Pesti Srácok

Maróth Miklós: Az MTA áll, de kénytelen visszatérni eredeti küldetéséhez

Maróth Miklós: Az MTA áll, de kénytelen visszatérni eredeti küldetéséhez

Senki nem darálta be az MTA-t Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat a Magyar Hírlapnak nyilatkozó elnöke szerint, aki ugyanakkor úgy látja, szigorítani és egyértelműsíteni kell az elvárásokat a kutatókkal szemben.

– nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Maróth Miklós akadémikus, akit öt évre nevezett ki az MTA-ról leválasztott kutatóintézeteket tömörítő Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot irányító testület elnökének Orbán Viktor miniszterelnök Lovász László MTA-elnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter konszenzusos javaslata alapján. Maróth a lap kérdésére válaszul kifejtette: a kormányzatban tudatosult, hogy a magyar tudomány vezető szerepe megingott a térségben.

PestiSracok facebook image

Az akadémikus, az MTA volt alelnöke arra is emlékeztetett: Kóka János lényegében fel akarta számolni, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pedig az innovációt kérte számon az Akadémián.

- hangsúlyozta. Maróth Miklós kifejtette: nem tudja értelmezni azokat a megjegyzéseket, amelyek szerint a kormány „bedarálta” az akadémiát, minthogy

A jövővel kapcsolatban a frissen kinevezett elnök azt mondta a Magyar Hírlapnak:

Végül Maróth Miklós rámutatott: nem távoznak tömegesen külföldre a fiatal kutatók.

Kiemelt kép: MTI/Czimbal Gyula

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.