Pesti Srácok

Gyurcsány lóg

Gyurcsány lóg
Gyurcsány Ferenc megváltozott. Szerény, visszahúzódó emberré vált, aki retteg a nyilvánosságtól. Mert mi más lehet az oka, hogy a DK elnöke ellógja a metró-botrány parlamenti meghallgatását?

Ha csak nem az, hogy a jó Fletó nem csak az igazságtól, már a kérdésektől is fél.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a 4-es metró beruházásáról szóló jelentése alapvetően a 2010 előtti időszakról szól. Igaz, nevén csak a fővárosi vezetést nevezi – Demszkyék most semmiről sem tudnak, semmire sem emlékeznek - és természetesen semmit sem mondanak. Azonban aligha kétséges, hogy az akkor éppen regnáló miniszterelnöknek tudnia kellett arról, hogy mi történik a mega-projektben. Hiszen volt ilyen-olyan állami garancia, jóváhagyás, segítség is. De a legfontosabb: volt legfelsőbb szintű politikai döntés.

PestiSracok facebook image

Például arról, hogy ne az oroszokkal építtessék meg a 4-es metrót. Moszkva ezt vállalta volna a szovjet időkből visszamaradt államadósság terhére. Az oroszokról sok rosszat el lehet mondani, de egyhez biztosan értenek: a metróépítéshez. A szoclib kormányoknak viszont nem kellettek. Az MSZP-nek azért, mert le akarták nyúlni az államadósság dollár-milliárdjait. Az SZDSZ-nek azért, mert meg akarták sápolni a végtelenített költségű metróépítést.

Demszkyék mellet három miniszterelnök volt a hunyó. Medgyessy Péter nem csinált semmit, úgy tett, mintha semmi se történne. Amikor véletlenül nem eléggé nézett félre, az SZDSZ a posztszovjet érdekeltségű szocialista rablólovagokkal együtt megbuktatta. Gyurcsány Ferenc praktikus ember, ő megalkudott a liberálisokkal. A harmadik Bajnai Gordonra meg a kényelmetlen papírok elégetése maradt.

Összefoglalva: Medgyessy hagyta lopni a szadeszosokat, Gyurcsány együtt „dolgozott” a szadeszosokkal, Bajnai meg a „Feri kérésére” megpróbálta eltüntetni a nyomokat.

A jelek szerint nem mindet sikerült, vagy mivel óhatatlanul uniós pénzről is szó volt, maradtak dokumentumok Brüsszelben is. Az Unió fénymásoló-bürokráciájának is vannak hébe-hóba előnyei, a papír megmarad, csak meg kell keresni a rengetegben. Az OLAF vádjai alighanem ezeken alapulnak.

A parlament gazdasági bizottsága értelemszerűen kivizsgálná a dolgot. Meghallgatná az érintetteket. Nem titok, a Fidesz veri leginkább a tamtamot, miért is ne tenné? Mit mond erre a hős és karakán Gyurcsány?

Kiáll a nép elé, mellén kettétépi ingét és üvölti: „ide lőjetek!” Nem.

Szemébe nevet a „fideszes hóhéroknak”, politikai üldöztetésre hivatkozik és mártírkönnyeket hullat? Ezt sem.

Ügyvédek és bizonyítékok gyűrűjében bizonyítja ártatlanságát? Áh, ugyan.

Gyurcsány Ferenc ennél szemérmesebb ember. Ő kiküldte pártja szóvivőjét, hogy mondja el, ő bizony nem megy semmilyen parlamenti bizottság elé, merthogy ő nem érintett, vigye el a balhét a Demszky.

Gyurcsány tehát gyáva, ráverné a balhét másra, és menekül a számonkérés elől? Kérem a Kedves Olvasót, ne legyen rosszindulatú. Lehet, hogy csak nem ér rá. Hiszen ott van a baloldalinak csúfolt összefogás megfúrása, Kunczéval és Lendvaival is kellene írni egy köznépnek szánt szakácskönyvet a lepényhal helyes blansírozásáról. Ráadásul, ha már felvette az egymilliárdos osztalékát, arra is kell szánni pár percet. Csak ez lehet az ok. Hiszen Vadai Ágikáékkal együtt már hónapok óta a Parlamentbe sem jár be, a Népszabadság-ügy óta tiltakozásul bojkottálja a munkát.A rendszerben, amelyben Ferencünk KISZ vezetőként szocializálódott, ezt a „bojkottot” hivatásos munkakerülésnek hívták. A mai parlamentarizmusban nincs rá hivatalos címke, habár a választók által rábízott feladatok semmibevételére, az országgyűlési meghallgatások előli menekülésre nem nehéz megfelelően tömör kifejezést találni.

De maradjunk konszolidáltak.

Gyurcsány Ferenc hivatásos demokráciakerülővé vált.

  Fotó: magyarhirlap.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.