Pesti Srácok

Az MSZP felfedezte a székelyeket

Az MSZP felfedezte a székelyeket
Az MSZP úgy van a hazafiassággal, mint a baloldalisággal: a választások előtt hirtelen mindig felfedezi, hogy neki ilyenje is van. A szegfűsöknek ez már évtizedek óta rutinból megy. A liberálisoknak viszont egyelőre még tanácsadót kell fogadni a magyarsághoz. Gyurcsánynak nincsenek ilyen gondjai: az ő szemében minden csak termék.
PestiSracok facebook image
A képen Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke látható. Egy székely zászlóval. Csak sajnálni tudom az MSZP központi apparátusának munkatársait, amikor megbízásba kapták, hogy szerezni kell egy ilyet a spontán képhez.Mert ugye először is ki kell deríteni, hogy kik azok a székelyek. Az MSZP-nél csak okos emberek dolgozhatnak, így gondolom kapásból utánanéztek a dolognak a google-ban. Azonban az a világ minden könyörgéséért sem adott ki semmi használhatót. Akkor megpróbálták ugyanezt beírni elipszilonnal, úgy már könnyebben ment...Ezután hívták a pártigazgatót, hogy mekkora zászló kell? Az mondta, hogy a politikai helyzet ugyan nagyot diktálna, de most kicsi a keret, így a székelységgel való szolidaritást is ehhez mérik. Közlemény lesz sok, az internet-előfizetésbe az belefér, a székely zászlóból viszont hozzák a legkisebbet.Jó, mindez persze csak vicc. Molnár Gyula biztosan tart egy ilyet otthon, és természetesen abban sem kételkedem egy percig sem, hogy együtt dobog a szíve az erdélyiekkel.Azt viszont kissé képmutatónak érzem, hogy pártjának valamiért csak a választások környékén jut eszébe - baloldalisága mellett - a hazafiassága. Most akár hagyhatjuk is a kettős állampolgárságról szóló népszavazást, régen volt. De valahogy, amikor elkezdték kitűzni a székely zászlókat a magyar önkormányzatokra, iskolákra, otthonokra – ők kórusban sikítottak nacionalizmust, és követeltek dupla mennyiségű uniós csillagosat.Rémlik előttem Kunhalmi Ágnes, az MSZP mostani kampányarca is, amint a Parlament ablakából EU-kéket lobogtat. Amely hihetetlenül vagány performanszra kirendelték az egész libbal sajtót. Most meg sikerült egy mobilos képet készíteni, és felrejteni a facebookra? És ilyenkor merre rikoltozik maga Ágika?

Apropó facebook-poszt. A székelyeket zászlójuk mellé akasztó román miniszterelnöki nyilatkozatra reagálva Szanyi kapitány megint egyénit alkotott. Idézem: „Elmebeteg nyilatkozat. ? Kompromisszum: egyik se lógjon! ?”

Hát, ez is egy érdekes megközelítés… és főleg roppant elvszerű.

Rendben, ez még mindig több, mint amit a liberális kollegák tudnak. Ők ezt az egész Erdély-székely problematikát valami gyanús dolognak tartják. Románia már uniós tag - ami ugye az ég egy adta világon mindenre megoldás - akkor meg mire ez az egész ottani rinya? Meg politikus dolog ilyen piszlicsáré ügyeken összeveszi a szomszéddal? Különben, és egyébként is, nem ezek a székelyek provokálnak ott?Ekkor jön a külföldi kampánytanácsadó, és ábrákon, színes-szagos grafikonokon bemutatja nekik, hogy Magyarországon magyarok szavaznak, és így nekik fontos ez a magyar dolog. Ez mindenkit kicsit meglep, de hát a szakember csak tudja, mit mond. Így gyorsan ők is elkezdenek nyilatkozatokat kiadni.Gyurcsány Ferenc ilyesmivel nem foglalkozik. Az ő szemében minden csak termék. Tisztában van vele, hogy nincs az a határon túli magyar, aki ép ésszel rá szavazna. Akkor meg minek erőltesse magát?Sokkal jobb üzlet kihasználni őket! Van idehaza 15-20 százaléknyi „érdekes erkölcsű” választó, aki szerint az erdélyi, kárpátaljai avagy vajdasági és felvidéki magyaroknak más dolga sincs, mint rajtuk élősködni. Gyurcsány ezeknek egy részét akarja megszerezni azzal, hogy a határon túliakat gyalázza. Ez az ő természetes közege.

Fotó: facebook.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.