Pesti Srácok

Marsi városállam tervezésére hirdettek versenyt

Marsi városállam tervezésére hirdettek versenyt

Versenyt hirdetett az amerikai Mars Társaság: a cél egy egymillió lakosú városállam megterveztetése a Mars bolygóra - írta a Világgazdaság kedden az IFLScience című tudományos ismeretterjesztő honlapra hivatkozva.

A lap információi szerint az első öt helyezett 10 ezer dollárt is kaphat, ezért cserébe egy működőképes marsi városállam modelljét kell kidolgozniuk a pályázóknak. A kritériumok közül a legfontosabb: a városnak önellátónak kell lennie és legalább egymillió lakost kell képesnek lennie ellátni, illetve a mesterséges intelligencia innovatív felhasználására is buzdítanak a felhívásban.

A programot támogatja Elon Musk, a SpaceX amerikai űrhajógyártó és űrszállítási cég vezetője, aki 2050-ig egymillió embert juttatna el a vörös bolygóra - emlékeztetett a Világgazdaság. Elon Musk nemrég egy Twitter-bejegyzésben ismételten a Mars benépesítéséről értekezett. A SpaceX vezetője bejegyzésében azt írta, szerinte nem lehetetlen, hogy 2050-re már egymillió ember éljen a Marson. Ennek apropóján született a felhívás.

Forrás: MTI/HVG; Fotó:MTI/EPA/ESA/ATG Medialab

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.