Pesti Srácok

Ballib észbontók

Ballib észbontók
Van az egyik kereskedelmi tévén egy Észbontók című műsor, amelynek a lényege, hogy az ország legostobább embereit próbálják összegyűjteni. Ez nem lehet könnyű feladat még Magyarországon sem. Így szeretnék segíteni: hívjanak be ballib politikusokat! Menni fog minden, mint a karikacsapás!A ballib hülyeség-cunaminak különböző szintjei vannak. Először is ott van, amikor Gyurcsányék a szocialistákkal vitatkoznak, a többiek meg ebbe próbálnak besegíteni.

Most például a fél MSZP bejelentette már, hogy megegyeztek a Demokratikus Koalícióval az egyéni helyek elosztásáról. Mármint arról, hogy a 106 körzetben melyik „baloldali párt” indít jelöltet. Hogy milyen arányban? Hát van olyan variáció, hogy 60-40. Ezt monda már két szocialista elnök is. A jelenlegi, Molnár Gyula, és az egyik ex, Mesterházy Attila – utóbbi azóta meggondolta magát, rájött, hogy mégsincs ilyen információja.

PestiSracok facebook image
Na, ezután jött egy újabb volt MSZP-elnök, Kovács László. Ő lehet, hogy veterán, de legalább megtanították számolni: a 60 és 40 ugyanis 100-ra jön ki ugye, így ő mondta a saját variációját, a 62-44-et. Ez bizonyosan kiadja a megfelelő számot – habár a modern baloldalon ezt sosem lehet tudni! Erre közölték a DK-ban, hogy nincs is semmilyen megegyezés…Aztán egy darabig elvitatkoztak azon, hogy tárgyalnak-e egyáltalán egymással.

Amire jött kisegíteni az Együtt elnöke, Juhász Péter. Aki szerint nincs egyezség, de velük is tárgyalnak. Meg a Párbeszéddel, meg Bokrosékkal. Mire az MSZP-ben mondták, ez nincs így. A DK-ban mondták, de így van.

Ott van a miniszterelnök-jelölt kérdése is. Az MSZP szerint kell, a DK szerint nem. Az MSZP szerint lehetne Balázs Péter volt külügyminiszter, jelenlegi CEU-előadó. A DK kapcsol, ez Soros embere, jó káder, mondja, hogy hát lehet. Erre jön Medgyessy Péter egykori szocialista miniszterelnök és közli: az MSZP vezetői egytől-egyig középszerű semmik. Ezen az MSZP kiakad, a DK-szóvivő Gréczy Zsolt kéjesen gúnyolódik.

Medgyessy mást is mond: legyen az LMP-s Szél Bernadett közös kormányfő-jelölt. Ezen először mindenki duzzog, hiszen mindenki saját magát látja a legalkalmasabbnak, aztán utánanéznek a CEU gazdájánál, hogy durcáskodhatnak-e, hiszen Bernike szintén a spekuláns istállójának terméke. Most éppen egyeztetnek… A liberális Fodor Gábor és a párbeszédes Karácsony Gergely is közölte, hogy ő nagyon szeret egyeztetni, tessék vele is foglalkozni, már, amennyiben a megbeszélés a délutáni órákra esik, addig pihizgetne inkább.

Medgyessy tovább kavarja a „dolgot”: meg kell állapodni a Jobbikkal. Az MSZP mondta, hogy ugyan kérem, ezek fasiszták. Aztán kiderült, szimplán radikális jobboldaliak, majd az, hogy hát van náluk pozitív fejlődési irány. Ebben a vitában hallatja hangját a momentumos Fekete-Győr András is, aki szerint ugyan pártja egyedül, csakis egyedül indul, ám ha úgy adódik, itt-ott tulajdonképpen jobbikos is lehet a jelölt. Hát hiába, valahova és valamiből ki kellett helyezniük mostani „de jó fejek vagyunk” óriásplakátjaikat. Simicska pénztárcájának íze utolérhetetlen…

A közös lista, az összefogás ilyen vagy olyan árnyalatai körüli vívódásokkal, és az ellenzék ementáli sajthoz való viszonyával most nem untatnám a Kedves Olvasót.

Befejezésül jöjjön két tegnapi szocialista „remek”. Szanyi Tibor - aki törzsversenyző lehetne egy ilyen műsorban - összeveszett Tüttő Kata elnökségi taggal és Ujhelyi István alelnökkel azon, hogy a Marton-ügyben megszólaló „kapitány” nőgyűlölő-e, avagy szimplán bunkó. Szép, magasztos, baloldali vita ez, kérem!

Aminél csak egy a „jobb”. Somlyódy Csaba kőbányai szocialista képviselő szerint azzal, hogy a helyi fideszes vezetés munkásszállókat épít, drogos migránsbázisok jönnek létre. Hát az anyád…

Na, és ezek akarnak kormányozni Magyarországon…

Fotó: mti.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.