Pesti Srácok

Iszapba merülve

Iszapba merülve

A magyar bíró valahol olyan, mint az egyszeri autószerelő.

Ha a kocsi nem megy, az egyik bowdent cserélne, a másik pedig újragenerálozná az egész motort. Pedig hát ugyanazt a szakmát tanulták, gondolom. Most a Győri Ítélőtábla bírója azt mondta, hogy a Veszprémi Törvényszék bírója hülye volt, a vörösiszap-per vádlottjai mégsem ártatlanok. Vagy de, mert van ám jó jog, és jó ügyvéd is a világon. Hat éve megy már ez a „vagy de”.

Tíz halott, legalább százötven sérült, odaveszett házak és kettétört életek, tönkre tett környezet. És több, mint hat éve nincs felelős. Illetve van: a sors, az időjárás, egy kósza moszat, amelynek nem szóltak, hogy ne a Mal Zrt. gyára mellé települjön. Végezetül a sehol sem fellelhető tervezők. Esetleg még a múlt század ’80-as éveiben az idevágó dokumentumokat stencilező Mariska titkárnő, és macskája, a kicsit rondán vörös Rozál, aki odapiszkított a papírokra, és emiatt nem találni egyetlen aláírást sem.
PestiSracok facebook image
De egészen biztosan nem felelős a Mal Zrt. egyetlen vezetője sem, akik privatizálták szocialista úrelvtársaiktól a céget, feltételezhetően átvizsgálták – hiszen felelősség is van a világon, meg mégis csak veszélyes üzem a vörös iszap -, majd hosszú évekig működtették. Ők nem felelnek semmiért. Ezt mondták ki Veszprémben, majd most ezt találták nevetségesnek a győri fellebvitelin. Nem azért, mert szerintük a Mal vezetői esetleg felelősök, hanem azért, mert az elsőfokú ítéletnél a bíró enyhe túlzással félreütött három vesszőt az indoklásban. Tény, a rendkívül demokratikus és jogállami tengerentúlon egy elütés is elég volt, hogy O.J. Simpson megússza két ember szándékos legyilkolását…Kérem, a helyén értsék: a mostani győri ítélet jó döntés. Meggyőződésem szerint az emberek zöme is így gondolja. A Győri Ítélőtábla nem hagyta, hogy a Malosok egyszerűen megússzák. Furcsa döntés persze, hogy az ügyet újra Veszprémben tárgyalják, még ha másik bíró is lesz a felelős. Igaz, állítólag a modern jognak nem kell összefüggésben lennie a normális emberi értékrenddel és tisztességgel, a természetes igazságérzettel. Van benne értelem: a paragrafus szent és sérthetetlen, ne emberi tényező döntsön. Ezt okítja minden évszázados történelemre visszatekintő jogi egyetem, miért ne ebből vizsgáztak volna az elmúlt évtizedekben a magánfőiskolák fizetős gyorstalpalóin is?

Hiszem és remélem, csak erről van szó. Lenyúlós autószerelőről, trehány bíróról. S főleg semmi politikáról, a rendszerváltás korába visszanyúló haveri viszonyról.

Orbánéknak tavaly fél Brüsszel és a magyar ellenzék olvasni tudó része is nekiesett, amikor kritizálni merték a veszprémi ítéletet. Mondván: veszélyben a jogállam, a kormány beleavatkozik az igazságszolgáltatásba. Hát kérem szépen: ha Orbánék beleavatkoztak volna, az iszapos urak egy bizonyos Gyurcsány kollegával és tucatnyi szoclib pénzügy- és gazdasági miniszterrel együtt közös rács mögül néznék a felkelő napot. Nem most, vagy hat éve. S ott is maradnának még jó pár évtizedig, jó magaviselet, és a börtön könyvelési részlegén végzett kreatív tevékenység mellett is.

Kérem a Kedves Olvasót, bocsásson meg: ez egy keserű írás. Ebben a történetben nincs helye mosolynak.

Ezt nem lehet megtenni azzal a tíz emberrel, az ő hozzátartozóikkal, az ajkai bűncselekmény áldozataival, hogy ne követeljünk napról-napra valóságos igazságszolgáltatást. Vagy legalább azt, hogy kiderüljön, kik a felelősök. Kiknek kell – és nagyon kellene - a szemébe nézni, még ha a „modern jogrend” kiskapui a Seychelle-szigetekre is menekítik őket.

Ezzel tartozunk Nekik.

Ezzel tartozunk mindannyiunknak.

  Fotó: szekesfehervar.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.