Pesti Srácok

Orbán „demokratái”

null
Egy kiadós „jól megkapta Orbán” hetet akartak zárni a demokraták. Aztán az oroszos tünti közröhejbe fulladt, Brüsszel alibi-vádakhoz szabta alibi-számonkérését, és a Néppárt sem „dádázta” meg az igényeknek megfelelően a kormányfőt.Három demokrata búslakodik az asztalnál. Ketten évtizedes szolgálati viszonnyal rendelkező ős-demokraták, a harmadik csak mostanában kezdete el gyakorolni a szakmát. Tehát ül egymás mellett Gyurcsány Ferenc, Botka László és Vona Gábor, beszélgetnek.Gyurcsány: Hát urak, megint nem bukott meg az Orbán…
PestiSracok facebook image
Botka: Ja, pedig az unióban reménykedtem, főleg, hogy György-gazda is arra járt. Tényleg, mi a túró ez a mostani kötelezettségszegési eljárás? Szegeden a franc se érti, hogy most mi van.Gyurcsány: Pont az, túró! Senkit sem érdekel. A Merkelék ellen összesen legalább kétszer annyit indítottak már, a franciákról nem is beszélve. Ettől vígan dekázhat Felcsúton. Ráadásul az Európai Parlament se jó semmire, szájtépés a semmibe. Vona: Pedig mi megpróbáltuk... Tudjátok, mi meló volt meggyőzni az öreg Balczót, hogy kiálljon a CEU mellett! Hogy most ez történelmi szükséglet, és hosszútávon a haza felemelkedését szolgálja, és nem ócska nemzetárulás. Botka: Király vagy, Gáborkám! Ez a dialektikus marxizmus, vazze!

Hát igen. Brüsszelben nem úgy sültek el a dolgok a héten, ahogy a hazai demokraták remélték. Az Európai Bizottság által indított CEU-eljárás elsősorban azt kifogásolja, hogy az új felsőoktatási törvény nem fér össze a belső piac korlátlanságával. A tanszabadságot igazából csak „odaírták”, mert elég furcsán nézett volna ki, ha az oktatásról egy szó sem esik egy egyetem ügyében.Meg hát értették, a „gazdának” is az üzlet a lényeg.

Az Európai Parlamentben támadói szerint is Orbán győzött, és hát igen, tegnap az Európai Néppártból sem zárták ki a Fideszt. Volt, aki morcoskodott, de a kizárás vagy felfüggesztés föl sem merült. Mellesleg a néppárti képviselők tájékozottságát és magyar ügyek iránti érdeklődését jól mutatja, hogy azt kérik Budapesttől: kezdjen tárgyalni a CEU-ról Washingtonnal. Hát könyörgöm, Orbánék mit kezdeményeznek már vagy egy hónapja?!

Egy szó, mint száz, a demokrata urak joggal búsongtak Brüsszel miatt. Így inkább áttértek a hazai ügyekre.

Botka: Itt se megy igazán a bolt. Jó, a vitánkat a Ferivel kajálja a sajtó, de ebből nem élünk meg. Zuglóban is nyertünk, köszi, Gabikám, hogy itt sem indítottatok ellenünk senkit.A ruszki követség előtti tüntetés azonban marhaság volt, inkább ártott. Apropó, oroszok. Feri, most vannak az Orbán-Putyin pénzekről anyagaid?Gyurcsány: Hát nézd Lacikám… Szerintem vagyunk annyira komoly emberek, hogy ilyen jelentéktelen részleteken ne kukacoskodjunk. Tényleg, Gáborom drága, nem szólnál oda a Kovács Bélának, hogy kerítsen valamit? Vona: Hát… nem igazán tudom, hogy éppen hol van, vagy honnan hova tart. Mondjuk, amikor a pénzt hozta, akkor sem tudtam. Meg úgy általában ő szokott nekem odaszólni.Gyurcsány: No, mindegy, majd durrantok valami még nagyobbat, aztán ezt csak elfelejtik.

Hát… Mennyi kényszerű, magyarázkodó demokrata „hát”. Ez az Orbán-Putyin akció tényleg nem sült el fényesen. A hétfői tüntetés azt bizonyította, hogy az utcára már bulizni is inkább csak a lumpen-demokrata jár. Gyurcsány 72 órás ultimátumával még rajongói előtt is idiótát csinált magából. Durrantani kell hát, de mit durrantsanak?

Gyurcsány: Én már neki is mentem a határontúliaknak! Állampolgárság ide vagy oda, csak az szavazzon, aki itt is él, ne a büdöslábú orbánista erdélyiek! Viszont a londoni és amszterdami demokrácia-patrióta magyarok természetesen szavazzanak! Ti mit terveztek, Lacikám?Botka: A határontúli legyen a ti balhétok Feri, mi azt már egyszer ellőttük a „jön a három millió román” kampánnyal. Mi most inkább piszkosul baloldaliak vagyunk és a szegények mellett állunk! Majd május elsején mondok is olyat, hogy csak kapkodjátok a fejeteket! Vona: Mellett? Nem értük?Botka: Ne nyelvészkedj már, nem a BTK büféjében vagy, Gáborka! A szegények itt állnak, mi ott. Rózsadomb és Csepel is egymás mellett van kellő szemszögből nézve. Gyurcsány: Gabikám, tényleg ne okoskodj! Te még zsenge vagy demokratának! Meg egyébként is, ti mit villantotok?Vona: Jól van, na! Nem kell zrikálni az új fiút! Amúgy nem tudom, a Lajos még nem szólt.„Kapja be a határontúli magyar”, „majd a Lajos szól” avagy „fizessenek a gazdagok”. Szép, nagy, demokrata jelszavak. Az első kettőre nincs szalonképes kommentem, Botka roppant baloldaliságát azonban már tegnap bizonyította. A MSZP kormányfő-jelöltje adókedvezményt biztosítana azoknak a „nagyobb cégeknek, amelyeknél a menedzsment keresete nem haladja meg a dolgozói átlagkereset hétszeresét”.Tetszik érteni ezt a hihetetlen kiállást a dolgozók mellett?!

Percekbe sem fog telni, és a Tesco felső-menedzser mindjárt leviszi a saját fizetését millió alá, vagy a pénztároséhoz hozzátesz pár nullát. Ugye milyen életszerű? És milyen szociálisan újszerű? Na, ne hülyítsük már egymást Botka baloldaliságával!

Köszönetnyilvánítás: A cikkben leírt találkozó még a képzeletben sem jöhetett volna létre, ha nincs George Soros és Simicska Lajos. Ezúton is szeretném nekik megköszönni szíves közreműködésüket…

    Fotó: csepel.info

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.