Régebben az igazi elvtársakról mindig onnan lehetett tudni, végképp befutottak, hogy elmentek magukat megmutatni Moszkvába. Szépen körülsündörögték a legnagyobb szovjet komcsikat – vagy azokat, akiket éppen elérhettek, akik méltónak látták őket a fogadásra –, gazsuláltak, fogadták a megbízást, aztán hazajöttek. És tudták, nagy gond már nem lehet. Hiszen nem a magyar emberektől kapták a feladatokat és nem nekik kellett megfelelni. Teljesen mindegy volt, miről és mit gondolnak az úgynevezett választópolgárok. Csak az számított, hogy a Szovjetunió elégedett legyen.
Miért jutott ez eszembe? No, vajon miért? Mert pontosan erre emlékeztet mindaz, ami Márki-Zay Péterrel történt Brüsszelben. A hálózat szépen felkeni őt a saját köreiben. Megmutatják, ő az, akibe most a bizalmukat helyezték és ezt közhírré is tétetik. Mint anno Bajnai Gordon esetében, aki talán a legjobban beazonosítható, legutóbbi Messiása volt a nemzetközi baloldalnak. Ugyanezt, ugyanígy játszották vele el. A siker, hála Istennek, elmaradt, Bajnai pedig vette a kalapját és azóta csak pár kampányfotón meg Cseh Katalin esküvőjén tűnt fel.
Sokat elmond már az is a programról, hogy azt Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője szervezte. Értik, a nagy, valódi, európai értelemben vett jobboldali miniszterelnök-jelölt brüsszeli látogatását az egykori állampárt utódpártjának egyetlen képviselője tárgyalta le. Innen lehet megismerni a valódi konzervatívot, nem igaz? Kizárólag komcsikkal, progresszívekkel és hasonló entitásokkal mutatkozik, így mutatja ki nemzeti elkötelezettségét. Lássuk be, egyébként Márki-Zay a legjobb helyen tartózkodott. Egyrészt jó messze Magyarországtól, másrészt azon kamujobbosok gyűjtőhelyén, akik egykoron talán tényleg konzervatív módon gondolkoztak, de Brüsszel, a baloldal és egyéb áfiumok teljesen megmérgezték a lelküket, ha ugyan valaha is komolyan gondolták nemzeti elveiket. Hiszen ott üldögél Manfred Weber és ugyanott dolgozott hosszú ideig Donald Tusk. Két olyan politikus, akik akár nagy dolgokat is cselekedhettek volna az Európai Néppártot így vagy úgy irányítva, de csak ahhoz járultak hozzá, hogy végzetesen, meg nem különböztethetően baloldalra sodródjék minden jelentősebb társadalmi kérdésben az európai jobboldal. Mert az, hogy gazdasági tekintetben vannak különbségek, édeskevés. Világnézeti alapon határozza meg magát az ember, ebben a kategóriában pedig alig akad különbség – lényeges talán egy sem – Weber, Tusk és egy brüsszeli baloldali, ad absurdum szélsőbaloldali között.
Manfred Weber az Európai Parlament brüsszeli üléstermében. Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet
Hiszen Weber volt az, aki korábban azt mondta, ő nem szeretne bizottsági elnök lenni a Fidesz képviselőinek szavazataival. Nota bene, nem is lett. De hogy mondhat egy frakcióvezető olyat, hogy bizonyos, a frakciójába tartozó képviselők voksai nem lényegesek a számára? Micsoda elcseszett vélekedés ez? Annak a néppárti irányzatnak volt a leghangosabb irányadója, amelyik mindenfajta valódi, politikai dimenzióban is megnyilvánuló keresztény és jobboldali elgondolást ki akart irtani a politikából. És most jobb a néppártnak, hogy nincs soraik között a Fidesz? Nekünk jobb, ez kétségtelen, de mit is nyertek ezzel ők? Hogy kevésbé és más miatt cseszegeti őket a nemzetközi baloldal? Az a baloldal, amelynek soha nem lesznek elég jók, bármennyiszer is elárulják állítólagos elveiket? Csodálatos siker. Hát Tusk? Az a Tusk, akivel egykoron remek kapcsolatokat ápolt Orbán Viktor, még amikor Tusk lengyel kormányfő volt? Még emlékszem arra a talán másfél évtizedes helyzetre, amikor Lengyelországban csodálatos állapot állt elő: a baloldali parlamenti képviselete megszűnt és a választópolgárok választhattak jobboldali, jobboldali és jobboldali alternatíva közül. Tusk ennek vetett véget, amikor először pártjával beszállt abba az ellenzéki összefogásba, ami újfent felemelte a baloldalt, most pedig ennek a katyvasznak a hivatalos vezetője is. Az a vezető, aki egy jobboldali kormány ellen küzd, hogy szövetségével, egy immár teljesen baloldali egységpárttal hatalomra kerülhessenek.
Donald Tusk. Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda
Politikai logikával nézve ez érthető, hiszen mindenki, aki a közéletben mozog, mint politikai aktor, meg akarja ragadni a hatalmat. Máskülönben minek lenne ott? És ha nem ez a célja, akkor semmi keresnivalója a politikában. Mint amikor Bajnai még miniszterelnökként mondta azt, hogy neki nincsenek politikai ambíciói, mire Navracsics Tibor úgy reagált, hogy ezt érti, de akkor mit keres a miniszterelnöki székben? Rendben, ez a dolog objektív része. De mit árul el egy ember konzervativizmusáról, ha azért küzd, hogy baloldali irányítás legyen? És itt kanyarodunk vissza Márki-Zay Péterhez. Hiszen ő az a jelölt, aki lépten-nyomon hangoztatja állítólagos jobboldali álláspontját. Teszi ezt Gyurcsány Ferenc hóna alatt. Sőt, teszi ezt úgy, hogy miniszterelnökként a világon semmit sem tudna tenni, ha nem bírja szélsőbaloldali pártok támogatását. Akkor még egyszer: micsoda különlegesen konzervativizmus ez! De Márki-Zayval nem csak ez a gond. Neki ugyanis kétféle kommunikációs taktikája van és egyik rosszabb, mint a másik. Egyfelől ugyanis már nagy sikerrel bebiflázta a nemzetközi és hazai baloldal minden egyes lózungját. Azokat nyomatja, szinte megállás nélkül, még csak vesszőhibát sem vétve. Másfelől, amikor kiszakad időnként saját gondolata is, az kivétel nélkül ostoba, aljas vagy sértő. Fenyegetőzik, visszataszító módon nyilvánul meg, visszatetsző dolgokat állít. Nagyszerű perspektívák egy miniszterelnök-jelöltnél, nem igaz?
És most ez a Márki-Zay Péter vett részt a brüsszeli bemutatáson. Visszatérve a kezdő gondolathoz, ezek az emberek, ezek a politikai körök soha nem változnak. Még demokráciában sem tudják elképzelni, hogy elsősorban az emberek bizalmát kéne bírniuk, annak megszerzésére kísérletet tenniük, nem a megbízóik társaságában villogni. Mint a káoszos alkotmányozási ötleteik esetében. Fel sem merül bennük, hogy esetleg kétharmados többséget kéne szerezniük, és akkor lehet kedvükre alkotmányozni. Ugyan már, erről szó sincs. Legyen csak egyetlen fős többségük, nekik az mindenhez elég. Ahogy teljesen felvállaltan a komcsik minden megerősítést és politikai hatalmuk zálogát Moszkvából kapták meg, úgy most az újfajta komcsik ugyanezt Brüsszelnek szeretnék minden alkalommal megköszönni. És ezzel sok támogatójuk is hasonlóan van. Biztosan mindannyian láthattak olyan véleményformálót, aki teljesen felvállaltan beszél arról, hogy bárcsak segítene nekünk Brüsszel! Bárcsak lépnének a németek, akárki és ezt a szegény országot megmentenék. Ugyanazok a reflexek, ugyanazok a szándékok.
És Márki-Zay ezeknek muzsikál.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS