technológia
BYD: A jövő autógyártása Szegedről indul – ütemterv szerint halad a gigaberuházás
A BYD 2023 végén döntött úgy, hogy Szegeden építi fel első európai autógyárát. A beruházás nemcsak gyártókapacitást, hanem jelentős technológiai és gazdasági fejlesztést is hoz Magyarországra. A gyár mellett Budapesten európai üzleti központot, Komáromban pedig elektromos teherautó-gyártást is indítanak. A cég célja, hogy Magyarországot az elektromobilitás európai központjává tegye.Rettegünk Elon Musk agyba szerelhető csipjétől – The Right Brothers
2023 első Right Brothers-adásában Elon Musk a fő téma. De nem kell megijedni, ezúttal nem a Twitterről beszélünk Georg Spöttlével, hanem a jövőről, Musknak ugyanis van egy zseniális, hihetetlen, ugyanakkor rendkívül ijesztő projektje, a Neuralink. Ez tulajdonképpen egy csip, amit ha az ember agyába ültetünk, akkor fantasztikus képességekkel ruházza fel a felhasználót, összeköti az agyát számítógépekkel, telefonokkal, az egész internettel, vagy mások agyával, ami az emberi evolúció egy új fejezetét nyithatja meg, amennyiben nem pusztítja el önmagát tisztelt fajunk a technológia segítségével. Természetesen egy kis politikával is foglalkoztunk, Svájc ugyanis egy olyan törvényt tervez meghozni, amivel korlátozhatja örökre az illegális bevándorlást, és mindezt a klímavédelem álruhájába bújtatva. Egyszerűen zseniális.A TikTok miatt a nyugati gyerekek influenszerek, a kínaiak viszont űrhajósok akarnak lenni – Dezse Vű
A TikTok-ot egy ByteDance nevű kínai cég birtokolja és irányítja. Kínában az alkalmazást Douyin-nek hívják, ami kizárólag ott elérhető. Azt a verziót, amit mi ismerünk, a kínaiak kizárólag a nyugati fiataloknak szánják és tartják fent. A kínai TikTokon 14 éves korig kizárólag ismeretterjesztő tartalmat lehet fogyasztani, tudományos kísérleteket, mini-természetfilmeket, múzeumi kiállításokról készült kisvideókat, és a kínai nemzettudatot, hazafiasságot erősítő tartalmakat. Ezeket a tartalmakat naponta összesen 40 percig lehet nézni, aztán a rendszer automatikusan lekapcsolja a fiatal felhasználót 24 órára. Igen. A kínaiak rájöttek arra, hogy a technológia, az internet igenis befolyásolja a fiatalok fejlődését. Magyarra lefordítva, valami olyasmiről van szó, hogy a saját gyerekeiknek az organikus, háztáji spenótot kínálják ebédre, míg a nyugati gyerekeknek a kólát, a hamburgert és mellé egy kis kábítószert, hogy erős függőség is kialakuljon. Nem csoda tehát, hogy a nyugati gyerekek nagy része influenszer, a kínai gyerekek többsége viszont űrhajós szeretne lenni. Ez az új "modern hadviselés".Pompeo: Trump a napokban lépéseket fog tenni kínai szoftvervállalatok ellen
Donald Trump a napokban lépéseket fog tenni kínai szoftvervállalatok ellen – közölte vasárnap Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak adott interjújában.Alapjogokért Központ: A technológiai óriáscégek már az államok helyébe lépnének
A vélemény- és a valódi diktatúra kéz a kézben jár, a véleménydiktatúra a technológiai óriáscégek révén pedig már jelenleg is érzékelhető – mondta Schanda Tamás, parlamenti és stratégiai államtitkár, miniszterhelyettes az Alapjogokért Központ Kié a (fő)hatalom? címmel megrendezett konferenciáján. A miniszterhelyettes mellett felszólalt Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, illetve Kovács István, az intézet stratégiai igazgatója is, akik a globális kibertérben születő új, államok felett álló és saját érdekeiket "szuverénként" képviselő techóriások jelentette fenyegetésről beszéltek és fogalmaztak meg kérdéseket. Ezen kérdések egy részét Dukász Magor digitális stratéga, Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos és Horváth József biztonságpolitikai tanácsadó válaszolták meg.ITM: cél, hogy Magyarország erős innovátor országgá váljon
Az elmúlt hónapokban született döntések azt segítik, hogy Magyarország erős innovátor országgá váljon - hangsúlyozta Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára kedden a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával (SZTNH) tartott közös sajtótájékoztatón, Budapesten.Ajánljuk még

















