy sérülnének az egyéni vagy a nemzeti érdekei. Igaz, a bolsevikok sosem mondanak le a harcról, egészen addig, amíg nem tudják megkaparintani a hatalmat. Azután pedig, szívük szerint, elkezdenek akasztani…
Az Indexnek adott interjú ITT olvasható el.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS