Pesti Srácok

Másodfokon sem találták bűnösnek a vesztegetéssel vádolt Hiszékeny Dezsőt

Másodfokon sem találták bűnösnek a vesztegetéssel vádolt Hiszékeny Dezsőt

Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla Hiszékeny Dezső és társa ügyében a Fővárosi Törvényszék tavaly meghozott ítéletét, így az MSZP-s politikust másodfokon is felmentették a korrupciós vád alól.

Hiszékeny Dezső ellen vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt 2015-ben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. A hatóság szerint 2013 februárjában az MSZP akkori angyalföldi alpolgármestere ötmillió forintot kért azért, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő cukrászda bérleti jogát egy vállalkozónak adja. A pénz átadása nem történt meg, ám a bűncselekmény így is befejezettnek tekinthető. A Fővárosi Törvényszék ugyanakkor tavaly áprilisban az MSZP-s politikust első fokon felmentette a vádak alól. A Kalina József vezette tanács hangsúlyozta, hogy nem volt elég bizonyíték a szocialista képviselő ellen. A bíró indoklásában emellett arra is kitért, hogy elképzelhető, Hiszékeny és vádlott-társa között egy olyan jellegű megállapodás volt, hogy lelepleződés esetén utóbbi „mindent visz”, mindent magára vállal. A vád szerint a közvetítő szerepét betöltő Szabó Sándor másodrendű vádlottat kétrendbeli befolyással üzérkedés miatt bűnösnek mondta ki az elsőfokú bíróság, amiért két év börtönt kapott, öt évre felfüggesztve.

A felmentő döntéssel az ügyészség nem értett egyet és fellebbezett az ítélet ellen. Álláspontjuk szerint az elsőfokú, Hiszékeny esetében felmentő ítélet megalapozatlan, így azt indítványozzák, hogy a másodfokú bíróság helyezze hatályon kívül, és utasítsa a Fővárosi Törvényszéket új eljárás lefolytatására. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője a Magyar Időknek korábban úgy nyilatkozott, hogy szerintük a bíró egy-egy mozzanatra helyezte az ítéletét, miközben az egész folyamatot kellett volna vizsgálnia. Azaz, bár az összes bizonyítékot megvizsgálta, nem rakta össze a teljes képet, és helytelen következtetésre jutott Csiha Gábor elmondta, hogy két lényegi bizonyíték volt a perben. Az egyik a hangfelvétel, amit a fedett nyomozó készített, valamint a nyomozó vallomása, illetve az annak alapjául szolgáló rendőri jelentés. Az azokban leírtak szerint a politikus bólintással jelezte: elfogadja a vesztegetésre szánt összeget, és a bal kezével kétszer is ötöt mutatott, ami az ötmillió forintot jelentette. A bíró indoklásában ugyanakkor kifejtette, hogy egy bólintás vagy kézmozdulat alapján ilyen súlyú ügyben csak akkor lehet valakit elítélni, ha egyértelműek ezek az utalások, ám ezt nem ítélte annak a bíróság. Ezzel azonban nem ért egyet a fellebbviteli főügyészség, hiszen álláspontjuk szerint a tanú teljesen életszerűen adta elő, hogyan történt a beszélgetés, ehhez képest azonban a bíró logikai hibát vétett, amikor a felmentés mellett döntött.

PestiSracok facebook image

Az ítélet indokolásáról később részletesen tudósítunk.

Címlapfotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.