Ne sírj Merkel miatt!
„Mi lesz veled Európai Unió?” – a libbal média versenyt óbégat kétségbeesésében, miután a német koalíciós tárgyalások kudarcba fulladtak. Angela „EU-mutti” Merkel ugyanis de facto megbukott. Ezen azonban nincs mit sírni: Merkel a gazdasági válságot a „gyarmatok” tönkretétele árán vészelte túl, behívta Európába a migráns-hordákat. Jövő képe pedig a német-francia uniós diktatúra. Nem az a baj, hogy vége lesz kancellárságának, az a gond, hogy csak most!
De ne szépítsük a dolgot: a kancellár végjátéka nem a tárgyalások sikertelensége miatt kezdődött el. A konzervatív-zöld-liberális Jamaica koalíció egy évnél többet amúgy sem élt volna meg. Ugyanez igaz arra is, ha végül sikerül összehozni egy nagykoalíciót a szocdemekkel, vagy jön az új választás, ami nagyságrendileg nem változtat az erőviszonyokon.
A tény ugyanis, amit sem a kancellár, sem a libbal világ megmondó emberei nem képesek kimondani: nem Merkel tárgyalási stratégiája, hanem politikája bukott meg! Nem most, hanem az elmúlt öt-hat évben! Merkel pártja nem azért nyerte meg az őszi választásokat, mert jó, amit csinált, hanem mert az emberek jobb híján szavaztak rá.
Az európai – és magyar – libbal az elmúlt években Merkelt tartotta igazodási pontnak, az ő szava volt a szent írás. Most aztán elindult a sírás-rívás. Nem szoktam másoktól hosszabban idézni, de Rónay Tamásnak, a Népszavában megjelent írása ebből a szempontból „példaértékű”.
„Most azonban az sem biztos, hogy ő lesz Németország kancellárja. Az Unió jövője szempontjából ez drámai hír. Merkelnek köszönhető, hogy az EU-nak sikerült átvészelnie a pénzügyi és gazdasági válságot, ő tartotta egyben az euróövezetet a mediterrán országok csődközeli helyzete után, a menekültkérdést is sikerült kezelnie. (…) A német kancellár az egyetlen, aki nemcsak Emmanuel Macron francia elnök EU-t érintő felvetéseire nyitott, de a közép-európai lázadókkal is képes szót érteni”.
Na, nézzük, mi igaz a fentiekből. Merkelnek köszönhetően sikerült túlélni a gazdasági válságot? Hát, ja. A németeknek, franciáknak, és még egy-két hű szövetségesnek. Mert a válságot áthárították a „gyarmatokra”, a dél-európai és új tagállamokra. Aki hagyta ezt az „európai szolidaritás” jegyében, belerokkant. Nagyok és kicsik is, spanyolok, olaszok, portugálok, baltiak vagy éppen a görögök. Akik nem hagyták, mint mondjuk mi, vagy a lengyelek és csehek, páriává váltunk Brüsszelben.
Apropó Görögország, a „mediterán országok megmentése”. Athén nem magától adósodott el: Berlin és Párizs hagyta, hogy kölcsönt-kölcsönre vegyenek fel, amiket aztán az ország Merkel-barát vezetői elloptak. Aztán „megmentették” az országot és az euróövezetet, annak árán, hogy a német tőke mindenre rátette kezét Görögországba, ami mozog. Athénban pedig az IMF és Brüsszel komiszárjai kormányoznak. Hát, köszi, mutti!
A „menekültkérdés sikeres kezelésére” a Kedves Olvasók vérnyomására való tekintettel inkább nem térnék ki.Nézzük inkább a biztató jövőt: az Európai Unióban uralkodó Merkel-Macron párost. A libbal elit a jó Emmanuel megválasztása óta nem tudja visszafogni heveny nyáladzását. Pedig itt nem az EU megmentéséről, hanem az eredeti uniós gondolat lábbal tiprásáról van szó.
Ha ez a terv sikerül, akkor Európában hivatalosan is csak az történhet, amit a német-francia tengely akar. Igaz, eddig is ők domináltak, de most ezt le is papíroznák. A tagállamok egyenjogúságának innentől lényegében annyi. A „közép-európai lázadókkal” való szót értés pedig azt jelenti, hogy Merkelék szankciókkal, brüsszeli eljárásokkal fegyelmeznének minket! A libbal ezt ünnepelte, és most ezt kezdte el siratni!
„Angela Merkel nélkül jelenleg szinte el sem tudjuk képzelni az egységes Európát” – írja a Népszava nagyszerű publicistája. Igen, ők nem tudják elképzelni. Európa lakosainak többsége – s a jelek szerint immár a német pártok és választók is – pedig már nem akarja elviselni a merkeli „egységes Európát”.Mert ez nem egység, nem szövetség, hanem német-francia önkényuralom, egy velejéig romlott brüsszeli bürokráciával tetézve.Se az ilyen unióért, se Merkelért nem kár.Fotó: thetimes.co.uk
