Pesti Srácok

Liberális történelem

Liberális történelem
Letámadta Kövér Lászlót az index.hu, mert az felvetette: kár volt évszázadokon át annyi áldozatot hoznunk a Nyugatért, akár át is engedhettük volna a törököket Bécs felé. Ez vicc szintjén is felháborít minden liberálist, hiszen tudvalevőleg a magyar történelem igazából az EU- csatlakozással kezdődött, minden más csak kósza tévelygés volt Jean-Claude Juncker felfedezéséig.
PestiSracok facebook image
„Hogy mi a fészkes fenének áldoztuk fel magunkat, azt nem egészen értem, nyugodtan átengedhettük volna Bécsig a törököket, úgy sem lennénk rosszabb helyzetben” – mondta a hétvégén Kövér László. A parlament elnöke ezt azzal kapcsolatban jegyezte meg – nem titkolt iróniával -, hogy a művelt Nyugat bizony igen hajlamos elfeledkezni a magyarok áldozatvállalásairól. Most is, a migránsok feltartóztatására épített határzár kapcsán, és évszázadokkal ezelőtt, az oszmán invázió idején is.

Hát, nagyon nem píszí szavak voltak ezek, kérem szépen! Az index.hu azonnal le is csapott a témára, jelezve, hogy Kövér alternatív történelmet hirdet, és egyébként is, nehéz helyzetbe kerülne egy történelem érettségin.

Mert, hogy bármely, a „nyugati civilizációt és életmódot” kritizáló megjegyzés bizony történelmietlen és főleg szakértőietlen. Még a tréfa szintjén is!

A nagyszerű portál véleményét alátámasztva lelkes historizálásba kezd. Ebben egy jó nagy romkocsmait gúnyolódik azon, hogy Magyarország bármikor is a „kereszténység védőbástyája is lett volna”. Hiszen Mohács után Szapolyai nem áldozta fel magát Bécs védelmében, sőt a város 1529-es török ostrománál is biztos kevert! Idézem az index-történelmet: „Bizonyíték arra nincs, hogy Bécs 18 napos ostromában magyar katonai erők is részt vettek volna, de ez sem kizárt”. Szóval rohadjanak meg az álnok magyarok!

Aztán ott vannak Thököly rebellis kurucai is, akik Bécs újabb, már 1683-as ostromakor nem szabotálták a török támadást a császári elnyomókkal – bocsánat, demokratikusan megválasztott elnyomóinkkal – szemben. Skandalum!

Tehát hol védtük mi a Nyugatot? – veti fel a nagyszerű portál. A törököt támogattuk mi, kérem alássan, „még ha vannak is ikonizálható hősies fejezetek a végvári küzdelmek történetében Kőszegtől Szigetvárig”.Most a Kedves Olvasó szépen csukja vissza a bicskáját, ellenkezője nem lenne politikailag korrekt magatartás! És főleg ne gondoljon azokra az évszázadokra, amelyek a liberális történelem oktatásából kimaradtak. Ne gondoljon az oszmánok ellen először – az európai kereszténység védelmében – kardot emelő Nagy Lajosra. Felejtse Nándorfehérvár hőseit, írja ki emlékezetéből a Hunyadiakat. Mohács mártírjait sorolja a magyarkodó lúzerek közé, Egerről meg elég, ha az akciós gyógyfürdői wellness-utalvány jut eszébe.

A Tisztelt Olvasó indulatait tartogassa az index-elemzés konklúziójára: Hálátlan dögök vagyunk, mi magyarok! Mert nem hajtjuk naponta fejünket imára a Nyugat felé, hogy köszönetet rebegjünk Buda 1686-os felszabadításáért.

A történelmi párhuzamot – remélem - tetszenek érteni? Akkor felszabadítottak minket, mostanában bevettek az Európai Unióba. Szóval ne pofázzunk és okoskodjunk! Az meg részletkérdés, hogy Buda „felszabadítása” után megkezdődött Magyarország minden korábbinál szisztematikusabb, aljasabb és véresebb kizsákmányolása és leigázása.

Az EU-ba való belépés után, meg ugye…Nos, a liberális megmondóemberek szerint azóta vagyunk mi, magyarok szobatiszták, és eszünk hébe-hóba késsel és villával is. És ha ezt nem ismerjük fel kellőképpen, az csak azért lehet, mert megakadt Magyar Bálint oktatási politikája és a „bolognai reform”…

Egyszóval, tanuljunk rendes történelmet!

,,

Fotó: twitter.com

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.