Pesti Srácok

Másfélmillió hamis öngyújtót égetett el a NAV

Közel másfélmillió hamis öngyújtót égetett el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) erőművében. Ezzel az akcióval több tízezer lakásnak termelt hőt az adóhivatal. Az áruk átvizsgálásánál merült fel a gyanú, hogy a termékek szellemi tulajdonjogot sérthetnek. Az égetésről készült videót a Facebook-oldalukra is feltöltötték.

Amikor felmerült a gyanú, hogy az öngyújtók esetleg hamisak, a NAV megkeresésére a védjegyjogosult megerősítette a feltételezést és kérték az áruk megsemmisítését. Az eljárás megindításától kezdve a NAV folyamatosan felügyelte az árut, kizárva az esetleges visszaélés lehetőségét. A védjegyjogosult így vámfelügyelet mellett semmisíttethette meg, ezzel kivonva a kereskedelemből véglegesen a hamis öngyújtókat. A hamisított termékek amellett, hogy jelentős károkat okoznak a tisztességes gazdálkodóknak, igazolatlan eredetük miatt a vásárlókra is veszélyt jelentenek. A közel huszonnégy tonna öngyújtót a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) erőművében égették el, így a hamis termékek hőenergia formájában hasznosultak.

Az FKF erőművében a fővárosi hulladékból előállított távhő hetvenhatezer budapesti lakásba jut el, a megtermelt villamos energia ötvenötezer átlagos háztartás éves áramszükségletét fedezi. Az ország ezidáig egyetlen ilyen létesítményében a környezet védelméért a hulladék elégetésekor korszerű, ötlépcsős füstgáztisztítási technológiát alkalmaznak; az erőmű kibocsátási értékei megfelelnek a legszigorúbb uniós és hazai levegőtisztaság-védelmi előírásoknak.

Forrás: Origo.hu; Fotó: a mellékelt videóból

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?