Pesti Srácok

Trendfasizmus

Trendfasizmus

Emlékeznek az egykori Benetton reklámokra? Szimpatikusak voltak, a világ sokszínűségére utaltak. A mostani, új hirdetés azonban finoman szólva sem ilyen. Azt üzeni, hogy szinte muszáj gendernek lenni, ha „trendivé” akarsz válni.Már az elején leszögezném, hogy nem az emberek különböző nemi beállítottságáról szól ez az írás. Saját otthonában, saját ágyában mindenki azt csinál, amit akar. Lehet, hogy valakinek ez nem szimpatikus, de attól még ezért hívják ezt magánéletnek.
PestiSracok facebook image
Úgy gondolom, hogy ahhoz senkinek semmi köze.

Elítélendő, ha különbözőségéért, bőrszínéért valakit hátrányba helyeznek, ne adj’ isten bántalmaznak.

A Benetton legendás reklámja ezért volt szimpátiát keltő. Azt üzente, hogy bátran létezhet egymás mellett fehér és fekete, sőt, kínaiak is vannak a világon. Hogy ezzel saját terméküket adták el, és betörtek ezekre a piacokra? Hát ilyen a világ.

A mostani reklám azonban egészen más. Azt sulykolja, hogy csak akkor lehetsz „menő”, ha gender vagy. Nem kell se férfinak, se nőnek lenni, sőt az szinte már bűn. Roppant elmaradott vagy, ha nem provokálsz hasonlókkal!

Az említett videók célközönsége a gyerek. Ő „kunyizza” ki a divatosnak ítélt cuccot ajándékként a szüleitől. Nagyitól, nagypapitól. És hát gyerektől - pláne unokától - mit tagadsz meg?

Csakhogy amíg egy cipő, póló márkája legfeljebb az ízlését formálja, ez a mostani reklám az agyadat akarja átalakítani. Azt, hogy milyen világról kell álmodoznod, mit kell képviselned. Sőt, kivel kell majd ágyba bújnod.A másság védelme alatt azt propagálja, hogy legyél semmilyen. Azt sugallja, hogy attól vagy kreatív, ha fiúgyerekként tüllszoknyában mászkálsz. De valóban az a világ sokszínűsége, ha mindenki balettcipőt húz, és virágot tesz a hajába?

Biztos lesz, aki ezért a cikkért most a kisebbségek, a genderek kirekesztésével fog megvádolni. Vagy kapok valamilyen más, liberális címkét.

Pedig itt ismét arról van szó, hogy egy kereskedelmi terméken keresztül akarják egy kisebbség véleményét a többségre rákényszeríteni. Már előre mossák a leendő választók agyát.

Ez övön aluli politika, de a liberális világképből már csak ez maradt.

fotó: benetton.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.