Pesti Srácok

Márki-Zay mutatta be a szocialisták Bíró László ellen indított jelöltjét

Márki-Zay mutatta be a szocialisták Bíró László ellen indított jelöltjét

Úgy tűnik, hogy Márki-Zay Péter hamarabb tudja, hogy mit akarnak a szocialisták, mint maguk a szocialisták. Történt ugyanis, hogy az MSZP csupán annyit jelentett be, hogy valakit indítanak a judapestező Bíró László ellen, majd a hódmezővásárhelyi polgármester közölte: az MSZP-s Jézsó Gábort támogatja az előválasztáson. Csakhogy a szocialisták egyelőre hivatalosan nem döntöttek Jézsó jelöléséről.

Vagy látnoki képességekkel rendelkezik Márki-Zay Péter, vagy végleg elvesztették minden befolyásukat a szocialisták, még saját házukon belül is. Utóbbi a valószínűbb, legalábbis úgy tűnik annak alapján, hogy az MSZP még nem is tudja, de Márki-Zay már "bejelentette", kit indítanak a szocialisták Bíró ellen. A hódmezővásárhelyi polgármester ugyanis tegnap este a Facebookon jelentette be, hogy Bíró László MSZP-s ellenfelét, Jézsó Gábort támogatja. Ezzel csupán annyi a probléma, hogy az ő indulását az MSZP még be sem jelentette. Márki-Zay tehát előre kiválasztotta az MSZP jelöltjét a szocialisták helyett.

Azt már egyébként korábban is lehetett tudni, hogy a szocialisták Bíróval szemben fognak jelöltet indítani, akit a Jobbikon kívüli, az ellenzéki előválasztásban résztvevő jelölőszervezetek – így többek között Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma (MMM) – is támogatnak. Azt azonban valószínűleg nem sejtették az MSZP-nél, hogy a jelöltet nem ők fogják kiválasztani.

Forrás: Mandiner, Facebook; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?