Pesti Srácok

Égjen a magyar?

Égjen a magyar?
Fogj egy palackot, vegyél bele benzinfélét, gyutacs-szerűséget, és dobd rá az ungvári magyar szervezet épületére! Ez igen hasznos, ha ukrán demokrata akarsz lenni. Természetesen ez nem hivatalos. A helyi rendőrség is helyteleníti. Lesz nyomozás is arról, hogy a magyarok mennyire provokáltak, vagy ha nem, akkor az oroszok. A végére kiderül, hogy ezért is kell ukránosító "oktatási" törvény: megfelelően valljon a nép!

.

Erdély, Vajdaság, Felvidék, Kárpátalja. Az elmúlt évben, amikor megtiszteltek a bizalmukkal, rengeteg történetet megismertem. Jóról és rosszról, élhetőről, a tűrhetetlenről, meg az „ahogy adódottról”. Jártam is Önöknél, köszönöm, hogy ott lehettem. Sokkal inkább éreztem maguknál, hogy mit jelent a magyarság, mint néha Pesten. Illetve bocsánat: azt fogtam fel, minek kell lennie a magyarságnak.
PestiSracok facebook image
Nem lehet különbséget tenni. A mosolyok, a dalok közösek. Jóféle húsétellel sem kíméltek. Becsülete volt a házi pálinkának is. A kenyeret annak értették, amire való. Volt neki íze! Éreztem, hogy közös a gondolatunk!Ennek ellenére most mégis kiemelnék egy történetet. Kárpátalját. Ott ma magyarnak és embernek lenni nehezebb, mint valaha. Nem a magyar szervezetek épületeire Molotov-koktélt hajigáló suhancokról, vagy a Vereckei emlékművet meggyalázó söpredékről van szó csupán. Habár az is több a tűrhetetlennél. De most azokról beszélünk, akik hagyják ezt a gyalázatot. Nem az azt elszenvedők, hanem a fájdalmon, kiszolgáltatottságon élősködő „nagypolitikusok”.Kivéreztetik az ott élőket. Oda nem jut támogatás Petro Porosenko bonbongyárából. Tény, oda nem küldenek tankokat, mint Donyeckre. Még. De a kárpátaljai magyart besorozzák ágyútölteléknek! Nekik eggyel kevesebb magyar, családnak juthat filléres kék-sárga plecsni. Dögöljön meg a kijevi álomért!Ami - mi is? A nemzeti hős Bohdan Hmelnickij függetlensége, vagy a magyarokat, lengyeleket és oroszokat rendszerszerűen kiirtó UPA, az Ukrán Felszabadító Hadsereg vérengzése? Az ukrán állam az utóbbit teszi dicsfénybe. Egyszerű lenne ezt orosz-ellenességként beállítani, de még Varsó szava is érthetőbb ebben a történetben. Lengyelország nem egy Putyin-barát állam, az Amerikai Egyesült Államokkal is igen jóban van. De kimondja: az ukránok legalább százezer lengyelt irtottak ki, SS-hóhérokkal konyakozva, mai kijevi értelmezésben már roppant demokratikusra mázolva.Mert hogyan lehetne másképpen, ha a jelenlegi hatalom szerint ők hősök voltak?! Nem csak magyarokat, oroszokat és lengyeleket gyilkoltak. Az eljárási rend jöjjön hivatalos forrásból.

„A keleti zsidóság totális kiirtására specializálódott halálbrigádok egyike, a Paul Blobel SS-Standartenführer által parancsnokolt Einsatzgruppe C4a jelzésű egysége 1941. szeptember 28-án, közvetlenül a reguláris csapatok bevonulása után plakátokat helyezett el Kijev városában. A felhívás a helybéli zsidósághoz szólt: a német megszállók arra kötelezték a településen élő zsidókat, hogy szeptember 29-én gyülekezzenek a város szélén lévő temetőnél. Azokat, akik ezt nem teljesítik, a német hadvezetés halálbüntetéssel fenyegette.

Mire az Einsatzgruppe C4a Babi Jarnál bevégezte feladatát, 33 771 „polgári személy” teteme feküdt a 400 méter hosszú mélyedésben.”

A végére már az SS sem bírta folytatni, sugárban hánytak. A „befejezést” az ukránokra bízták. Az UPA kérdés és lelkiismeret nélkül, embertelenséget euróra (pardon, birodalmi ropogós márkára) váltva teljesített. Aranyfog volt a bónusz.Ők ma azok, akik felvonulnak Munkács és Ungvár utcáin, ukrán államiságot éltetve, demokráciát követelve.Talán tudják, én nem szoktam gyűlölködni. A kifejezés is beteg, nemhogy a használata. Aljasságot sugároz, gyurcsányi ez a stílus.De kérem, ne hagyjuk, hogy azok, akik csak egy pillanatra is képesek ezzel a mocsokkal azonosulni, „integrálódjanak az európai közösségbe”! Kárpátalja Zrínyi és Rákóczi, Thököly virtusa, és azoknak az embereknek az élete, akik ott vannak otthon.

Őket jobban kell segíteni, védeni, mint bárkit, mert a „fejlett világ” összes mocskából többet kapnak, mint ami elviselhető. Elveszik nyelvüket, tiporják hitüket, és egyre inkább életükre is törnek.

Munkács várát meg kell védeni!

Fotó: thestar.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.