munkács
Útlezárással tiltakoztak Kárpátalján az erőszakos mozgósítás és a toborzóirodák túlkapásai ellen
Az erőszakos mozgósítás és a toborzóirodák munkatársai által elkövetett törvénysértések ellen tüntetők lezárták a nemzetközi jelentőségű Kijev–Csap főutat hétfőn délelőtt, Munkács közelében.Ismét Schink István a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatója
Ismét, immár harmadszor is törvénytelennek ítélte a bíróság a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola menesztett magyar igazgatójának munkaszerződésének egyoldalú felbontását – számolt be közösségi oldalán az intézmény, amire a Mandiner hívta fel a figyelmet. Emellett arra kötelezte a munkácsi tanfelügyelőt, hogy helyezze vissza őt iskolaigazgatói állásába.Lakhelyelhagyási tilalom alatt a munkácsi polgármester: korrupciós földügyletbe bukhat bele az ukrán Baloga-klán
Kényszerintézkedést rendelt el a bíróság a munkácsi polgármesterrel szemben. Andrij Baloga a következő harminc napban csak a munkácsi városháza és az otthona között közlekedhet, miután korrupció gyanújával büntetőeljárás indult ellene a régi sporttelep jelentősen áron aluli eladása miatt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Bár a Baloga-klán érintettségében csempész bűncselekmények gyanújával vannak folyamatban nyomozások, eljárások, a munkácsi polgármester egy korrupciós földügyletbe bukhat bele. Az Ukrán Korrupcióellenes Hivatal, valamint az Ukrán Biztonsági Szolgálat ügynökei több helyszínen tartottak házkutatást kedden reggel, majd Andrij Balogát elszállították kihallgatásra. A város tulajdonát képező Avangard stadion háromhektáros területét a valós érték tizedéért adták el. Munkácsot az ügylet miatt a gyanú szerint 100 millió hrivnya, azaz több mint egymilliárd forint kár érhette. Érdekesség, hogy a vevő a területet húsz éve bérlő Mihajlo Lanyo, a Munkácsi Járási Tanács elnöke és két társának cége.Így került fel Füssy Angéla kollégánk az ukrán titkosrendőrség feketelistájára – The Fair Right (videó)
Füssy Angéla számtalanszor járt már Ukrajnában. Hol segítséget vitt, hol információt hozott. Ellenben a magukat csak "független sajtóként" aposztrofáló kollégáival, Angéla többször is bemutatta az ukrajnai rögvalóságot. Azt, hogy milyen ott magyarnak lenni a háború idején. Milyen az, amikor nem attól félsz, hogy az ellenség rakétája eltalálja a házadat, hanem attól, hogy a saját országod vezetői küldenek a biztos halálba. A hatóságnak ez persze nem tetszett, de ebben a von der Leyen asszony által csak mintademokráciának nevezett utópiában a hatóságnak semmi köze a törvényhez. Igazság szerint a törvénynek sincs köze a törvényhez. A törvényhez annak van köze, akinél a pénz van, ez pedig régiónként változó. Kárpátalja kiskirálya pedig úgy döntött, hogy Füssy Angéla veszélyt jelent rá és az egzisztenciájára (vagy simán bosszúból) "felíratta" őt a titkosrendőrség feketén vezetett feketelistájára, ami egyenesen az ukrán határrendészet kihallgatószobájába juttatta őt a legutóbbi beutazása során. A részletekért nézzétek meg a teljes videót, illetve a határon készült felvételt, ami ide kattintva érhető el!Az igazság az ukránosított magyar iskoláról – The Fair Right (videó)
Kárpátalján ismét megtámadtak egy magyar iskolát. Szerencsére persze nem fizikailag, hanem kulturálisan, amihez az ukrán állam jogi hátteret is biztosít, de minimum szemet huny fölötte. Ukránosítás helyett azonban helyesebb, ha azt mondjuk: magyartalanítás. A kettő között óriási a különbség. Természetesen egyik sem pozitív a kárpátaljai magyarok szempontjából, de ukránosításról akkor beszélhetnénk, ha ukrán tantárgyakkal, motívumokkal és egyéb ukránsággal tarkították volna a Sztálin alatt is magyarul működő munkácsi iskolát, azonban nem ez történt. Ehelyett a ruszin, orosz és esetenként magyar felmenőkkel rendelkező kárpátaljai "fajukránok" elkezdték germán mintára magyartalanítani Munkács utolsó magyar iskoláját. Indoklás nélkül leváltották a korábbi igazgatót, majd egy korábban említett "fajukrán" hölgyet tettek a helyére, akit annyira érdekel a magyarság, mint egy gyalogsági bakancsot a hangyaboly menetelés közben. A részletekért nézzétek meg a teljes videót!A magyar himnuszt sem lehetett elénekelni a munkácsi magyar középiskola tanévnyitóján
Folytatódik a Baloga-klán és meghosszabbított karjának ámokfutása Munkácson. A legnagyobb kárpátaljai magyar középiskola pénteki tanévnyitóján az intézmény törvénytelenül kinevezett új ukrán vezetése a magyar himnuszt sem engedte elénekelni, és minden magyar nemzeti szimbólumot, a magyar zászlókat is eltávolították az iskola udvaráról. A tantestület az újabb magyarellenes akcióra erős választ adott. A Google Fordító nyegleségének köszönhetően, mivel az előzetesen bekért fordítás nem tűnt problémásnak, egy gyermek elszavalhatta Reményik Sándor Templom és iskola című versét, amit a tanári kar a vezetéssel szemben felállva némán hallgatott végig. A vers után egy kislány piros-fehér-zöld gyertyát tett le az iskola ukrán igazgatója és igazgató-helyettese elé. "Minél jobban próbálnak elnyomni, annál erősebbek leszünk, annál erősebben fogunk küzdeni iskolánk magyar identitásának megőrzéséért" – mondta a PestiSrácok.hu-nak az iskola tanára, Popovics Pál.Tapasztalatlan ukrán vezetőkkel és ukrán nyelvű oktatással akar rendet tenni a munkácsi magyar iskolában a város polgármestere
A turul szobor ledöntetése után újabb hadüzenetet küldött a magyaroknak Andrei Baloga, Munkács polgármestere, akinek apja a hírhedt magyarellenes Viktor Baloga parlamenti képviselő. A II. Rákóczi Ferenc Munkácsi Középiskola, azaz a magyar iskola magyar igazgatójának kétszeri törvénytelen eltávolítása után nem elég, hogy teljesen alkalmatlan, tapasztalatlan ukrán vezetők kerültek az intézmény élére, most arról döntöttek, hogy szeptembertől ukrán osztályt indítanak és már most tanévkezdettől ukránul fognak tanítani egyes tantárgyakat, pedig erre az oktatási törvény is haladék ad 2024-ig. A legújabb hadműveletet egyelőre a teljes tanári kar felháborodásának és ellenállásának köszönhetően sikerült visszaverni. A győzelem azonban csak időszakos, a város vezetésének célja ugyanis az egyetlen munkácsi magyar középiskola teljes elukránosítása - mondta a PestiSrácok.hu-nak az egyik tanár, Popovics Pál.Eldőlt a munkácsi Turul-szobor sorsa
Munkács történetét bemutató állandó kiállítás készül a munkácsi várban – írja a Kárpáti Igaz Szó. A hírről Andrij Baloga, a város polgármestere számolt be.Munkácsy síremléke mostantól megkerülhető, a személye megkerülhetetlen (Videó)
Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója szerint azt mondják a Fiumei úti sírkertről, hogy akinek az emlékhelyét ott meg lehet kerülni, az megkerülhetetlen – utalva ezzel arra, hogy hazánk nagyjainak sírjai a temető kiemelt helyszínei. Munkácsy Mihály halálának 123. évfordulóján avatták fel újra a Pákh Imre finanszírozásával készült új síremléket a Fiumei úti sírkertben. A világhírű magyar festőművész első emlékműve 1911-ben készült el; akkor, az avatóünnepségen a teljes hazai gazdasági, politikai és művészeti elit képviseltette magát. Most, 112 év elteltével Munkácsy Mihály és öröksége még mindig megkerülhetetlen, világraszóló, ugyanakkor mindenekfelett magyar, és nemzetösszetartó, nemzetegyesítő szerepe is meghatározó.Ajánljuk még